Munkácsi Magyarok Karácsonya

Közösségépítő alkalom volt egy csodálatos új helyszínen

2021. december 21., 09:07 , 1089. szám

Munkács város magyarságának közös karácsonyváró rendezvényét idén első alkalommal rendezték meg a magyar kormány jóvoltából felújított Munkácsy Mihály Magyar Ház nagytermében, amelyet ezúttal teljesen megtöltött a közönség.

Elsőként a lépcsőházban elhelyezett, hatalmas adventi koszorú gyertyáit gyújtotta meg Munkács két történelmi magyar egyházközségének papja, Gulácsy Dániel református lelkész és Pogány István római katolikus plébános. A koszorú mellett mindketten a karácsony üzenetét megfogalmazó evangéliumi igékről beszéltek.

Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsy Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük Kuti László ungvári magyar konzult és feleségét, Gulácsy Géza megyei képviselőt, a KMKSZ alelnökét, Tarpai Józsefet, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatóját, valamint Schink Istvánt és Kristofori Olgát, a város két magyar iskolájának igazgatóit. Az elnök asszony elmondta, hogy a pandémia miatt tavaly nem tartottak közös karácsonyi rendezvényt, idén ugyanakkor – az új járványügyi szabályozások miatt – oltási igazolás felmutatása és testhőmérséklet-mérés után beengedték az épületbe az oda érkezőket. Az eseményre – az eddigi szokásokhoz híven – ezúttal sem hívtak fizetett előadókat. Helyi műkedvelő felnőttek és gyerekek léptek fel a város magyar egyházközségeinek és intézményeinek képviseletében, és mint fogalmazott az elnök asszony, mindegyikük szívvel-lélekkel készült, hogy megörvendeztesse a másik embert advent negyedik vasárnapján.

Kuti László ungvári magyar konzul köszöntőbeszédében rámutatott: „A betlehemi csillag fénye sohasem visszafelé mutat, hanem mindig az előttünk lévő utat világítja meg. Jobb, ha előre nézünk, előre gondolkodunk, különösen ebben a karácsonyi időszakban. Meggyőződésem, hogy van remény arra is, hogy a mi dolgaink itt, Kárpátalján is rendeződni fognak. Ez egy hosszú út lesz mind a két fél számára, sok-sok jóakaratra, türelemre, kitartásra lesz hozzá szükség. Higgyék el, Magyarország továbbra is amellett van, hogy a dolgaink rendeződjenek, és a kárpátaljai magyarság minden lehetséges támogatást megkapjon a jövőben is” – fogalmazott a diplomata, majd áldott, boldog karácsonyt kívánt a jelenlévőknek.

Az adventi időszak elején a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete, valamint a Munkácsy Mihály Magyar Ház közös rajzpályázatot hirdetett 6–18 év közötti gyerekek számára három korcsoportban. A mi karácsonyunk címmel kiírt pályázatra a család, a közösség összetartozását és a karácsonyi szokásokat bemutató rajzokkal lehetett benevezni. A három kategóriában összesen 62 rajzot bírált el a Kopriva Attila festőművész vezette négytagú szakmai zsűri, figyelembe véve a kreativitást, a kompozíciót, a technikai kivitelezést és az egyediséget. A 6–9 évesek kategóriájában az első osztályos Lengyel Gabriella rajzát találták a legjobbnak. A 10–14 évesek között Orosz Lilla 7. osztályos tanuló munkáját díjazta a zsűri. A 15–18 évesek kategóriájában pedig Kosztyu Dorottya 10. osztályos tanuló akril technikával készült képét. Dorottya tudósítónknak elmondta: „Egy család karácsony estéjét rajzoltam le. Van rajta nagypapa, nagymama, szülők, gyerekek, ahogy otthon ülnek és beszélgetnek. Van karácsonyfa is a képen. Azt rajzoltam, ahogy nálunk telik a karácsony. Egy családi képet.” A díjazottak a KMKSZ ajándékcsomagját vehették át a zsűri elnökétől.

Az ünnepi műsorban elsőként Jahjejeva Zuhra, a Munkácsi Szent István Líceum 3. évfolyamos diákja gitározott és énekelte el a Gyere el a jászolhoz című dalt. A Munkácsi Római Katolikus Egyházközség hittanosai táncoltak, a magyar középiskola kiskórusa énekelt, és nagy tapsot kapott a Szent József Óvoda óvodásainak karácsonyi tánca is. A katolikus líceum diákjai egy énekes előadással mutatkoztak be, Somkó Karina pedig, aki lélegzetelállítóan hajlékony kislány, egy gimnasztikai műsorral lepte meg a közönséget. A Munkácsi Református Egyházközség kisegyüttesének nagy sikerű műsorát követően, Lengyel Gabriella és Durunda Emília (első osztályos tanulók) karácsonyi verseket szavaltak, végül pedig a munkácsi magyar iskola 2. osztályos tanulóinak karácsonyi énekes köszöntőjével ért véget az ünnepi műsor.

A KMKSZ helyi alapszervezetének vezetőitől minden fellépő gyerek karácsonyi ajándékcsomagot, a felnőttek pedig díszes mézeskalácsot kaptak. A Szent Erzsébet Karitász a teasüteményeket és a teát biztosította. A rendezvény végén lehetőség nyílt találkozásokra, beszélgetésekre is, mely alkalmat ki is használták a jelenlévők.

                Badó Zsolt