Ady Endre: Jóság síró vágya

Meleg karokban melegedni,

Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Buzgóságban sosem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.

Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sírásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.

Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.

Mert jónak lenni bizony nagyon-nagyan jó. Alighanem a legjobb a világon. Tudja ezt a Jóság síró vágya szerzője, de azzal ugyancsak tisztában van, hogy ez mennyire nehéz, hogy ez már-már elérhetetlen az ember számára.

Ezért is lett versének ilyen poétikus címe. A „jóság síró vágya” kifejezés egymagában is költemény – mondhatnánk egy picike túlzással. Pontosan felidézi azt a kétségbeejtő és kilátástalan érzelmi helyzetet, mikor az ember úgy szeretne valamit elérni, hogy azt is tudja, sosem éri el. Mert aki igazán ad, az nemcsak valamennyit mér ki a sajátjából, hanem minden földi szerzeményéről lemond végérvényesen. Erről a példáról pedig – Jézusról és Tanítványairól – jól tudunk valamennyien – Ady is és mi is –, mint ahogyan más szentekről, például Assisi Szent Ferencről.

Ady Endre költeménye minderről egy szót sem ejt. Szerzőnk a jóságért síró vágyat megtartja egy nagyon is jól ismert tartományban, egy egészen földi, lassan az élvezet kategóriáját megérintő meghitt helyzetben. Kétszer is „meleg karokról”, „suttogó”, „jutalmazó”, „csókoló”, „drága szavakról” beszél, vagyis a költemény pontosan megfelel a címe által felidézett lelki helyzet összetettségének...

Penckófer János