Jövőt formáló tudomány – tudományos vitadélután a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közösen együttműködve Jövőt formáló tudomány címmel tudományos vitadélutánt szervezett az online térben május 12-én.
Az idén már negyedik alkalommal megtartott vitadélután része és egyben előestéje a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának, amely május 13-án, immáron tizenhatodik alkalommal valósul meg. A konferencia idén 35 előadóval, öt különböző szekcióban várja a tanulni vágyó fiatal tudósokat.
A tudományos vitadélután célja, hogy a kárpátaljai főiskolás és egyetemista hallgatók, azaz a kárpátaljai magyarság jövőjét jelentő értelmiségiek minél szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek, és rálátásuk legyen a világban zajló folyamatokra, problémákra, kihívásokra.
A program kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványának irodaigazgatója köszöntötte az online térben egybegyűlteket.
Ezt követően prof. dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke tartotta meg köszöntőbeszédét.
„Kutatni kell, kutatni érdemes, és ahol kutatás van, ott a vitának is helye van” – fogalmazott a rektor úr.
Emellett örömét fejezte ki, hogy a jelenlegi megváltozott körülmények között is szép számmal összegyűltek az érdeklődők, és egyáltalán nem érdektelen egy ilyen rendezvény.
A köszöntőbeszédeket követően elkezdődhetett a vita. A vitadélután során négy elismert szakember tartott előadást elsősorban a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium ösztöndíjasai, a XVI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia előadói, főiskolás hallgatók, valamint fiatal kutatók számára.
A Jövőt formáló tudomány elnevezésű vitadélután első előadását prof. dr. Erdődy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem) tartotta Batthyány Lajos gróf, az első független és felelős magyar kormány elnöke címmel, melyet prof. dr. Kocsis Károly (Magyar Tudományos Akadémia) Magyarország és a magyarok. Az állam- és etnikai tér viszonya az elmúlt évezredben hazánk területén című előadása követett.
A továbbiakban prof. dr. Kontra Miklós (Károli Gáspár Református Egyetem) Jövőt formáló nyelvi nevelés, valamint prof. dr. Weiszburg Tamás (Országos Tudományos Diákköri Tanács) Szakmai önképzés (TDK) – befektetés a biztosabb jövőbe címmel tartották meg előadásaikat.
A vitadélután előadásaira minden érdeklődő online formában csatlakozhatott a Google Meet felületen.
A programot a Miniszterelnökség családokért felelős tárca nélküli minisztere és a Nemzeti Tehetség Program támogatta.
K. K.