Demográfusok véleménye a kárpátaljai magyarság lélekszámáról

2022. május 15., 15:27 , 1107. szám

A háború kitörésének következtében jelentős migrációs folyamatok indultak be Ukrajnában. Több millióan hagyták el az országot, és a belső menekültek száma sem kevesebb. A migrációs folyamatok Kárpátalját sem kerülték el, és sokan találgatják, hogy mennyi lehet jelenleg a kárpátaljai magyarság száma. Kérdéseinkkel dr. Molnár Józsefet és dr. Molnár D. Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatóit, demográfusokat kerestük meg.

– Az utolsó hivatalos népszámlálás Ukrajnában 2001-ben volt. Azóta több olyan kutatást is végeztek Kárpátalján, amely az itt élő magyarság számának meghatározására irányult. Melyik volt a legutóbbi, és mit tudhattunk meg belőle?

– Legutóbb 2017-ben voltak nagyobb és átfogóbb kutatások, melyek a kárpátaljai magyarok számának meghatározására irányultak. Ezek közül a Migrációs kutatás 136 ezerre, a Summa 2017 pedig 130 ezer főre becsülte a kárpátaljai magyarság lélekszámát. Mindent összevetve a témával foglalkozó szakemberek egyetértettek abban, hogy a kutatások eredményei alapján a kárpátaljai magyar közösségnek a 2001-es népszámlálásból továbbvezetett lélekszáma 2017-ben legvalószínűbben 130 ezer fő körül lehetett. A kutatásokból az is kiderült, hogy az utóbbi években a magyar közösség lélekszáma évi 1,5–2 ezer fővel csökkent, így a 2017-es kutatások eredményeire alapozva és figyelembe véve az évi 1,5–2 ezer fős fogyást, 2022 elejére vonatkozólag a magyarok száma Kárpátalján 120–122 ezer fő lehetett.

– A kirobbant háború következtében sokan hagyták el Ukrajnát. Becslések szerint ez a szám meghaladta az 5 milliót is. Kárpátalját is sokan elhagyták. Érdemes-e tényleges számadatok ismerete nélkül különféle találgatásokba kezdeni Ukrajna, illetve Kárpátalja lakosságával, azon belül pedig jelenlegi nemzetiségi összetételével kapcsolatosan?

– A háború kirobbanása óta valóban sokan hagyták el az országot, egyes becslések szerint a lakosság 10-15%-át is érintheti a migráció. Azonban pontos statisztikai adataink nincsenek a kivándorlók nemzetiségi vagy más adatait illetően.

– Néhányan azt nyilatkozták, valamint több sajtóorgánum is lehozta, hogy már nem is érdemes kárpátaljai magyarságról beszélni, a háború által kiváltott menekülthullám következtében annyira megcsappant a közösség lélekszáma; bár senki sem állt a határon és számolta, hogy pontosan hány kárpátaljai és azon belül magyar hagyta el Ukrajnát. Mi a véleményük erről?

– Mivel nem rögzítették a kilépésnél a kivándorlók nemzetiségére vonatkozó adatokat, nem tudhatjuk, hogy pontosan hány magyar hagyta el Ukrajnát. Azt sem tudjuk, hogy az elmúlt időszakban hányan tértek haza. Voltak olyanok is, akik többször, vagy több országban is menekült státuszért folyamodtak Kárpátaljáról, ami szintén torzíthatja a statisztikát.

– Vannak-e bármilyen kutatások, amelyek a február 24. óta végbemenő belső, illetve külső migráció okozta változásokat vizsgálnák a lakosság számában és nemzetiségi összetételében Kárpátalján?

– A kialakult helyzetre való tekintettel nem lehet ilyen jellegű kutatást végezni jelenleg, hiszen az emberek elzárkóznak, nem szívesen nyilatkoznak. Ugyanakkor bármilyen ilyen jellegű kutatás csak egy pillanatképet adna a helyzetről és nem a valós képet mutatná, ugyanis a háború menetétől függően fokozódhat a kivándorlási hullám, de pozitív változások esetén meg is fordulhat.

Környezeti megfigyelésekre alapozott becslések alapján a háború első napjaiban 15-20 ezer kárpátaljai magyar hagyta el az országot. Ezek egy része a pánik mérséklődésével visszatért Ukrajnába, egy részük – főleg a nők és a gyerekek, akiknek módjuk van rá – ingázik Ukrajna és Magyarország között.

– Csupán azt is nehéz megmondani, hogy mit hoz a holnap, sokkal előrébb tekinteni pedig teljesen lehetetlen, de vannak-e bármilyen előrejelzések azzal kapcsolatban, hogy miként fog változni a megye és az ország lakosságának száma?

– Felelősségteljesen nem lehet ilyen előrejelzésekbe bocsátkozni, hiszen nagyon sok tényező befolyásolja a migrációs folyamatokat, mely tényezők előreláthatatlanok. Ezek közül jelenleg talán a legfontosabb az, hogy meddig húzódik el a háború: minél hamarabb fejeződik be, annál többen térnek haza a külföldön tartózkodók közül.

Simon Dávid