Zelenszkij és az elnöki köztársaság

Napok óta népszerű téma az ellenzéki médiában Ukrajna elnöki köztársasággá alakításának lehetősége. Megfelelőbb lenne, mint a jelenlegi parlamentáris-elnöki berendezkedés? Ha igen, kinek lenne jobb és miért? Egyáltalán, miért éppen most kezdtek el beszélni róla?

A „kemény kéz” hatása

Mint arról lapunk is beszámolt, Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vetette fel a lehetőséget az RBK – Ukrajinának adott interjújában. Lényegében azt mondta, „kemény” elnöki köztársasággá kellene alakítani Ukrajnát az ország gyorsabb, hatékonyabb átalakítása céljából. „Mert akkor van egy felelős ember, aki érti, hogy mire vállalkozik, miért” – indokolta állítását.

Az RNBO titkára ezzel felmelegítette az ukránok egyik kedvenc témáját, akik (vagy legalábbis egy részük) régóta álmodoznak már egy keménykezű, de igazságos vezetőről, aki kivezetné az országot az egymást érő válságok látszólag véget érni nem akaró láncolatából. Az is érthető, ha az aktuális kedvencükben, Volodimir Zelenszkij elnökben csalódott emberek egyre nagyobb számban vágynak ismét valami másra a politikában, és a hatalom, érzékelve a szavazók hangulatának változását, igyekszik kihasználni ezt.

Amit már kipróbáltunk

Ukrajna 1996-ban elfogadott első alkotmánya szerint elnöki-parlamentáris köztársaság volt. Leonyid Kucsma második elnöksége alatt úgy tűnhetett, hogy a mérleg nyelve az elnök hatalmának növekedése felé fog elbillenni. Aztán jött 2004-ben a „narancsos forradalom”, és minden a feje tetejére állt: az Alkotmány módosításával 2006-tól az ország parlamentáris-elnöki köztársasággá lett, az elnök számos jogköre a Radára szállt. Viktor Janukovics elnöksége alatt egy időre visszatértünk az elnöki-parlamentáris modellhez, hogy a 2014-es Majdan ismét a parlamenti túlsúly felé billentsen bennünket.

Róka fogta csuka

Ukrajna tehát jelenleg parlamentáris-elnöki köztársaság. Ebben a rendszerben a végrehajtó hatalmat elvben a kormány (a miniszteri kabinet) gyakorolja. A törvényhozó hatalom a parlament, a Legfelső Tanács kezében van. A bírói hatalom csúcsán a Legfelsőbb Bíróság áll.

Hol itt az elnök? – kérdezheti olvasó joggal. Az elnök helyzete ebben a rendszerben némileg ellentmondásos. Elméletileg lehetősége van befolyásolni mindhárom hatalmi ág tevékenységét. Az Alkotmány szerint köteles megakadályozni, hogy olyat tegyenek, ami sérti Ukrajna alaptörvényét. Nem véletlenül nevezik az államfőt az Alkotmány garantálójának. Ezenkívül ő a hadsereg főparancsnoka, ő tesz javaslatot a parlamentnek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője, a védelmi és a külügyminiszter személyére és lényegében ő határozza meg az ország külpolitikáját. Mégsem állíthatnánk, hogy bármely területen az övé lenne a hatalom teljessége.

Lényeges, hogy a miniszteri kabinet a parlamentnek tartozik felelősséggel, amely kinevezi és felmenti a kormányt, a minisztereket. Az elnök jogkörei közé tartozik ugyanakkor a parlament feloszlatása és előrehozott választások kiírása bizonyos esetekben. Bizony, ez a róka fogta csuka tipikus esete: az elnök semmire se megy a parlament nélkül, de a törvényhozás felett is ott lebeg Damoklész kardjaként a lehetőség, hogy az államfő előrehozott választásokat ír ki.

Az elnök igazi hatalma

Ukrajnában az államfőnek elvben csak egy esetben lehet valódi befolyása a dolgok alakulására: ha pártja többséget szerez a parlamentben, ahogyan az Volodimir Zelenszkij pártjával, a Nép Szolgájával is történt. Azért „elvben”, mivel egyfelől az elnök nem lehet egyik párt tagja sem, másfelől a korábbi években megtapasztalhattuk, Ukrajnában az államfőnek több lehetősége is van rá, hogy maga alá gyűrje a parlamentet. Viktor Janukovics például, parlamenti hívei segítségével, nemes egyszerűséggel helyreállította a régi, az elnöknek több jogot biztosító 2006 előtti Alkotmányt. Az ellenzék ugyan kétségbe vonta az eljárás törvényességét, mégis évekig, Janukovics elűzéséig működött ekként a rendszer. Janukovics utóda, Petro Porosenko elnök sem rendelkezett parlamenti többséggel hivatali ideje legnagyobb részében, szituatív alkukkal mégis kormányozni tudta az országot, sőt még az Alkotmány módosítására is talált lehetőséget.

Hogy milyen az, amikor az elnököt támogató erők kisebbségben maradnak a parlamentben, egyedül Viktor Juscsenko idején (2005–2010) tapasztalhattuk meg. A hivatali ideje alatt létrejött négy kormány egyikének munkáját sem tudta alapvetően befolyásolni, erejéből és lehetőségeiből csupán annyira telt, hogy akadályokat gördítsen politikai ellenfelei útjába.

Mire jó az elnöki köztársaság?

Egy elnöki köztársaságban maga az elnök nevezi ki a miniszterelnököt, vagy maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat. A kormány csak az elnöknek tartozik felelősséggel, a parlamentnek nem, és csak az elnök menesztheti. Mint látható, a végrehajtó hatalom az elnök kezében összpontosul, a parlamentnek lényegében a törvényalkotás feladata marad.

Az elnöki köztársaság klasszikus példája az Egyesült Államok, ahol a törvényhozó hatalom a Kongresszusé, a végrehajtó az elnöké, a bírói pedig a Legfelsőbb Bíróságé. Ebben a rendszerben rendkívül fontos szerep hárul a független bíróságokra a végrehajtó hatalom ellensúlyozásában. El tudják képzelni ebben a szerepben az ukrán bíróságokat?

Mit akar Zelenszkij?

De valóban azt akarná az elnökünk, hogy megkapja a végrehajtó hatalom teljességét? Aligha. Elemzők szinte egybehangzó véleménye szerint az államfőnek semmi szüksége az elnöki köztársaságra, hiszen pártja többségben van a parlamentben, azaz nincs korlátozva a kormánytagok kinevezésében és a törvényalkotásban sem, vagyis – ha áttételesen is – övé a hatalom teljessége.

Elnöki köztársaság esetén viszont – a végrehajtó hatalom megtestesítőjeként – Zelenszkijnek kellene felelnie a kormány minden melléfogásáért. Hogy mostanáig jelentősebb támogatottságot sikerült megőriznie, mint bármelyik elődjének, az döntően éppen azzal magyarázható, hogy nem ő felel személyesen a közüzemi szolgáltatások magas díjaiért, az alacsony bérekért és nyugdíjakért, a koronavírus okozta válságért. Mint Vagyim Karaszjov politológus is rámutatott az egyik minapi televíziós vitaműsorban, villámhárítónak ott van a miniszterelnök, akit bármikor felelőssé lehet tenni a hibákért és le lehet váltani.

Ami pedig Zelenszkij hozzáállását illeti, a segodnya.ua felidézi az elnök szavait, aki október 3-án, pártja truszkaveci értekezletét követően kijelentette újságíróknak, hogy nem áll szándékában elnöki köztársasággá alakítani Ukrajnát.

Sok hűhó semmiért?

Azt mondják, az elnök cselekedetei sem arra vallanak, hogy a végrehajtó hatalmat kevesellné. Például amikor a kényes döntések egy részét az RNBO közbeiktatásával hozta meg, a bíróság megkerülésével rendelt el szankciókat ukrán polgárokkal szemben. Pártjának frakciója leváltotta a Legfelső Tanács elnökét, állítólag azért, hogy a törvényhozás magasabb sebességre kapcsoljon, ami az elnök számára fontos jogszabályok elfogadását illeti. Valószínűbb azonban, hogy a hatalomnak nem tetszett, hogy az előző elnök szigorúan ragaszkodott a parlament ügyrendjéhez. (Ráadásul népszerű volt, könnyen az államfő kihívójává válhatott volna.) Zelenszkij az Alkotmánybírósággal is összetűzésbe keveredett, amikor az nem a számára megfelelő döntéseket hozta, ezért megkísérelte eltávolítani hivatalából a testület első emberét. Mindez összességében azt a benyomást kelti, mintha az elnök a hatalmát korlátozó, az Alkotmányba épített törvényi fékeket igyekezne megkerülni.

Az sem kizárt, hogy az új államforma emlegetése csak egy újabb népszerűségnövelő fogás a szavak szintjén, amely Zelenszkij megrendült támogatottságát hivatott aládúcolni. A kisemberek igazáért keménykezű fellépést ígérő, ehhez az „alkalmatlan” törvényekkel szemben az emberek támogatását kérő politikus talán még mindig számíthat a polgárok egy részének megértésére.         

(zzz)