Rászoruló gyerekeken segít a Beregi Pék

2021. november 10., 18:23 , 1084. szám

Ukrajna oktatási intézményeiben 2020-tól megszűnt a gyermekek ingyenes étkeztetése, ezért a legtöbb iskolában a szülők önerőből finanszírozzák azt, mely összeget a magyar állam jóvoltából a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványnál utólag visszaigényelhetik. Sajnos nem minden intézményben tudják az említett módon megoldani a tanulók iskolai étkeztetését.

Nehéz helyzetbe került a Beregszászi Opre Roma Gimnázium is, hiszen diákjai közül sok a rászoruló, akiknek a szülei nem tudnak hozzájárulni a gyermekétkeztetés költségeihez, pedig sok esetben ezek a gyermekek csak az iskolában kapnak meleg ételt. Az intézmény igazgatója, Kudron Ágnes az idei tanévben több alkalommal is megkereste a KMKSZ beregszászi frakcióját, hogy a probléma megoldásához segítséget kérjen. A KMKSZ közbenjárásával sikerült e nemes célhoz támogatókat találni. Szeptember folyamán a KMKSZ ISZ révén egy nagyobb összeget sikerült eljuttatni az intézménybe a gyermekek étkeztetésére, októberben a Református Szeretetszolgálat közbenjárásával tartós élelmiszereket és alapanyagokat kapott az intézmény, ezúttal pedig a Beregi Pék segített a rászoruló nebulókon. A pékség felajánlásának köszönhetően jelentős kenyérellátmányban részesült az iskola.

Hudoján Sándor, a Beregi Pék tulajdonosa hetilapunknak elmondta: „Szívesen vettük a megkeresést. Kétgyermekes család­apaként jól tudom, hogy ez nagyon fontos ügy, és örülök, hogy segíthettünk a rászoruló gyermekeken. Az ilyen célokhoz mindig szívesen csatlakozunk.”

A támogatásért az intézmény igazgatónője is hatalmas háláját fejezte ki, hiszen a Beregszászi Opre Roma Gimnázium egy nehéz helyzetben lévő iskola, ahol a hátrányos helyzetű diákok mindennapi ellátása is sokszor komoly nehézséget okoz. Továbbá arra biztatja a helyi vállalkozókat, hogy amennyiben tehetik, lehetőségeikhez mérten ők is támogassák az ügyet, az intézmény szívesen fogad bármilyen felajánlást a gyermekek számára. A támogatásokat a Beregszászi Kistérség Oktatási és Kulturális Osztályán tehetik meg vagy az intézmény vezetőjénél.      

K. K.