Néphagyományok a karácsonyi ünnepkörben

András-naptól vízkeresztig

A karácsony a kereszténység/keresztyénség egyik legnagyobb ünnepe, melyhez egy egész ünnepkör tartozik, s a néphagyományban is megannyi szokás kapcsolódik (vagy már csak kapcsolódott) az ünnepkörhöz, melyekről dr. Kész Margittal, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatójával, néprajzkutatóval beszélgetett el lapunk munkatársa.

– A karácsonyi ünnepkör Kárpátalján is advent beálltával kezdődik, s vízkeresztig tart. Az ünnepkör első jeles napja András-nap (november 30.), mely hagyományosan a disznóvágások kezdete – indítja beszélgetésünket az etnográfus. – Ekkor kezdték levágni a hízókat, s a disznótorok egészen február elejéig tartottak. Ma már nem nagyon él ez a szokás, de vannak még hagyománytisztelő emberek, akik ragaszkodnak hozzá. A hízó levágása előtti estén a gazda meghívta a fogókat, a gazdasszony pedig előkészítette az edényeket, a XX. század második felében már a rizst is megtisztította, míg korábban a hurkát rizs helyett kukoricadarával töltötték meg, amit Ugocsában málékásának, Beregben tengeridarának neveztek. Másnap pedig kora reggeltől egészen estig tartott a disznótor. Az ebéd, valamint a vacsora elfogyasztása mellett beszélgettek, a vacsora után énekeltek is, majd minden résztvevő hazavitte a kóstolót. A disznóhús nagy részét elajándékozták, de mivel be volt osztva, ki mikor vágja le a hízóját, ugyanígy vissza is kapták azt, így fagyasztóládák híján is mindig akadt friss hús. A kolbászt, a sonkát, a szalonnát viszont besózták és megfüstölték. Nagyon fontos volt a szalonna és a zsír, ezek fedezték a család egész évi zsírszükségletét, ezért beosztották azokat. Egyes kárpátaljai falvakban a disznótort ülő családhoz betoppantak a farsangi alakoskodók, akiket Salánkon „bozsenkáknak”, Visken farsangolóknak neveztek, a Tisza menti nagyközségben pedig volt olyan eset, amikor a farsangolókat megtréfálták: fűrészporral töltötték meg a nekik szánt hurkákat. A nagy, hagyományos disznótorok egészen a XX. század végéig élő népszokásnak számítottak.

– Milyen más népszokások kapcsolódtak a karácsonyi időszakhoz? Gondolok itt például a Luca székére.

– Az év ezen időszakában több jeles névnap is sorakozik: Miklós, Borbála, Ferenc, János, Ádám, Éva napja. Jellemzők voltak a névnapi köszöntések, melyek során hamuval töltött cserépedényeket is az udvarukra dobtak, hogy jó nagyot szóljon. Szőlősgyulán még napjainkban is találtam példát az utóbbira, amit ott „csereptörésnek” neveznek. Sárosorosziban pedig „muzsákolók” köszöntik énekkel a névnapot ülőket. A Miklós-naphoz nemcsak felköszöntések kapcsolódnak, hanem Mikulás-estén ajándékokat is kapnak a gyerekek. Ami pedig a Luca székét illeti, gyűjtésem során Ugocsában találkoztam olyan idős adatközlővel, aki ismerte, miként kell elkészíteni a Luca székét, és azt is tudta, mire használták.

A karácsonyi ünnepkör az advent köré épül, és Kárpátalján még ma is szigorúan betartják, hogy a lelki elcsendesedés ezen időszakában nem rendeznek lakodalmakat, táncmulatságokat. A katolikusok pedig böjtöt is tartottak, és vannak, akik ma is tartanak.

– A karácsonyi népszokások közül a legjellemzőbb a betlehemezés. Kárpátalja különböző térségeiben milyen elemekben térnek el egymástól a betlehemezések?

– Vidékünkön a XX. század derekáig a karácsonyi előkészületek részét képezték a betlehemes csoportok próbái, felkészülései, melyek közösségteremtő szerepet is játszottak. A szovjetrendszerben üldözték a betlehemezést, de ennek ellenére is fennmaradt, a rendszerváltás után pedig reneszánszát élte, ám napjainkban komoly nehézséget okoz, hogy sok helyi lakos vendégmunkán van, újabban pedig a koronavírus-járvány is megnehezíti a betlehemezést. Pedig Kárpátalja különböző részeit tekintve nagyon színes népszokásról van szó. Beregben és Ugocsában az alföldi típusú betlehemezés dívik, melyre jellemző, hogy a főszereplő tohonya, nagyot halló öregember, és őt követik a pásztorok, illetve az angyalok. Ugyanígy élő népszokás például Tiszacsomán, Mezőváriban, Csepében a bábtáncoltató betlehemezés. A bábtáncoltató betlehemes játék abban különbözik a szélesebb körben ismert pásztorjátéktól, hogy itt az angyalokon, pásztorok és a központi figura öregen kívül a bábtáncoltató is szerepet kap. Először bábfiguráival követi az élő szereplők játékát, majd Heródest alakító figurája által játssza el a bibliai kegyetlen uralkodó szerepét, míg csúfos véget nem ér. Nevetlenfaluban pedig több betlehemes csoport is járja a községet még napjainkban is, a felnőtt férfiak betlehemmel, a gyerekek pedig csillagot forgatva.

Az Ung-vidéken a felföldi típusú betlehemes játék szokása él. Ennek az a jellegzetessége, hogy az öreg arca teljesen el van takarva álarccal, amellett hosszú, piros orrot visel, amibe belülről esetenként gombostűket szúrnak, hogy megtréfálják az orrot megérintő gyermekeket. Emellett pedig az alföldi szokással szemben az öreg itt nagyon is fürge, táncol, ugrabugrál. A Felső-Tisza-vidéken pedig az erdélyi típusú betlehemezés egyik változatával is találkozunk, a Heródes-játékkal, amit nem házról házra járva mutatnak be, hanem katolikus templomokban adják elő. E játék terjedelmében hosszabb, mint a betlehemes játékok, több szereplő játssza (12–24). A kárpátaljai ruszin településeken máig igen gazdagon fennmaradt a betlehemezés-csillagozás hagyománya. Igen jellegzetes például a Dolhán ismert csillagozó-betlehemes játék, melyben a csoportot díszes ruhába öltözött alakoskodók – öregember és öregasszony – is kísérik.

A betlehemezők hagyományosan a férfiak közül kerülnek ki. A falvak utcáit járó magyar és ruszin betlehemesek körében e hagyomány máig él. A Heródes-játékban is férfi alakítja Szűz Máriát, valamint a ruszin betlehemező csoportokat kísérő öregasszonyt is. 2020-ban a lányommal, Kész Rékával Facebook-oldalt hoztunk létre Kárpátaljai Betlehemes Adatbázis néven, hogy a különböző településekről ide küldjék be a betlehemes szokások leírását, a róluk készített fényképeket, videókat, élménybeszámolókat. Arra szeretném kérni az olvasókat, hogy lépjenek be, és osszák meg velünk a betlehemezéssel kapcsolatos ismereteiket, anyagaikat.

– A karácsonyi ünnepek idején a betlehemezés mellett más szokások is élnek?

– Igen, a kántálás és a karácsonyfa-állítás. Ám az utóbbi korábban csak a nemesi és a polgári körökben, s általában véve is a városokban dívott, a földműves rétegben csupán a XX. század második felében kezdett elterjedni ez a hagyomány. Addig csak a leanderre kötöttek masnikat, aggattak rá diókat, egyebeket, s a betlehemezőknek, illetve a kántálóknak nem pénzt, hanem almát, diót ajándékoztak. Nagymamám mesélte, hogy Nevetlenfaluban madár alakú kalácsot sütöttek számukra, amit „kukucának” neveztek. Mivel főleg a szegényebb falusiak jártak betlehemezni, kántálni – élelmiszer-adományok végett –, ezért terjedt el az a mondás, hogy a szegényeké a karácsony. Nagyon szép kántálóénekek maradtak fenn Kárpátalján, melyeket ma is énekelnek; a katolikusoknál például a Csordapásztorok, a Légy üdvözölve, szent karácsony címűt, illetve a Szálláskereső Mária balladáját, míg a reformátusoknál például Salánkon a Szent karácsony este van című éneket. A karácsonyi ünnepek végén, január 6-án, vízkeresztkor aztán leszedik a díszeket a karácsonyfákról, ám mivel Kárpátalján vannak, akik a Julián-naptár szerint tartják a karácsonyt, ezért a más vallásúakat, a más nemzetiségűeket megtisztelik azzal, hogy az ő ünnepük végéig is felöltöztetve hagyják a karácsonyfát. Szép példája ez a különböző vallású, nemzetiségű emberek békés együttélésének. 

Lajos Mihály