Osvát Erzsébet: Jókedvű köszöntő
Tele a tarisznyám
tréfával, jókedvvel.
Csombékot kötök rá,
hogy el ne szökhessen.
Az új esztendőre
tartogatom kincsem.
Aki búval bélelt,
annak adok ingyen.
Gyertek, ti kesergők,
ez mind a tiétek.
Jószívvel kínálom,
itt van hát, vigyétek!
Marad magamnak is,
nektek is jut bőven.
Legyen jó kedvetek
az új esztendőben!
Hát persze, hogy jókedvű! Hát milyen legyen egy újévi köszöntő? És ez a jókedv igencsak hatásos. Azt is eléri ez a köszöntő – vagyis: e frappáns költemény –, hogy elolvasása után rögtön megszületik a belátás: vele szemben, most, az új esztendő küszöbén erejét veszti az okoskodás, a tudálékosság.
A tarisznya csombékja kibomlik, és feleslegessé válik ecsetelni, hogy így a gyermekvers formája, zeneisége, ritmikussága-játékossága, meg hogy a versike által közvetített jókedv milyen könnyen átvehető, vidám érzést ébreszt az emberben.
Vagyis: nem, ez utóbbit azért mégse hagyjuk el. Ugyanis pont ezt a könnyen szétáradó hatást érdemes most kiemelni, még azt is félretéve ezzel, hogy Kárpátalja olvasóközönsége külön büszke Osvát Erzsébetre, hiszen Beregszászon született, alsó osztályos tanítónői tevékenységét pedig Péterfalva, Tiszaújlak és Csetfalva őrzi.
Amint a tarisznya csombékja – a göb, a bog, a csimbók, csomó, görcs stb. – kioldódik, és szétárad a jókedv, még azt is észrevehetjük a Himnusz elénekléséhez készülődve, hogy nemzeti imádságunkban a meghatottság és emelkedettség mellett, bizony, ott a derű is, hisz vége van a rossznak, vége van a hosszúra nyúlt megpróbáltatásnak: „Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt!”
Penckófer János