Időközi választások: Zelenszkij jelöltjei vezetnek

2021. november 3., 17:15 , 1082. szám

Választási hétvége volt Ukrajnában: október 31-én két egyéni választókerületben időközi parlamenti választásokat tartottak, ezenkívül megválasztottak négy polgármestert, hét nagyközségi és községi kistérségi vezetőt, valamint egy sor önkormányzati képviselőt. Az elemzők szerint nem történt meglepetés, vagyis szinte mindenhonnan érkeztek jelentések kisebb-nagyobb törvénysértésekről és a hírhedt „adminreszursz” is bevetésre került a hatalom részéről.

Időközi parlamenti választásokra a 184. számú (Herszon megye) és a 197. számú (Cserkasszi megye) egyéni választókerületekben került sor. Herszon megyében 188, Cserkasszi megyében 141 szavazókörzetben járulhattak az urnákhoz a választók. A szavazókedv egyik választókerületben sem volt magas, a 184-esben 21,4%-os, a 197-esben 25,57%-os részvételről számolt be a Központi Választási Bizottság (CVK).

A CVK a két választókerületben összesen 45 indulót regisztrált, utóbb azonban ötük jelöltségét törölte. Ennek eredményeként a 184-es választókerületben 15, a 197-esben 25 jelölt indult.

A jól kereső polgármester

A 197. választókerületben kezdettől Mihajlo Vojcehovszkij, Zolotonosa város polgármestere, a Nép Szolgája párt jelöltje volt az első számú esélyes. A politikus korábban arról vált ismertté, hogy – médiaértesülések szerint – a Beregszásznál nem sokkal népesebb kisváros vezetőjeként nagyobb fizetése volt, mint Kijev polgármesterének.

Úgy tudni, hogy maga Volodimir Zelenszkij elnök is mellette kampányolt, ha nem is nyíltan. Történt, hogy az államfő leutazott Zolotonosába, állítólag azért, hogy szemügyre vegye az általa elindított Nagy Építkezés objektumait, és útja során mindvégig ott „virított” mellette Vitalij Vojcehovszkij. Talán csak véletlen egybeesés, mindenesetre érdekes, hogy a Központi Bizottság (CVK) úgy határozott, a választókerület központját Kanyevből Zolotonosába helyezik át.

Hogy meghozta-e eredményét a szorgos kormányzati kampánymunka, azt lapzártánkkor még nem lehetett tudni. Az OPORA civil szervezet adatai szerint Vojcehovszkij a voksok 46,72%-át szerezte meg, vagyis második fordulót is rendeznek a választókerületben. Ebben az esetben a kormánypárt jelöltjének ellenfele Vitalij Holub lehet, aki 25% körüli eredményt érhetett el az első fordulóban. Holub Petro Porosenko pártjának parlamenti képviselője volt 2015–2019-ben.

Lovat váltottak vágta közben

A 184. számú választókerületben történtek a sokat látott ukrán szavazókat is meglephették. A Nova Kahovka központú választókerületben a küzdelem Szerhij Kozir hivatalban lévő megyei kormányzó, a Nép Szolgája jelöltje, valamint Hennagyij Lahuta, Ihor Kolihajev herszoni polgármester, volt parlamenti képviselő prote­zséje között bontakozott ki. A vetélkedés egyértelmű esélyese Lahuta volt, mivel élvezte a régióban népszerű Kolihajev támogatását. A kampányhajrához közeledve a hatalom számára is egyértelművé vált, hogy Kozirnak nincs esélye a győzelemre.

A vesti.ua beszámolója szerint az Elnöki Hivatal ekkor váratlan lépésre szánta el magát: menesztette tisztéből Kozirt, s helyére Hennagyij Lahutát nevezte ki kormányzónak. Maga Kirill Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője utazott le a beiktatására Herszonba. És ekkor következett az igazi meglepetés: Lahuta a beiktatási ceremóniáján Kozir mellett agitált, felszólította híveit, hogy szavazzanak választási ellenfelére. Később egy közös videót is felvettek, hogy meggyőzzék a kételkedőket. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy Lahuta már nem vonhatta vissza a jelölését, így a neve vasárnap szerepelt a szavazólapokon. Végeredményben az Elnöki Hivatal „vezéráldozata” nem bizonyult hiábavalónak, hiszen Kozir az előzetes, nem hivatalos eredmények szerint 64,74%-kal magabiztosan győzött, képviselői mandátumra váltva a kormányzói széket. Figyelemre méltó, hogy a választók 5%-a még így is a választási versenyből már kiszállt Lahutára adta a voksát.

Csata Harkivért

Ami az önkormányzati választásokat illeti, talán a már megválasztott, de tisztébe be nem iktatott Hennagyij Kernesz halála miatt megismételt harkivi polgármester-választást figyelte a legnagyobb érdeklődéssel az ország. A helyi lakosokat nem hozta különösebben lázba az újabb voksolás lehetősége. Ebben közrejátszhatott – egyrészt –, hogy a választási kampány meglehetősen eseménytelenre sikeredett. Másrészt Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke korábban kijelentette, hogy ellenőrizni fogják a szavazók oltási bizonyítványát vagy PCR-tesztjét. Ez meglehetősen kiábrándító lehetett a városban, amelyben nemrég kihirdették a járványveszély vörös szintjét. Utóbb a bizottsági elnök azt mondta, félreértették őt, valójában csak arra gondolt, hogy a közterületen megjelenők igazolásait szándékoznak fokozottan ellenőrizni, nem a szavazókét.

Az OPORA civil szervezet előzetes becslése szerint a választók 28,6%-a, a városi territoriális választási bizottság (tvk) szerint a 28,29%-a ment el szavazni. Jelena Matvijenko, a territoriális választási bizottság elnöke közölte, hogy a kelet-ukrajnai nagyvárosban kialakított 605 szavazókörzetben 288 336-an adták le a voksukat. Harkivban 1 019 175 polgár szerepel a választói névjegyzékben.

A cinikusok szerint a választási eredmények közzétételének egyetlen tétje az volt, hogy mennyire bizonyulnak pontosnak a közvéleménykutatók felmérései. Az előrejelzések ugyanis Ihor Terehovnak, a Harkivi Városi Tanács titkárának, megbízott polgármesternek, a Kernesz Blokkja – Sikeres Harkiv választási tömörülés jelöltjének valamivel 50% feletti győzelmét jósolták, ami azt jelenti, hogy nem kell második választási fordulót tartani. Nos, az előrejelzések beigazolódtak: hétfőn a tvk bejelentette, hogy Terehov a szavazatok 50,66%-ával végzett az első helyen és szerezte meg egyben a választási győzelmet.

Mások szerint azonban az igazi küzdelem a városért csak most kezdődik, miután a második helyen végzett Mihajlo Dobkin csapata, az Otthonunk Harkiv szerint az általuk készített párhuzamos szavazatszámlálás több visszaélésre világított rá. Dobkin már az urnazárást követően jelezte, felmérésük szerint Terehov a voksok 41%-át szerezhette meg, míg ő 35%-kal lett a második, vagyis a második fordulónak kell döntenie a polgármesteri tisztség sorsáról.

Korábban azt beszélték, a kormánypárt nem indított saját jelöltet a választáson, miután nem talált olyan személyt, aki a győzelem esélyével szállhatott volna szembe a helyi politika masztodonjaival. Ihor Terehovot ugyanakkor a legtöbben a Bankovaja „szövetségesének” tartják. Maga Mihajlo Dobkin többször is kijelentette, hogy Ihor Terehov Arszen Avakov volt belügyminiszter embere. Könnyen lehet tehát, hogy amennyiben Terehov győz, így vagy úgy, de mégiscsak Zelenszkij kezébe kerül a milliós kelet-ukrajnai nagyváros irányítása.

(ntk)