Kormányfő: Éledezik a gazdaság

2022. április 6., 11:35 , 1102. szám

Ukrajnában ismét megindul a munka – állapította meg múlt csütörtöki videoüzenetében Denisz Smihal miniszterelnök.

„A gazdaság kezd magához térni az első sokk után. Ehhez természetesen az adó- és szabályozás-, vám- és hitelpolitikai döntések is hozzájárultak. Egyszerre számos nagyvállalatnál indult meg a termelés. Több mint 120 000 vállalkozó jelentkezett néhány nap leforgása alatt az új, a forgalom 2%-át jelentő adórendszerre való átállásra” – mondta el Smihal.

A kormányfő hozzátette: már mintegy 1 500 termelővállalat kérte áthelyezését. Néhány százan közülük máris elköltöztek, illetve éppen most költöznek el a harcok által érintett területekről, hogy máshol folytathassák a munkát.

Denisz Smihal kitért arra is, hogy már 20 megyében megkezdődött a vetés.

„A vetés Ukrajna 20 régiójában már megkezdődött. Ez igazán pozitív hír, hiszen tavaly ugyanekkor még csak 15 régióban láttak munkához” – jelezte.

Smihal egyben „óvatos optimizmusának” adott hangot a tavasziak vetésterületével kapcsolatban. A jelenlegi információk szerint 6 millió hektáron lehet vetni, ami 80%-a lenne a tavaly bevetett területnek.

Az Agrárpolitikai Minisztérium úgy látja, a vetés elhúzódhat.

„A vetés a háború miatt elhúzódik, mert kevesebb lett a munkaerő: van, aki elutazott, van, akit behívtak, van, aki önkéntesként ment el harcolni. Ezenkívül a kijárási tilalom befolyásolja a mezei munkaidőt, amibe ráadásul az időjárás is beleszól. A hűvös idő miatt a főbb növények, például a kukorica vetése kicsit később kezdődhet el. Ezért amíg nem történt meg a kukorica vetése, nem készítünk előrejelzést” – mondta el a strana.ua-nak Mikola Szoljszkij agrárpolitikai miniszter.

Kétségtelen, hogy nagy szükség van a gazdaság újjáélesztését célzó intézkedésekre. A kormány jelenleg a gazdaság legalább 35%-os visszaesésére számít. A miniszterelnök rámutatott, jelen helyzet szerint az ország 10 megyéjében folynak harcok, ezek Ukrajna GDP-jének körülbelül az 50%-át adják.

„A továbbiakban minden azon múlik majd, hogy a gazdaság és az üzleti élet hogyan regenerálódik. Sok múlik az export iparágakon is, ahol most állunk át a tengeri szállításról a vasúti szállításra Kelet-Európán át. Mindez hatással lesz a GDP-re is” – mondta el Smihal.

Ugyanakkor a körülményekhez képest pozitív előrejelzéssel állt elő a napokban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), derül ki a Szabadság Rádió ukrán nyelvű hírszolgálatának beszámolójából. Ezek szerint, ha az Oroszországgal vívott háború az elkövetkező néhány hónapban befejeződik, s megindul a nagyszabású helyreállítás, Ukrajna gazdasága erőteljes növekedést produkálhat jövőre. Az EBRD szerint az ukrán gazdaságra legalább 20%-os csökkenés vár, ha azonban a harcok már a közeljövőben befejeződnek, 2023-ban 23%-kal nőhet a GDP.

Oleh Usztenko, az elnök gazdasági tanácsadója elmondta, hogy az ukrán kormányzat szerint az ország veszteségei a harcok miatt elérték az ezermilliárd dollárt. Egyben jelezte, hogy Ukrajna 400 milliárd dollárt vár a befagyasztott orosz vagyonból az ország újjáépítési alapjába.

(zzz/korrespondent.net/strana.ua/radiosvoboda.org)