Annamária önkénteskedik és békét szeretne

2022. március 13., 16:40 , 1098. szám

A háború kitörésének előestéjén érkezett Kijevbe, hogy aztán másnap már a felbolygatott, zűrzavaros fővárosból induljon újra haza Dancsa-Csundák Annamária ungvári snow­boardos, aki alig egy hónapja még Pekingben vett részt élete negyedik ötkarikás játékán. A kiváló sporolót vasárnap este sikerült utolérnünk.

A téli olimpián február 8-án került sor Annamária versenyszámára, aki három nappal később már itthon, Ungváron volt szeretteivel. Mivel a kárpátaljai sportoló hódeszkásként tagja az Ukrajnai Fegyveres Erők Központi Sportklubjának, az ebbe a kötelékbe tartozó sportolók február 24-re voltak „hivatalosak” Kijevbe, ahol többek között az ukrán hadügyminiszter is köszöntötte volna őket az olimpián való helytállásért.

– Február 23-án érkeztem meg a fővárosba, ahol másnap lett volna a tiszteletünkre rendezett fogadás, és ekkor még senki semmit nem sejtett arról, hogy másnap mire is ébredünk – kezdte mondandóját Annamária, aki azt is elárulta, hogy február 24-re már vonatjegye is volt hazafelé.

– Mindenki tudja, hogy február 24-én reggelre Kijevben is hatalmas volt a pánik és a zűrzavar, senki nem tudta a történteket mire vélni, és mindenkinek az járt a fejében, hogy valahogy jussunk ki innen. Végül – hosszas szervezőmunka után – néhány társammal együtt sikerült gépkocsival hazaindulnunk, majd több mint 24 órás utat követően haza is értem – tette hozzá a sportoló.

Az elmúlt napokban Annamária – több olimpikonnal egyetemben – sokat önkénteskedik. Magyar, ukrán és angol nyelvtudását kihasználva az Ukrajnából Szlovákia felé menekülők átjutásában segédkezik, illetve a különböző segélyszállítmányok beszerzésében és célba juttatásában is közreműködik. Mint elmondta, férje is jelentkezett önkéntesnek, de mivel semmilyen katonai tapasztalattal nem rendelkezik, így most Nagyszőlősön segít a védekezésben.

Egyébként négyszeres olimpikonunknak nem ez az első harci élménye. A nyolc évvel ezelőtti, szocsi téli olimpia ideje alatt a kijevi, Majdan téri eseményeket Oroszországban tartózkodva aggódhatta végig.

Abban mindenki egyetért, hogy most sokkal nagyobb a baj, és mindenki csak abban reménykedik, hogy legyen végre vége ennek a borzalomnak, és térjen vissza országunkba újra a béke!

(jakab)