Beszámoló közgyűlést tartott a KMKSZ Munkácsi Alapszervezete

2022. február 14., 09:48 , 1096. szám

A Munkácsy Mihály Magyar Házban tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete február 12-én, szombaton. Az eseményt nemzeti imánk eléneklésével nyitotta meg a munkácsi magyar közösség. Lehetőség volt kérdések feltevésére is, majd a helyi református gyülekezet kisegyüttese adott nagy sikerű koncertet.

A közgyűlés kezdetén Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelent tagságot, Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, Schink Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját, városi képviselőt és Lapatyuk Krisztina városi tanácsi képviselőt. Az elnök asszony felolvasta annak a 23 KMKSZ-tagnak a nevét, akik az elmúlt évben hunytak el, emléküknek egyperces csenddel adózott a tagság.

Ezt követően Korolyova Erzsébet beszámolt az alapszervezet 2021. évi munkájáról. Mint ismeretes, az elmúlt évet is fölülírta a koronavírus. Az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról csendes koszorúzással emlékeztek meg a munkácsiak a podheringi emlékműnél. „Június 3-án nagyon fontos esemény történt a munkácsi magyarok életében. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hivatalosan is megnyitotta a Munkácsy Mihály Magyar Házat” – emlékezett vissza az elnök asszony, majd beszámolt a másnapi rendezvényről, az összetartozás tüzének meggyújtásáról. Alighogy átadták a magyar házat, máris megtelt élettel a létesítmény. Június 23-án a Köszi, köszi…! című kabaré-előadást, míg 28-án a Dobronyi rózsát Zsazsának című előadást láthatta a munkácsi közönség. „Úgy hiányoztak már ezek az előadások a munkácsiaknak, mint a friss levegő, mint egy korty víz vagy mint egy darab kenyér” – hangsúlyozta Korolyova Erzsébet.

Az alapszervezet augusztus 18-án előadást szervezett a magyar házban. A magyarországi Szent Mihály Szekere Vándorszínház „Magyarnak lenni nagy s szent akarat” címmel tartott előadást természetesen telt ház előtt. A munkácsi alapszervezet minden, a KMKSZ által szervezett megyei rendezvényen is részt vett.

Elhangzott továbbá, hogy a KMKSZ beadvánnyal fordult Munkács vezetőségéhez, hogy állítsanak emléktáblát a város egykori polgármesterének, Nedeczey Jánosnak. A városvezetés némi változtatással magára vállalta az emléktábla elkészítését, Korolyova Erzsébet pedig reményét fejezte ki, hogy ez év október 23-ig elkészül az emléktábla, s méltó módon ünnepelhetik Nedeczey János születésének 170. évfordulóját.

Az alapszervezet novemberben megemlékezett a sztálini terror áldozatairól a Rákóczi-kastély udvarában. Még ugyanebben a hónapban újabb előadást hozott el Munkácsra a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. A Forráspont című előadásra annak ellenére is sokan voltak kíváncsiak, hogy az nem volt támogatott, tehát jegyet kellett rá vásárolni. A sűrű év végi programból kiemelkedik a Munkácsi Magyarok Karácsonya, melyre december 19-én került sor, s mely a sokéves hagyományhoz méltón ezúttal is nagy sikert aratott. Korolyova Erzsébet köszönetét fejezte ki a magyar ház vezetőjének, hogy minden alkalommal szívesen látják a közösséget a megújult „hajlékban”. Régen volt Munkácson ilyen pezsgő a magyar kulturális élet, mint az utóbbi évben. „Talán csak valamikor a magyar időkben, mely időket ez a ház nem csupán stílusában, de tartalmában is megidéz” – mondta az elnök asszony, s ezt követően beszámolt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkájáról is.

A tagság kérdéseket tett fel aktuális témákban, majd elfogadták az elnöki beszámolót,  valamint az ellenőrző bizottság beszámolóját.

A közgyűlés végén Krucsanica István emelkedett szólásra. Arról tájékoztatott, hogy a múlt év július 22-én egy tárlat nyílt a munkácsi várban A totalitárius kommunista rendszer kárpátaljai elnyomó tevékenységét bemutató kiállítás címmel. A tárlatot 17 351 ember látogatta meg. Krucsanica István büszkén számolt be arról, hogy Európa minden országából érkezett látogató, s így a tárlatot sokkal többen látják, mint korábban az Ungvári várban. 

A közgyűlés végén a Munkácsi Református Gyülekezet kis­együttese adott koncertet. Ismert és új dalokkal is dicsőítették Istent mindannyiunk örömére.

T. J.