Sólyomszem

Sorozatajánló

Az eredeti Bosszúálló hatosból már csak a Sólyomszem nem kapta meg rivaldafényt címszereplőként, és bár főhősnek bejelentve egyedül Thor maradt a későbbiekre, hiába mellékszerepelhetne még Jeremy Renner Mark Ruffalo mintájára, ez a minisorozat mindent megadott abból, amit a karakternek még kérhettünk. Sőt, lényegében többet is: a Marvel ünnepi üdvözlése nem igazán sikerülhetett volna hangulatosabbra, és a tavalyi pandémiás időszakban messze az egyik legkellemesebb dolog, ami kijött tőlük.

Formabontó alkotás, ami abban mutatkozik meg, hogy a pilot intrója valójában beleépül a sztoriba, hidat képezve a Bosszúállókban játszódó felütés és a máig eltelt 12 év között. Egyéb részek is kezdődnek flashbackekkel: az egyikben figyelemmel kísérhetjük, hogy a 2018–2023 közötti kimaradást hogyan élték meg belülről egy szempillantás alatt az érintettek – ez inkább érdekes, mint kreatív, illetve egy fontos kiegészítőt is kapunk a Végjáték nyitójelenete és Clint 2023-as összeszedése közé.

Nem... A Sólyomszem ereje sokkal univerzálisabb: Jeremy Renner és Hailee Steinfeld duója. A kémiájuk. A szövegeik. Az ünnepi környezet. Az akciók. Mindkét főhősünknek meggyűlik a baja egy-egy ketté-hárommá szétváló problémával, ráadásul kapnak még egy közöst is a nyakukba, de ezek ellenére sem esik szét a cselekmény. Az a legjobb az egészben, hogy sem a szkript, sem a hangulat/kémia, sem az alakítások nem durván kiemelkedők, nincsenek az arcunkba nyomva, de az összhatás pompás. Pontos találat, így kell az átlagos Marvel-színvonalat a lehető legjobban tálalni. Középpontos, mégis minőségien remek.

Mindenképpen ki kell emelni az akciókat, ugyanis a trükkös nyilak használata és pár épületeken vagy azok közötti lógás mind-mind jól összerakott, nincs meg az az érzés, mint A sólyom és a tél katonájánál, ahol az elején ellőtték a nagyágyúkat, aztán utána már kevesebb lehetőségből éltek. Itt egyenlően elosztva, végig jut egy adott kisebb-nagyobb csörte.

Ez a sokfelé ágazó történet a különböző bandákkal és társadalmi rétegekkel New Yorkban igazából csak tálalása miatt nem olyan, mint amit a Marvel–Netflix-együttműködés adott nekünk, de a maga korhatárában és hosszával hajaz rá néhol. Persze, a könnyedség mellett inkább Clint halláskárosultsága van előtérben mint komolyabb téma, és bár bőven lenne rá lehetőség, hogy sötétebb legyen a sorozat, nem hiba, hogy megmarad annak, ami. A világépítésben a New York-i csatát adaptáló musical és a zenében lévő karácsonyi hangszerelés (amilyet talán John Williams és a Reszkessetek, betörők! óta ilyen jól eltaláltan nem hallottunk máshol) csak még jobban rásegít a kedves érzésre, amit nézés közben kapunk.

Magával ragadó, annyira szerethető, ahogy a meglévő elemeivel bánik és rakja össze azokat, hogy egyszerűen felüdülés az egész, jó nézni, mert nagyon kedves, kellően szellemes, és minden a helyén van benne. Egy igazi szeretetcsomag, amolyan MCU Holiday Special (még ha az A galaxis őrzőivel is lesz jövőre), de a legjobb értelemben. Objektíven nem kellene ennyire működnie, de megteszi, és ezzel mi nem járunk rosszul. Wandáék után a hat rész még kevés is, nyolcat biztosan kibírt volna minőségromlás és időhúzás nélkül. Mivel újranézhetőség szempontjából ez nem veszít semmit később, ebben jobb is a Wanda Víziónál.

A sorozat az IMDb-n 7,8-es minősítést kapott, amiért le a kalappal. Kedvenc karácsonyi ünnepi néznivalóvá avanzsálódott sorozatomat mindenkinek sok szeretettel ajánlom. De azért ne hagyjuk tavaszra vagy nyárra a megtekintését, mert bár már így az ünnepek után sem annyira hangulatos, de azok után elveszíti a sok különleges varázsának egyikét, melyet a december vége szokott okozni. Jó szórakozást kívánok!

FS