Vasárnapi üzenet: 2022. február 6.

2022. február 6., 08:35 , 1094. szám

„Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: »Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!« »Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.« Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: »Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!« A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: »Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.« Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.”           Lk. 5,1–11

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Testvérek! A mai evangéliumi rész egy mindannyiunk számára jól ismert szentírási szakasz, a csodálatos halfogás története. De már első olvasásra is látjuk, hogy sokkal mélyebb mondanivalója is van számunkra, mintsem csak egy csodának az elmesélése. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus köré nagy tömeg sereglett – hogy hallgassák az Isten szavát. Fontos már itt egy kicsit elidőzni: az emberek azért voltak ott – ráadásul sokan –, hogy Isten szavát hallgassák. Ez az első. Számunkra is ez az első – Isten szavának a hallgatása. A nép vágyott az Isten szavára, ahogy a mi szívünk is vágyik Isten igéjére. Ők Jézus köré sereglettek, az élő Ige köré, mi a Szentírás köré gyűlünk össze, ami szintúgy Isten élő és éltető szava. Mennyire fontos a Szentírást olvasni, hallgatni – innen kezdődnek a csodák, mert azokat Isten élő szava műveli. Nem marad bennünk sem hatástalan. Isten működik!

Aztán Jézus azt mondja Péternek: „Evezz a mélyre!” Ne csak a felszínen, közel a parthoz legyél – ne csak felületesen figyelj az Isten szavára –, menj mélyebbre. Engedd mélyebbre. Engedd a szíved közepébe. Elmélkedj, gondolkozz rajta, szemléld az Isten szavát – mérhetetlen mélysége van minden szónak –, és akkor, amikor az emberi logikát meghaladja, amikor a mi logikánkat felülmúlja, de Isten szavának mégis engedelmeskedünk, akkor történik a csoda. Isten működik. Engedelmeskedni Isten szavának, parancsainak – a szeretet parancsának, a megbocsátásra, a szolgálatra, az alázatra, a hűségre, a másik mellett való kitartásra hívó szónak akkor is, ha emberileg nem látjuk már értelmét, csupán azért, mert Isten mondja, kéri. Tapasztalatból mondom, utána meglátjuk a gyümölcsét. Isten nem csap be, csodát tesz az életünkben. Hisszük-e ezt? Ha igen, akkor a csodák már elkezdődtek…

Megyesi László
diakónus