Karácsonyi üzenetek

Kérjük és várjuk az Úr szabadítását

„Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved megindulása és irgalmad miért marad távol tőlem? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez. Szent néped csak kis ideig birtokolta szent helyedet, azután ellenségeink taposták. Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem a te nevedről neveztek volna el minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!

Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, ha majd váratlanul félelmes dolgokat művelsz: ha leszállsz, meginognak tőled a hegyek. Soha, senki se hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért. Találkozol azzal, aki örül, mert igazak tettei, utaidon jár, és rád gondol. De te megharagudtál, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk!    Ézsaiás 63, 15–19, 64, 1–4

Ézsaiás könyvében egy panaszról, egy ítéletről szóló igeszakasz ez, melyben a próféta azt tapasztalja, hogy az élet különböző területein baj van. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyek már tovább elviselhetetlenek. Ez nem lehet így az Isten népe életében, ez nem maradhatott így. Azt mondja a próféta: „Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk!” Hadd említsek egy érdekes gondolatot. Egy bibliamagyarázatos könyvben olvastam, hogy az első gond velünk az: annyira beilleszkedtünk a mi világunkba, modern korunkba, szokásainkba, és annyira a részévé váltunk, hogy mi már azt sem tudjuk, hol a helyünk. Azt sem tudjuk, hová tartozunk. A Zsidókhoz írt levél 13. részének 14. verse így hangzik: „Mert nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Olyan üzenet ez, mely arról beszél, hogy Isten népe itt, ezen a földön, ebben a létben, ebben a földi valóságban olyan kell, hogy legyen, mint aki csak ideiglenesen van itt. Olyan, mint a vándor, aki tudja, hogy továbbmegy, aki tudja azt, hogy számára más készíttetett. A Filippiekhez írt levél 3. részében ez áll: „Mert a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a mi megtartó Úr Jézus Krisztusunkat is várjuk, aki átváltoztatja nyomorúságos testünket az ő dicsőséges testének hasonlatosságára azzal az erővel, amellyel maga alá vetett mindeneket.” Gondolkodtunk már ezen? Olyanok vagyunk, mint akiknek ideiglenes tartózkodási idejük van? Olyanok vagyunk, mint akik tudják azt, hogy nincs itt maradandó városuk, és az eljövendőt keressük? Olyanok vagyunk, mint akik tudják, hogy a mi polgárságunk a mennyben van? Másnak kell lennünk: sónak és világosságnak. Mi pedig beleolvadunk az átlagba, sokszor ugyanolyanok vagyunk, mint a pogányok. Isten népének másnak kell lennie!

Ézsaiás az Úrhoz kiált. Nekünk is nagy szükségünk van arra, hogy az Úrhoz kiáltsunk, és kérjük, hogy tekintsen le ránk, avatkozzon bele az életünkbe, az egyházunk életébe. Azt mondja a próféta: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” „Bárcsak szétszakítanád!” – ez egy radikális beavatkozásért való könyörgés. Ézsaiás felteszi a kérdést: „Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged?” Én is felteszem ezeket a kérdéseket magamnak, a gyülekezetemnek, a Kárpátaljai Református Egyházkerület népének, hogy miért vagyunk ilyenek, és én is kérdezem az Úrtól, hogy miért engedte meg, hogy letérjünk az Ő útjairól, és szívünk megkeményedjen. Én is radikális beavatkozást kérek, könyörgést, közvetlen beavatkozásért: Uram, bárcsak szétszakítanád az eget, bárcsak meginogna előtted a föld, az erős hegyek is, és cselekednél velünk! Nagyon sokszor csak akkor kérünk Istentől radikális beavatkozást, amikor nagyon nagy baj van. Amikor valakinek a karjai között haldoklik a szerette, amikor a gyász fájdalma már alig hordozható, amikor a betegség nem múlik, hanem egyre rosszabb, és úgy érezzük, hogy nincs tovább. A radikális és közvetlen beavatkozást csak az az ember kéri, aki nagy nyomorúságban van, vagy aki óriási magányt érez. Jó lenne, ha lelki értelemben kérnénk a mi nyomorúságunkban Istentől a közvetlen beavatkozást. Bárcsak szétszakítanád… Bárcsak leszállna, és helyére rakná a mi életünket, dolgainkat, a mi egyházi életünket!

Ebben a néhány versszakban benne van a bűnbánat is, a megtérő ember bűnbánata. Azt mondja: „Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk!” Elhangzik azonban a hitvallás is: „Te vagy a mi Atyánk. Ábrahám nem ismer bennünket, Jákób nem segít nekünk. Te vagy a mi Atyánk, régóta megváltónknak nevezünk.” Rólad neveztettünk el. Mi is keresztyének vagyunk, és sokszor nagy kérdés az, hogyan tovább. Mindannyiunk szívében ott kell lennie a bűnbánatnak, ami megtérésre vezet, és egyúttal látnánk azt – a múltunkat megvizsgálva –, hogy régóta ilyen nyomorult állapotban vagyunk, van a mi népünk, van a keresztyén Európánk. Kérjük, hogy Isten avatkozzon bele közvetlenül a mi életünkbe! Kérjük azt: régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk! Kérjük a mi szabadítónkat, aki megszületett, aki eljött hozzánk azért, mert az Isten üdvözítő kegyelme nyilvánvaló lett minden embernek, hogy megszabaduljunk. Eljött, hogy örök életre vezessen minket. Jó lenne, ha úgy tudnánk bizonyságot tenni, hogy ez a könyörgés megszülessen a mi szívünkben, megszülessen az általunk elért emberekben is. Isten közvetlen beavatkozása szabadítsa meg szívünket a gonoszságtól, rakja helyre a mi életünket, és vezesse lábainkat a helyes útra! Kárpátalján ebben a karácsonyi ünnepkörben és 2022-ben igazi ébredés legyen! Bárcsak megszabadulnánk, már régóta ilyen állapotban vagyunk! Kérjük és várjuk az Úr szabadítását!

Áldott és békés karácsonyt kívánok!

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

Dicsőség és békesség

Augustus császár és Nagy Heródes idejében éppen béke volt Izraelben és az egész Római Birodalomban, azonban nagyon sok volt a háborús feszültség a szomszédos népek, a gazdagok és a kizsákmányolt szegények között.

Hasonló helyzetben vagyunk mi is: keletről az orosz támadás fenyeget, nyugatról pedig – Ferenc pápa szavaival – „a fasiszta és a kommunista diktatúrához hasonló tendenciák közelítenek”. Ezért ma is időszerű megszívlelni az angyaloknak a betlehemi barlang fölött énekelt szózatát: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ez a kinyilatkoztatás igaz marad a világ végéig: a jót akaró, igazságra törekvő emberek Isten dicsőségére élnek, de a hét főbűn gonosz szellemeitől vezetett emberek – a Teremtő szándékát megcsúfolva – szégyent hoznak magukra és tragédiákat a világra.

Sokakat megtéveszt Heródes szelleme, aki halálra keresi a földre születő Messiáskirályt, s eközben ártatlanokat végeztet ki. Mennyi ártatlan magzat meg sem tud születni, mert az emberi önzés nem akarja, nem engedi. Pedig a szülők Isten legelső parancsolata ellen vétenek, amit az embereknek adott: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” Ördögi hazugság ejti rabul azokat, akik félnek a túlnépesedéstől. E világ Heródesei nem elégszenek meg a születéseket akadályozó eszközök és módszerek propagálásával, hanem a megszületett gyermekeket is igyekeznek megrontani, tiszta gondolkodásukat eldeformálni az interneten keresztül, sokféle módon rabjává tenni őket valamely bűnnek. A mértéktelen evés-ivás után az önzően gyakorolt szexualitás, sőt – ami egyre jobban fenyegeti a fiatal generációt – a szívet-lelket rontó, a tiszta gondolkodást mérgező pornófüggőség, ami aztán képtelenné teszi a fiatalokat az egészséges párkapcsolatra. Hogy mekkora szörnyű üzleti érdekek állnak emögött, csak sejteni lehet.

Az első Éva utódai próbálnak Isten nélkül boldogulni, csakhogy ez nem lehetséges. Látjuk ezt Káintól kezdve napjaink sok életellenes, istenellenes mozgalmáig. A Krisztusban hívők viszont a második Éva gyermekei, akik Szűz Máriához hasonlóan keresik Isten akaratát, és igent mondanak az Ő tervére, áment az Ő akaratára.

Karácsony ünnepén döntsünk újra: Jézus születése váljék valósággá bennünk és köztünk! Az Ő Atyja minket, bűnbánó híveit türelmesen vár, irgalmasan visszafogad, magához emel, és megajándékoz mennyei békéjével, örömével.

Istentől megáldott, kegyelemben gazdag karácsonyi ünnepet kívánok mindenkinek!

Majnek Antal
munkácsi római katolikus megyéspüspök

Krisztus születik! Dicsőítsétek!

„Elment tehát József Galilea Názáret nevű városából Dávid városába, a júdeai Betlehembe, hogy följegyeztesse magát Máriával, feleségével együtt, aki áldott állapotban volt. Miközben ott tartózkodtak, elérkezett Mária szülésének napja. Megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta, és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.”               Lukács 2, 4–7

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus születése szívünkben, templomainkban, házainkban és minden Istenre szomjazó emberi szívben belső örömöt és nyugalmat hoz. Bizonyosságát adja annak, hogy Isten velünk van, nem valahol távol, hanem a közelünkben, Ő lett Emmanuel, a velünk lévő Isten. Ezt az örömhírt hirdeti Isten angyala a rémült pásztoroknak: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr.” (Lk. 2, 10–11)

A népek apostola, Szent Pál ugyanezt a tényt húzza alá: „Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek! Lelki jóságotokat ismerje meg mindenki. Az Úr közel van.” (Filippi 4, 4–5) Az Isten Fia megszületett, hogy Megváltó és Pásztor legyen, hogy közel legyen mindannyiunkoz. Közelsége Isten minden ember iránti végtelen szeretetének a jele, s ez kimondhatatlan örömmel tölti el szívünket.

Templomainkban, városok és falvak terein betlehemet építünk, a megszületett Üdvözítővel, és rácsodálkozunk a jászol felé hajló Mária és József tekintetére, ahol a kimondhatatlan titok fekszik – a megtestesült Isten, az Atya egyszülött Fia, aki „szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez”. (Filippi 2, 7) Szerénység és egyszerűség kíséri az Üdvözítőt a betlehemi jászoltól a Golgotáig. Ezek az erények ragadták magukkal és fogják magukkal ragadni azokat, akik valóban teljes szívből megszerették Őt.

Amikor a mennyre gondolunk, akkor mindig úgy képzeljük, hogy fent van, hisz a tekintetünket fölfelé irányítjuk. Amikor Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője megszületik, akkor Mária, az anyja először nézett a mennybe fentről lefelé, mert karjain hordozta a Mennyek uralkodóját. Minden gyermekről, aki a világra jön, rokonai azt szokták mondani, hogy hasonlít az édesanyjára. Az Üdvözítő születésében egy szép paradoxont látunk – itt az anya hasonlít a gyermekére. Lukács evangélista úgy beszéli el, hogy az Üdvözítőnek nem volt hely a szálláson; a barlangban, az istállóban lett helye, ahová a pásztorok viharban és hideg éjszakákon behajtották a nyájat. Emberi ész számára elképzelhetetlen volt, hogy annak, aki a Napot teremtette a Föld melegítésére, szüksége lesz az ökörre és a szamárra, hogy leheletével Őt melegítse; hogy az, aki a mezőket fűvel öltözteti fel, saját maga mezítelen lesz; hogy annak, akinek keze műve a bolygók és a világítótestek, valamikor törékeny kezei legyenek; hogy a mindenhatóság pelenkába lesz göngyölve, hogy az Üdvösség a jászolban fog feküdni. Akit az angyalok a Magasságbeli Fiának hívnak, leszáll a földre, hogy együtt legyen a gyenge emberrel, és megszabadítsa a bűntől.

Legtisztább és szent isteni természete Ádám szétszóródott utódai közé jön, mintegy megújító forrás, amely nem adatik át a romlásnak. Szűztől való születésével megváltoztatta az emberiség történelmét. A Betlehemben született Isten Fia eljött, hogy az emberek szívében szülessen meg. Mert mi értelme lett volna annak, ha nem születik meg a szívünkben? Erről beszél Szent János evangélista is: „Azoknak, akik befogadták Őt, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az Ő nevében hisznek.” (János 1, 12) Mikor fogadjuk be Jézust a mi időnkben? Elsősorban a legszentebb Eucharisztiában, a szentáldozás során. Ezért nagyon fontos, hogy helyes bűnbánattal előkészítsük szívünket, hogy az befogadhassa a bennünket szerető Jézust. Befogadjuk, amikor elfogadjuk az Ő evangéliumát, Isten szavát, amely megváltoztatja szívünket, és jobbá tesz bennünket. Befogadjuk Jézust akkor is, amikor segítünk a nehéz helyzetben lévő embertársainknak, a betegeknek és azoknak, akik egyedül érzik magukat. Befogadjuk Jézust akkor is, amikor értékeljük és hallgatjuk papunkat, aki az örömhírt hirdeti, tanít bennünket Isten és felebarátunk szeretetére.

Saját magam, papjaink, szerzeteseink és szerzetesnővéreink nevében tiszta szívből kívánom mindnyájatoknak, hogy érezzétek meg Isten mérhetetlen szeretetét, amely az Ő Fiában, Jézus Krisztusban jelent meg. Az irgalmas Isten ajándékozzon meg mindnyájatokat erős hittel, békével, jó egészséggel, és áldjon meg mindnyájatokat!

Szívből küldöm mindnyájatoknak apostoli áldásomat!

Testvéretek Krisztusban,

Nílus püspök OFM