Húsvéti népszokások Kárpátalján
Tojásfestés, locsolkodás
Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli a keresztény világ. Áldozatával Krisztus megváltotta bűneinket, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Ehhez az ünnephez számos szokás, néphagyomány fűződik, melyek valamilyen formában napjainkban is tovább élnek vidékünkön. Az életünk jelentős átalakulása ellenére is szinte mindenütt fennmaradt a tojásfestés és a locsolkodás szokása.
A tojásfestés
Számos kárpátaljai településen hagyomány a kézzel hímzett tojás készítése. Minden régiónak megvan a maga jellegzetes technikája is.
Vannak olyan vidékek, mint például Nagybereg, ahol máig a karcolásos ősi tojáshímzési technikát használják. Az általában hagymahéjban pirosra főtt tojásra karcolják a mintát szikével vagy valamilyen éles tárggyal. Emellett még a megszínezett tojásra sósavba mártott tollheggyel is készítenek mintákat, s ezt savval visszamaratott mintának nevezik.
Ugyancsak ismert a berzselt tojás, amikor a tojásokra apró, szép formájú leveleket kötnek, s ezzel együtt főzik meg a hagymahéjban. Főzés után a levél mintája szépen kirajzolódik a tojáson, mert a levéllel fedett részt nem színezi be a hagymahéj.
Nagydobronyban az 1950-es években csíkos tojásokat festettek, aztán jöttek a mintás tojások. Eleinte lóhere-, cseresznye-, szamócamintákat festettek, majd divatba jöttek a virágrajzolatok. Később minden családnak megvolt a jellegzetes mintája: tulipánvirág, kalocsai minták, árvácska, búzavirág vagy szegfű.
Salánk például a viasszal festett tojásról híres. A speciális íróeszközzel, a kiccével a megfő
tt langyos tojásra felviszik viasszal a mintákat, és aranyporral kenik be. A por csak a mintára tapad rá. A por helyett néha hagymahéjban főzik meg még egyszer a hímzett tojásokat. Ennek eredményeképpen a tojás egész felülete rozsdabarna színű lesz, kivéve a viaszos részt. Végül szalonnabőrrel kenik be, hogy szép fényes legyen. A régebbi motívumok közül máig ismertek a kakastaréjos, gereblyés, karácsonyfás minták. Ezenkívül elterjedtek az újabb virágmotívumokat ábrázoló minták is: labdarózsás, szegfűs, violás, tulipános.
A locsolkodás
Kárpátalján nagy hagyománya volt a locsolkodásnak is. Voltak olyan falvak, ahol a fiúk már hajnalban elindultak meglocsolni a lányokat. Ehhez általában egyszerű kútvizet használtak. A lányok annak örültek, ha minél több locsolójuk volt, a fiúk pedig egymással versenyeztek, ki tud minél több lányt meglocsolni és minél több hímest összeszedni. Később a kútvíz kölnivé szelídült. 20–30 évvel ezelőtt a lányoknak annyi locsolójuk volt, hogy akár 100–200 tojást is elosztogattak. Locsolás előtt nem maradhatott el a vers.
Nagyobb fiúk és lányok esetében a locsolást követően a vendégeket asztalhoz invitálják, megkínálják étellel-itallal.
Szokásaink mára átalakulóban vannak, a legtöbb településen már nem kell száz tojást meghímeznie a lányos édesanyának. A locsolkodás is visszafogottabb. A legények nem kelnek hajnalban… csak úgy ráérősen.
Máig mindenütt elterjedt a katolikusok körében a pászkaszentelés hagyománya. Református falvainkban is vannak különleges, magukat „makacsul” tartó szokások. Nagydobronyban például virágvasárnap reggelén szalagokkal feldíszített zöld ágat tesznek a lányos házak kapujára a nagyszülők vagy szülők. Ebből is tudták a legények, hogy hol laknak a lányok. Általában 12-13 éves korig rakják ki a lányos házak elé, a nagyobb lányok lakhelyét már nem jelzi zöld ág.
Szalókán máig élő húsvétvasárnapi népszokás az úgynevezett „gubázás”. A legények vasárnap este bejárják a lányos házakat, a legidősebb legény gubába öltözve. Elmondanak egy régi rigmust, és egy pár nyers tojást kapnak cserébe a lányoktól.
Sajnos, ahogy globalizálódik világunk, és egyre inkább elveszünk a multikulturalizmus és az értéktelenség zajában, úgy vesznek el sorra hagyományaink is. Azt javasoljuk kedves olvasóinknak, hogy védjék, őrizzék a családi, falusi, nemzeti tradíciót, mert csak ezek megőrzésével, továbbadásával, gyarapításával alakulhat ki szilárd önazonosságunk. Enélkül pedig elveszünk – Kárpátalján és mindenhol a világban.
dózsa
