Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy a megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (26. rész)

Sorozatunk mostani részében egy olyan kárpátaljai lány osztja meg velünk az életről alkotott véleményét, nézeteit, tapasztalatait, aki igencsak nehéz családi helyzetből indult el a diplomaszerzés göröngyös útján. Viki a legnagyobb őszinteséggel beszél a megélt nehézségeiről, a számára nagy jelentőséggel bíró sikerélményeiről, illetve a kitartásáról.Azzal, hogy megosztja velünk történetét, azt reméli, hogy a hasonló helyzetben lévő fiataloknak bizonyos mértékű segítséget tud nyújtani a továbbtanuláshoz.

– Mesélj magadról!

– Benedek Viktória vagyok, 27 éves, Nagydobronyban születtem. A helyi középiskola befejezése után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz szakán folytattam a tanulmányaimat, amit 2016-ban sikeresen befejeztem. Ezt követően felvételiztem a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetébe, ahol 2018-ban terület- és településfejlesztő geográfus mesteri diplomát szereztem. Debreceni éveim során belekóstolhattam az ERASMUS+ nyújtotta lehetőségekbe, így a Partiumi Keresztény Egyetem Partiumi Területi Kutatások Intézetében (Nagyvárad) töltöttem bő egy évet szakmai gyakorlat keretében. 2018 szeptembere óta a Debreceni Egyetem Földtudományok Doktori Iskolájában folytatom tanulmányaimat, immár negyedik éve. Főiskolai éveim alatt volt szerencsém számos diákszervezet (Kölcsey Ferenc Szakkollégiumi HÖK, II. RF KMF HÖK) munkájában részt venni, ismeretségeket, barátságokat kötni. Ugyanakkor sokféle munkát kipróbáltam: dolgoztam játékgyárban, adminisztratív feladatokat végeztem egy irodában, miközben az ELTE-n voltam részképzésen, majd debreceni éveim elején megfordultam dohánygyárban, később pedig pénztáros voltam egy áruházban, amivel kiegészíthettem az ösztöndíjaimat. Mégis az önkéntes munkákat élveztem leginkább, például azt is, hogy a Láthatatlan Iskola mentora voltam. 2018-ban csatlakoztam a kárpátaljai Momentum Doctorandus szervezethez. 2020 februárjában a közgyűlés a szervezet elnökségi tagjává, 2021 májusában pedig alelnökké választott.

– Hogyan jellemeznéd önmagad kárpátaljai magyarként ott, ahol élsz?

– Mindenképpen az anyanyelvemen szerettem volna magam továbbképezni, a külföldi élet nem igazán vonzott, így nem mentem túl messzire, immár 5 éve élek Debrecenben – is! Bárki bárhol megkérdezi, honnan jöttem, mindig szívmelengető érzés azt mondani, hogy Kárpátalja az igazi otthonom.

– Mondj három olyan dolgot, mondatot, ami meghatározza azt, hogy ki vagy te! Kezdd a legfontosabbal!

– Hátrányos helyzetű családban nőttem fel, így esetemben talán sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak a kisebb-nagyobb, de egyre többször előforduló sikerélmények. Ezért egyrészt a családom – minden szomorúságával és szépségével együtt, azzal, amit kaptam tőlük, illetve, amit nem – a leginkább meghatározója ma is annak, hogy ki vagyok. Nehéz anyagi helyzetben voltunk, a szüleim nem támogatták (egyébként nem is tudták volna) a továbbtanulásomat, illetve akkoriban is, mint manapság, minden fiatal külföldre ment „jó pénzeket keresni”, így engem is oda sürgettek. Sajnos vagy nem sajnos, szembementem azzal, amit rám akartak erőltetni, és beiratkoztam a főiskolára (akkoriban ott volt egy minimális ösztöndíj, kollégiumra). Tanulmányaim mellett szinte mindig dolgoztam valamit, valahol annak érdekében, hogy legalább el tudjam tartani magamat, párhuzamosan pedig mindig pályázgattam valamilyen ösztöndíjat. Egy idő után rájöttem arra is, hogy a családi hátterem nem volt elég a szociális ösztöndíjakhoz, így a tehetséggondozási programokkal, illetve a tudományos kutatásokkal végül további ösztöndíjakat nyertem. Tudományos kutatásokban való előmenetelemet a főiskolán dr. Molnár D. István, az egyetemen pedig dr. Teperics Károly segítette témavezetőként, de valamennyi oktatómnak hálás vagyok, hogy tőlük tanulhattam.

– Mi a fontossági sorrend az életedben: hit, család, barátok, munka, pénz, szórakozás, érzelem, béke, sport stb.?

– Ezek az értékek mind jelen vannakaz életemben, de gyakran sorrendet cserélnek, viszont nem tűnnek el.

– Milyen témák, dolgok, tevékenységek foglalkoztatják manapság leginkább a kárpátaljai fiatalokat?

– Jelenleg valamennyi fiatal számára a pénzkeresési lehetőségek, a biztos egzisztencia megteremtése magának és/vagy a családjának a legfontosabb. Ide tartozik még a családalapítás, a karrier, a szerelem, napjainkban pedig különösen felértékelődik az egészség és a szabadság.

– Mit jelent számodra az, hogy kárpátaljai magyar vagy? Hogyan éled meg kárpátaljai magyar fiatalként az itthoni mindennapokat?

– Sosem volt kérdés számomra, hogy kellő tapasztalat és ismeret birtokában Kárpátalján szeretnék elhelyezkedni. Valahogy úgy hozta az élet, hogy a kutatásaim nagy része, amelyeket magam választottam, vagy azok, amelyekbe bekapcsolódtam, a kárpátaljai magyarság köré épültek. A kárpátaljai magyarság vándorlási szokásai, munkavállalói és tanulási szándékú mobilitás, illetve hogy ezek hogyan hatnak a helyi humánerőforrás-készletekre, mind-mind az érdeklődésem középpontjában van. A másik vesszőparipám a kisebbségek kisebbsége, azaz a helyi (jelenleg a nagydobronyi) romák lehetőségeinek feltérképezése.

– Milyen narratívát képzelsz el, amely által a kárpátaljai magyarság „felemelkedhetne”? Milyen új ötletekkel lehetne itthon tartani a fiatalokat?

– Egyrészt helyben van nagy szükség munkalehetőségekre, versenyképes fizetésekre. Másrészt szükség van arra, hogy kárpátaljai magyarokként (anyanyelvi szintű oktatás helyett) idegen nyelvként tudjuk elsajátítani az ukrán nyelvet. Ezekhez azonban az állampolgároknak az „állammal” és egymással sok párbeszédet, konstruktívabb és nyitottabb eszmecserét kellene lefolytatniuk. Szerintem az is fontos, hogy más nyugati, idősebb országok példájából tanulva meglássuk, hogy lehet egy ország erőssége és lehetősége is a többnyelvűség és a multikultúra. Felfogás vagy berögződés kérdése – mindenki maga döntheti el.

– Mit jelent igényesnek lenni? Kárpátaljára jellemző-e ez? Miben nyilvánul meg leginkább?

– Számomra azt jelenti, hogy igényes vagyok magamra, a munkámra, amit kiadok a kezemből, és a nevemet adom hozzá. Igényem van arra, hogy a környezetem is komfortos, minőséges legyen. Összességében a lakosság egy része határozottan törekszik arra, hogy igényesség jellemezze őket. Csodálatos látni egy-egy kisebb vállalkozás beindulását, felfutását vagy a nagyobb összefogásokat, mint pl. a nagydobronyi mellék­utak és a temetők aszfaltozása, rendbetétele – hogy csak néhányat említsek. De ugyanannyira igényes az az anyuka, aki terítőket hímez és pokrócokat sző ma is, a kovács, aki megzabolázza a vasat, vagy a tanár, aki a gyerekek mellett a kertjében is gyönyörű csemetéket nevel.

– Milyen módon lehet Kárpátalján sikeres egy fiatal? Mi a véleményed erről?

– Meg kell találniuk azokat a dolgokat, amik igazán érdeklik őket, közben pedig magukban be kell kapcsolniuk és kirögzíteniük azt a bizonyos KITARTÁS gombot. De elhatározás és tudatosság nélkül még elindulni sem lehet. Szinte mindnyájunkkal előfordult már, hogy valamivel kapcsolatban azt éreztük, hogy „ebben le vagyok maradva”, vagy éppen elkönyveljük magunkban, hogy „legalább ebben előrébb tartok”. Ugyan szükség van egy egészséges versenyszellemre, de nem arra fogunk visszaemlékezni, hogy kit, mikor, miben előztünk meg. Sokkal fontosabb, hogy kik vesznek körül minket az utunk során, kik támogatnak és szeretnek akár csak egy életszakasz erejéig is.

– Számodra mit jelent a kereszténység? Mit jelent neked a hit? Ki számodra Isten?

– Eléggé racionális embernek tartom magam, de nagymamám vallásos nevelése mindig jelen volt. Református családban nőttem, hiszem, hogy van egy nagyobb, gondoskodóbb hatalom is az életünkben.

– Megfelelési kényszerben élnek a kárpátaljaiak?

– Igen, határozottan. A kettős mérce, mint olyan, ebben is megnyilvánul. Ám jóval több mérce is akad, aminek meg akarnak felelni az emberek. De nem az én tisztem megítélni, hogy ki minek, kiknek akar megfelelni.

– Mit ajánlanál más fiataloknak? Milyen megoldásokat eszközöljenek, milyen irányba mozduljanak el az itthon boldogulás reményében? Mit tegyenek és mit ne?

– Tanuljanak, fejlesszék magukat, tájékozódjanak, és merjenek lépni, tenni. Nem ott kezdődik a probléma, hogy az ember kipróbálja magát külföldön, tapasztalatot, anyagi tőkét szerez az életéhez. Sokkal nagyobb gond az, ha az ember nem talál módot, lehetőséget vagy motivációt arra, hogy a megszerzett tudását, tőkéjét itthon, szülőföldjén kamatoztathassa.

– Ki az a személy az életedben, akire mindig is felnéztél/felnézel?

– Nincs ilyen, mindenkitől tudok tanulni valamit.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Előreláthatólag a következő szemesztert alma materemben, a Rákóczi-főiskola földrajz tanszékén töltöm majd az Erasmus Kreditmobilitási Program keretében, amellyel párhuzamosan szeretném befejezni a doktori képzésemet, majd pedig a disszertációmat. Továbbra is dolgozni szeretnék a Momentum Doctorandus projektjeiben, elsősorban a Felvételi 2022 kiadványon és weboldalon (felvetelizz.com), illetve a Kárpátaljai Adatbank fejlesztésén. Lehetőségemhez mérten pedig hozzájárulni a kárpátaljai magyarság jövőjéhez.   

Dankai Péter