Ofírt keresték, Nagy-Zimbabwét fedezték fel

Romok a fennsíkon

2022. április 26., 11:50 , 1104. szám

1871… A történelem iránt érdeklődő német geológus, felfedező Karl Mauch és A. Merensky misszionárius a dél-afrikai Matabele-fennsík erdős szavannáján tör utat magának, hogy eljussanak a magasföld legendás romjaihoz, s minél pontosabban feltárják azokat. Majd egy kopár gránitdombra érve szemük előtt kibontakozik egy pompás romváros, melyről úgy vélik: ez volt a Bibliában említett ősi ország, Ofír fővárosa.

Salamon izraeli király a Kr. e. X. században jó kapcsolatokat épített ki az egyik legjelentősebb föníciai városállam, Türosz uralkodójával, Hirámmal, akinek a révén háromévente aranyat, elefántcsontot, szantálfát, drágaköveket, fűszereket, pávákat és majmokat hozatott hazájába egy dúsgazdag országból, Ofírból, ám ennek pontos helyéről nem maradt fenn leírás. Aztán a XV. században portugál hajósok felfedezték az Európából – Afrika megkerülésével – a kincses Indiába vezető vízi utat, az ún. délkeleti átjárót, hogy kereskedelmi kapcsolatokat építsenek ki a hatalmas szubkontinenssel. Ebbeli tervükben azonban vetélytársakra találtak a kelet-afrikai partvidéken sorakozó, muzulmán vallású, így a Közel-Kelettel is kapcsolatban álló szuahéli néger városállamokban. Ezért az európai jövevények igyekeztek kiszorítani a bennszülötteket az Indiai-óceánon folyó kereskedelemből, s a velük vívott harcok során elfoglalták két kikötőjüket, a mai Tanzánia partjai előtt, Madagaszkártól északra fekvő szigeten álló Kilwát, valamint a mozambiki partokon fekvő Sofalát, ahol erődöket is emeltek, és Sofala vezérkapitányai lettek a kelet-afrikai portugál gyarmatok első kormányzói. A szuahélik azonban nemcsak Ázsiával, hanem a Matabele-fennsíkon fekvő, aranyban gazdag belső-afrikai királyságokkal is kereskedtek, az európai hódítók pedig megörökölték ezeket a kereskedelmi kapcsolatokat. Ezek révén 1531-ben tudomást szereztek egy, a szárazföld belsejében elterülő romvárosról, mely a különböző szuahéli hagyományok szerint Sába királynőjének vagy éppen Salamon királynak a telepe volt, sőt magát Ofírt is ide helyezték. De Goes portugál utazó már ekkor, a XVI. században eljutott a legendás városba, és beszámolt az itt felfedezett roppant falakról, melyeket habarcs nélkül is pontosan egymáshoz illesztett, szépen megfaragott, jókora gránittömbökből építettek fel egykoron. Majd a dél-európai ország más utazói is kisszámú romra leltek a fennsík egyéb pontjain, ám később nem merészkedtek be a kontinens belsejébe, majd a kereskedelmi kapcsolatok is megszakadtak a belső területekkel, melyek aranybányászata időközben lehanyatlott.

Évszázadok múltán, a XIX. század derekán aztán egy A. Merensky nevű misszionárius érkezett a dél-afrikai búr államba, a Transvaal Köztársaságba, aki részben a portugál beszámolók, részben a bennszülöttek elbeszélései alapján 1862-ben útra kelt, hogy ismét felfedezze a rejtélyes romvárost, ám nem járt sikerrel. Bár kilenc év múltán Karl Mauch társaságában már eljutott a romokhoz, azonban hittérítői munkája miatt hamarosan visszatért Transvaalba, így a német felfedező végezte el az első feltárásokat. A rommező sok kisebb falmaradványa mellett a három legjelentősebb építmény egyike a bérctetőn magasodó, „akropolisznak” is nevezett, várszerű Hegyi-rom, melynek egy részén a kőfalak meredek gránitsziklákra épültek, s azok természetes védelmi képességeit fokozták, a nyugati körfal tetején pedig ismeretlen rendeltetésű kicsiny, henger formájú tornyocskák sorakoznak. Alatta áll a kisebb Völgyi-rom, valamint a templom nevet is viselő, ellipszis alakú épület. Az utóbbi a romváros legnagyobb építménye. Egy részén még látható a korábbi falgyűrű, melynek kősorai rövidek és egyenetlenek, a templomot teljesen körülvevő új falgyűrű kősorai viszont szépen, vízszintesen sorakoznak egymás fölött. Legmagasabb része 11 méterre emelkedik a talajszint fölé, vastagsága pedig itt eléri az öt métert. Emellett egy csonka kúp alakú torony is illeszkedik a falakhoz, míg belül kisebb, körszerű építmények sorakoznak. Mauch ezt az épületet térképezte fel, és Sába királynője palotájának vélte.

1905-től kezdődően aztán már egy képzett, hivatásos brit régész, David Randall-MacIver látott hozzá a romváros szakszerű feltárásához, s emellett több hasonló romot is felfedezett a fennsíkon. Majd ugyancsak hírneves archeológus honfitársa, dr. Gertrude Caton Thompson 1929-ben megkezdett ásatásai során megismételte elődje feltárásait, s mindketten bebizonyították, hogy a várost, valamint a fennsík többi kőből emelt települését bennszülött afrikaiak építették a középkorban. A helyi néger sonák nyelvén Zimbabwének nevezték el a helységeket, a Zimbabwe szó ugyanis tiszteletre méltó házat jelent, vagyis a törzsfőnök lakóhelyét. Mindegyik település egy-egy politikai központ volt, melyek közül kiemelkedett az elsőként felfedezett város, Nagy-Zimbabwe, melyet valószínűleg a XI. században alapítottak déli bantu törzsek, majd az 1100-as évek körül a sonák foglalták el, s tették naggyá egy, a mai Zimbabwére és Mozambikra kiterjedő királyság székhelyévé. Kézműves- és kereskedelmi központ volt, a fennsík bányáinak az aranyát pedig a szuahéli városállamokba exportálták, ahol selymet, perzsa és kínai edényeket, köztük kínai aranyozott üveg-, mázas üveg- és porcelánedényeket vásároltak értük. A királyság a XIV. században és az 1400-as évek elején élte fénykorát, ám a XV. században hirtelen összeomlott, aminek az okai még nincsenek igazából feltárva. Talán belviszályok tépték szét kisebb királyságokra. Nagy-Zimbabwét pedig esetleg azért hagyták el lakói, mert a fővárosba túl sokan települtek be, a vidék pedig már nem tudta élelmiszerrel ellátni a lakosságot.

De hol lehetett Ofír? Több helyszín is szóba jöhet: Északkelet-Afrika, Délkelet-Arábia, India, Srí Lanka, sőt akár a Maláj-félsziget is, ám a legtöbb kutató az Arab-félsziget délnyugati részére helyezi. A Matabele-fennsík mindenesetre kizárható.               

Lajos Mihály