Ungvári vereség, munkácsi siker
Labdarúgás
Labdarúgásunk második és harmadik osztályában is folytatódtak a bajnoki küzdelmek a hét végén.
A második vonalban edzőváltáson átesett Ungvári FC három veretlen mérkőzést követően most másodszor is vereséget szenvedett.
Az ungváriak a 16. fordulóban Homcsenko révén ugyan már az első játékrész 18. percében vezetést szereztek a Prikarpattya Ivano-Frankivszk vendégeként, de azt követően a hazaiaknál Volosin duplázott, Szondej pedig a második félidő közepén beállította a 3-1-es végeredményt.
A 9 pontjával sereghajtó, 16. helyen álló megyeszékhelyi csapatra a következő játéknapon is komoly feladat vár, hiszen a 38 ponttal listavezető Metaliszt 1925 Harkivot látja majd vendégül a november 6-án rendezendő 17. fordulóban.
* * *
Egy osztállyal lejjebb, a második liga nyugati régiójának számító A csoportban szereplő Munkácsi FC a 16. fordulóban a Csernyihiv vendégeként diadalmaskodott 2-0-ra.
A Latorca-partiak Szerhij Szteny révén szereztek vezetést a 40. percben, majd Makszim Hirnij a 90. minutumban beállította a kétgólos munkácsi győzelmet jelentő végeredményt.
A 26 ponttal 6. Munkácsi FC a november 11-én sorra kerülő 17. játéknapon a táblázaton mögötte lévő Bukovina Csernyivcit látja majd vendégül.
(felvégi)