Átadták a Szikura József Botanikus Kert központi épületét Nagyberegen

2021. november 16., 14:26 , 1084. szám

A magyar tudomány ünnepének, valamint a Fodor István Kutatóközpont (FIK) fennállásának 10 éves évfordulójának alkalmából nagyszabású programegyüttest szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia Tanszéke, valamint a már említett és egyben ünnepelt kutatóközpont. A rendezvény keretén belül átadták a Szikura József Botanikus Kert központi épületét is, valamint bemutatták A Nagydobronyi Rózsakert (fajtabemutató) című könyvet is.

A főiskola korábbi rektorának nevét viselő botanikus kertnél található épület ad otthont a II. RF KMF FIK által működtetett Szikura József Botanikus Kert irodájának. A kert bővítése és az épület teljes körű felújítása Magyarország Kormánya és a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.

Az ünnepélyes megnyitót követően Kopor Zoltán, a botanikus kert igazgatója mutatta be a kertet. A vendégek megcsodálhatták a gazdag flórával betelepített, rendkívül rendezett és látványos botanikus kertet, majd megtekinthették magát az épületet, melynek jól felszereltségét az is mutatja, hogy a konferenciaterem adhatott otthont A Nagydobronyi Rózsakert (fajtabemutató) című kiadvány bemutatójának. A bemutató alkalmából megtartott beszélgetésen az oktatási segédlet szerzői – Kopor Zoltán, a II. RF KMF FIK Szikura József Botanikus Kertjének igazgatója, Vass Gábor, a II. RF KMF FIK munkatársa, Kolozsvári István, a II. RF KMF FIK vezetője) és Kohut Erzsébet, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének vezetője – számoltak be a kiadvány létrejöttéről. A beszélgetés moderátora Kepics Andrea, a Biológia és Kémia Tanszék munkatársa volt.

A beszélgetés folyamán megtudhattuk, hogy a kötet két fő részből áll: először a rózsák csoportjait mutatja be, majd a Nagydobronyi Rózsakertben lévő minden fajtáról olvashatunk egy-egy rövid leírást. Továbbá olyan kérdésekre is választ kaptak a jelenlévők, amelyek a kert kialakítását taglalták, mikor és honnan szerezték be a rózsafajokat, hány fajta rózsa található a kertben és még sok egyéb.

SD