Báloztak az ungvári magyar „gólyák”

2021. december 14., 08:38 , 1088. szám

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) hagyományaihoz híven idén ősszel is megrendezte gólyabálját. Az ünnepségre egy Beregszászhoz közeli szórakozóhelyen került sor.

Az első évfolyamos egyetemisták – vagyis a gólyák – első sze­mesztere mindig zsúfolt a sok előadás és a gyakorlati foglalkozások mellett, s akik kollégisták vagy albérlők, esetleg beutazók, azoknak még nehezebb, mint a városiaknak. Sőt, még olyan fárasztó, de egyben szórakoztató programokon is részt kell venniük, mint a gólyatábor, vagy a valamivel nívósabb, színvonalasabb gólyabál.

A gólyabáli időszak rendszerint az első szorgalmi időszak közepére esik, és a gólyák ezzel a magas színvonalú eseménnyel válnak hivatalosan is az egyetemi társadalom teljes jogú polgáraivá, ezért a gólyabálon való részvétel igazi mérföldkőnek számít az friss hallgatók életében.

A bálok programjai közt jellemzően szerepel a gólyaeskütétel, az egyetemi, kari és hallgatói vezetők ünnepélyes köszöntői, a hetekig gyakorolt nyitótáncok bemutatása, valamint a bálkirálynő- és bálkirályválasztás, valamint a tombolahúzás is. Fontos azonban, hogy a ceremoniális kezdés után a gólyabál is egy kötetlen szórakozássá válik, ahol a diákok jól érezhetik magukat a csoporttársakkal. Nem volt ez másképp a KMDFKSZ ünnepi rendezvényén sem.

Az ünnepségre érkező diákokat, vendégeket és családtagokat Dzsurinec Alexandra, a KMDFKSZ külügyi alelnöke és Györke Dávid, az etikai bizottság tagja köszöntötte.

Elsőként Kelemen Dominika, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának elnöke szólalt fel a rendezvényen. „Kárpátaljai magyarnak születni megtiszteltetés, de magyarságunk megőrzésének tekintetéből egyben hatalmas felelősséggel is jár” – szólította meg a gólyákat az elnök. Elmondása szerint a gólyabál a középiskolás évek végét jelenti, valamint a felnőtté válás kezdetét. „Bízom abban, hogy az egyetemen ti is elsajátítjátok azt a tudást és megszerzitek azokat a tapasztalatokat, melyek birtokában könnyebben boldogultok majd, bárhová is sodor titeket a szél a jövőben” – szóltak a kedves szavak a gólyákhoz.

Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ tiszteletbeli elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a gólyabál nemcsak egy buli, és nem is csak egy egyszerű esemény: a gólyabál egy mérföldkő. „Mérföldkő az első évfolyamos hallgatók számára, hiszen egy olyan úton indultok el, amely 4-5 éven keresztül végigkíséri majd életetek minden napját. Mérföldkő a KMDFKSZ életében is, hisz a gólyabál legrégebbre visszanyúló és rendszeresen megszervezett rendezvény. Mérföldkő az én életemben is, hisz hosszú idő után vendégként állhatok itt” – szólt a jelenlévőkhöz a KMDFKSZ korábbi elnöke. A gólyák után Ingrid köszönetét fejezte ki a KMDFKSZ jelenlegi csapatának, hogy a nehéz körülmények között is sikerült megvalósítaniuk a rendezvényt, továbbá hogy megfogadták azokat a tanácsokat, melyeknek köszönhetően sokkal szervezettebb és kreatívabb lett a szervezet.

„Mintha csupán tegnap történt volna, hogy elsősként, rendkívül izgulva álltam ott, ahol most ti álltok” – emlékezett vissza gólyabáljára Makusin Viktor, a KMDFKSZ elnöke. Elmondása szerint amennyire félt, annyira boldog is volt egyszerre, mert tudta, hogy felejthetetlen évek várnak rá az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Beszédében köszönetét fejezte ki az elsős hallgatók felé, akik a szülőföldön való tanulást választva biztosították a szervező csapat munkáját a gólyabál előtt, közben és után is. „Külön köszönet annak az öt párnak, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva, heteken át próbálták a gólyakeringőt” – szólt az elsős táncosokhoz Viktor. „Használjátok ki a diákéveket, ne féljetek hibázni, de ha mégis úgy alakul, tanuljatok belőle” – bátorította az elsősöket a szervezet elnöke.

A köszöntéseket követően Filip Júlia és Kántor Nikoletta adta elő a Zaporozsec Azon az éjszakán (Tom Odell – Another love c. zenéjének a magyar változata) című dalát, majd Filip Júlia előadásában a jelenlévők meghallgathatták Ed Sheeran Perfect című zeneszámát is. A dalos pacsirtákat Pősze Attila szaxofonvirtuóz előadása követte: enyhe aláfestésre fújta rá a Dance Monkey, Havana és Shallow című slágereket. Mind a lányok, mind Attila színvonalas előadásokkal ajándékozták meg a jelenlévőket.

A dalos-zenés produkciókat a várva várt gólyakeringő követte, melyet idén 5 pár lejtett, akik mind az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UNE UMOTI) diákjai.

Az elsősök fogadalomtételét követően volt tombola, valamint megválasztották a 2021-es bálkirályt és bálkirálynőt. Idén a legtöbb szavazatot Balog Dániel és Kántor Nikoletta kapta, így ők lettek az est uralkodópárosa.

A zárt körű esemény este tízkor nyitotta meg kapuit és egy hajnalig tartó zenés-táncos mulatsággal ünnepelte a tűzkeresztségen átesett gólyákat.

SD