Ázsia és Óceánia „négerkéi”
Az andamánoktól az aytamagbukunokig
Előző cikkemben már szóltam a Kongó-medence esőerdőiben élő apró termetű, sötét bőrű pigmeusokról. Ám sokkal keletebbre, az Andamán-szigeteken, a Maláj-félszigeten, a Fülöp-szigeteken, sőt Új-Guineán és az Új-Hebridákon is élnek ugyancsak kis termetű, sötét bőrű népcsoportok, akik egy Afrikából való ősi kirajzási hullám során népesítették be Délkelet-Ázsiát, illetve jutottak el az utóbb említett óceániai szárazulatokra. Őket nevezzük negritóknak, „négerkéknek” vagy Ázsia és Óceánia „pigmeusainak”. Ismerkedjünk hát meg ezekkel az ugyancsak ősi jellegű népekkel!
Az emberiség bölcsője Kelet- és Dél-Afrika, ahonnan szétterjedve őseink benépesítették a legforróbb kontinenst, majd 500-700 ezer éve a Neander-völgyi és a gyenyiszovai emberi alfaj közös ősei el is hagyták azt, s átvándoroltak Eurázsiába, ahol kétfelé ágaztak: a Neander-völgyiek benépesítették Európát, a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát, míg a gyenyiszovaiak belakták Dél-Szibériát, Belső-, Kelet- és Délkelet-Ázsiát. Ám a modern ember is (mely akkor még ugyancsak egy volt az emberi alfajok közül) már igen korán és több hullámban elhagyta Afrikát. Ezt igazolja a közép-kínai Senhszi tartományban feltárt, 260 ezer éves koponya, az izraeli Miszija-barlangból előkerült, 177-194 ezer esztendős állkapocscsont, több, Dél- és Közép-Kínában fellelt 70-120 ezer éves emberi lelet, valamint az a tény, hogy Afrikán kívüli embercsoportok DNS-vizsgálata szerint volt egy modern emberi csoport, mely 120 ezer éve hagyta el fajunk bölcsőjét. Az igazi nagy kirajzásra azonban 50-70 ezer évvel ezelőtt került sor, és szinte mindegyik, Afrikán kívüli modern emberi populáció ebből a kivándorlási hullámból származik, köztük a negritók is, akik valószínűleg az első modern emberekként népesítették be Délkelet-Ázsiát.
Közös jellemvonásaik közé tartozik a karcsú, de erőteljes testalkat, a sötétbarna bőrszín, a gyapjas, göndör, fekete haj, valamint az alacsony testméret: a férfiak átlagmagassága 146,8 cm, a nőké 138,5 cm. A pigmeusoktól eltérően bőrük nem ráncos, testalkatuk pedig arányos, és közeli genetikai kapcsolatban sem állnak a pigmeusokkal. Ám a különböző negritó csoportok között is jelentős genetikai különbségek vannak, melyek arra utalnak, hogy nem mindannyian közeli rokonok, és nem egy, hanem több, egymást váltó bevándorlási hullám során kerültek mai földjükre. Például a Fülöp-szigeteken hat negritó csoport: a Luzon szigeti aéták, a Mindanao szigeti mamanwasok, valamint további négy nép körében, 1 000 személy bevonásával elvégzett DNS-vizsgálatok szerint a mamanwasoknál hiányzanak olyan genetikai markerek, melyek jelen vannak az aétáknál és a további négy csoportnál, tehát a mamanwasok nem ugyanabból a bevándorlási hullámból származnak, mint a többiek. Így egyes negritó csoportok rokonsága csak nagyon távoli lehet.
A maláj-félszigeti és a Fülöp-szigeteki negritók később keveredtek az őket követően a félszigetre, illetve az említett szigetvilág szárazulataira érkező népcsoportokkal, s azok nyelveit is átvették, ám ősi nyelveik több kifejezését is megőrizték. Eredetileg mindannyian halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, s bár szomszédjaik kulturális hatására egyesek fejlettebb szintre léptek, s már régóta mezőgazdasággal foglalkoznak, a Maláj-félsziget őserdőit járó szemangok, valamint a Fülöp-szigetek erdős hegyvidékein nomadizáló aéták még ma is őseik életét élik. Akárcsak több új-guineai népcsoport, melyek átlagmagassága nem haladja meg a 150 cm-t, valamint az Új-Hebridák sötét bőrű, apró termetű törzsei, melyek élesen különböznek a jóval magasabb termetű pápua, illetve melanéz szomszédjaiktól. Az Andamán-szigetek őslakói, az andamán népcsoportok pedig jóformán az 1850-es évekig, az angol gyarmatosításig elzártan éltek, s megőrizték ősi nyelveiket, melyek szerkezetileg agglutinálók, vagyis ragozók, ám a Föld egyetlen más ismert nyelvével sem állnak rokonságban. A szigetekre a gyarmati időkben betelepült hindi nyelvű indiaiak nyelve azonban egyre jobban kiszorítja a használatból az ősi és különlegességük miatt védelemre szoruló nyelveket (egyébként a gyarmati időszak vége óta az Andamán-szigetek Indiához tartoznak). Érdekes, hogy a halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytató andamánok egyetlen csoportjának a nyelvében sincs apa és anya szó, hanem csak bácsi és néni, ami abból adódik, hogy egy különös szokásuk szerint az 5–7 éves gyerekeket korábban más baráti házaspároknak adták, s ők maguk is befogadtak ugyanilyen korú gyermekeket más baráti házaspároktól. Ugyancsak különös, hogy az andamán nőknél – bár jóval kisebb arányban, mint a busmanoknál és a hottentottáknál – nagy fartáji zsírpárna fejlődik ki. Genetikailag pedig némi kapcsolatban állnak a tőlük sok ezer kilométerre élő ainukkal, Japán őslakóival, akik ma már csak Hokkaido és Szahalin szigetén, a Kuril-szigetek déli részén, valamint a Rjúkjú-szigeteken élnek, s akik valószínűleg Ázsia ősi, ausztralid rasszú népességének a maradványai. Az Andamán-szigetekhez tartozó Északi-Szentinel-sziget lakosságáról viszont semmit sem tudunk. A szigetcsoport többi tagján is harciasak voltak a bennszülöttek, az északi-szentineliek viszont még közülük is kitűnnek: eddig bárki – misszionárius, felfedező, antropológus, kormányhivatalnok – szállt itt partra, nyilakkal és lándzsákkal fogadták és fogadják ma is. Az angolok nem vesződtek velük, eddig az indiaiak sem, és csak nagyon indokolt esetben, például hajótöröttek megmentése végett szállnák meg katonailag a szárazulatot.
Ugyancsak egy érdekes tény végett térjünk most vissza a Fülöp-szigetekhez, konkrétan az itt élő aytamagbukun negritó csoporthoz. A svédországi Uppsalai Egyetem Maximilian Larena által vezetett kutatócsoportja nemrég kiderítette, hogy náluk a leginkább egyértelmű a gyenyiszovai eredet, körükben sokkal több a gyenyiszovai gének száma, mint az eddig csúcstartó új-guineai felvidéki népek között. Tehát bennük tisztelhetjük a Neander-völgyiekhez hasonlóan részben kihalt, részben a modern emberbe beolvadt ősi emberi alfaj legközelebbi leszármazottjait.
Lajos Mihály
