KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések a Felső-Tisza-vidéken

2022. február 9., 10:29 , 1095. szám

Január 30-án tartotta közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Taracközi Alapszervezete. Az elmúlt időszak munkájáról Dikun Mária alapszervezeti elnök számolt be. A munka jelentős részét szervezeti kérdések jelentették, például az alapszervezet tagnyilvántartása. A helyi alapszervezet 83 főt számlál. A gyűlésen felszólalt Cerkunik-Kvitka Julianna, aki arra kérte a jelenlévőket, tegyenek meg mindent, hogy minél több szülő írassa gyermekét a magyar óvodába. A közgyűlés megválasztotta az alapszervezet alelnökét Cerkunik-Kvitka Julianna személyében, valamint a középszintű és megyei közgyűlés küldötteit.

Huszton február 2-án tartották az alapszervezeti közgyűlést. Az elmúlt időszakról Kozma József elnök tartott beszámolót, aki elmondta, hogy az eltelt időszak a Covid-járvány árnyékában telt, mely rányomta bélyegét az alapszervezet munkájára is. Ennek ellenére sikerült megtartani a Szent István-napi búcsút, valamint a Bethlen-napot, mely rendezvények szervezéséből a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet mellett a KMKSZ helyi alapszervezete is kivette a részét. Kozma József beszéde végén köszönetet mondott a vállalkozóknak és az alapszervezeti tagoknak, akik segítettek a rendezvény lebonyolításában.

Az Ellenőrző Bizottság beszámolóját követően megválasztották a középszintű és megyei közgyűlés küldötteit.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Szűrös Mátyás beregszászi konzul. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.

Técsőn a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének székházában került sor az alapszervezet közgyűlésére. A rendezvény elején Szűrös Mátyás konzul úr üdvözölte a megjelenteket, majd megtartották a közgyűlést. Kékesi Sándor alapszervezeti elnök beszámolójából megtudtuk, hogy a tagság létszáma 480 fő. Az alapszervezet képviseltette magát a felső-Tisza-vidéki és megyei rendezvényeken, megtartotta hagyományos emlékünnepségeit, valamint részt vett az első osztályos tanulóknak küldött ajándékcsomagok szétosztásában. Az alapszervezeti elnök reményét fejezte ki, hogy idén már korlátozások nélkül valósulhatnak meg rendezvényeik.

A közgyűlés a szervezet munkáját elégségesnek ítélte, majd megválasztotta a középszintű és megyei közgyűlés küldötteit.

Mindhárom közgyűlés munkájában részt vett Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki az elmúlt időszak politikai és gazdasági történéseit ismertette, különös tekintettel az oktatási és nyelvtörvényre.    

FTV