Az MCC Középiskolás Programjáról

Olvasói levél

2022. május 18., 09:51 , 1108. szám

A Mathias Corvinus Collegium tevékenysége már 5 éve erősen él a kárpátaljai köztudatban. A tehetséggondozás élménypedagógián alapuló megközelítése és a közösségformálás olyan erősen meghatározó tényezők, amelyek bizony hamar felkeltik egy középiskolás diák figyelmét is.

A háború előtti hetekben jelentkeztem az MCC Középiskolás Programjába (KP), és végtelenül büszke voltam, amikor levélben értesítettek arról, hogy immáron hivatalosan is MCC-s diák vagyok. Izgatottan vártam az első alkalmat, amikor találkozhatok társaimmal és megérezhetem végre az KP-s lét igazi ízét, de a február 24-ei események mindent felülírtak. A beiratkozás elmaradásának ellenére programvezetőnk tartotta bennünk a lelket, és ha csak az online térben is, de megkezdtük tanulmányainkat. Hála az MCC vezetőségének, lehetőséget kaptunk arra, hogy a május 13–15-i hétvégén részt vehessünk az országos KP-napon.

Péntek reggel induláskor mindnyájan izgatottak voltunk, ez volt ugyanis az első alkalom, hogy élőben részt vehettünk egy MCC-s eseményen, és végre nemcsak a virtuális térben, hanem személyesen is találkozhattunk.

A magyar fővárosban, az MCC épületében kaptunk szállást, ahová délután érkeztünk. A Mathias Corvinus Collegium kárpátaljai vezetője, Dobsa Beáta kísért el minket, és már az úton is jelezte, hogy a mai napon meg­érezzük, milyen is az igazi MCC-s lét. Álomban sem képzeltem, hogy egy közösségi tér lehet ilyen magával ragadó. Ilyen tökéletes. Valóban első pillantásra magával ragadott a légkör, és azonnal úgy éreztem magam, mintha éppen egy amerikai oktatási intézményben lennék. Körülöttem könyvespolcok, könyvek halmaza, diákok sokasága, idegen nyelven beszélő professzorok diskurzusa csengett a fülemben, és egyvalamiben azonnal biztos voltam: eddigi életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem az MCC-be.

Ebéd után rögtön tettünk egy rövid sétát Budán. Sokan közülünk először jártak Budapesten, így a helyszín még érdekesebbnek bizonyult. Mindenki nagyon élvezte a városnézést. Esti programként moziba mentünk, ahol nagyon jól éreztük magunkat.

A másnapot egy gyors reggelivel indítottuk, majd belevetettük magunkat a KP-szombatba. A reggeli regisztráció végeztével, egy csoportkép készítése után mindenki a neki tetsző, általa kiválasztott kurzuskonzultáción vett részt. Én az Irodalom másképp elnevezésű panelbeszélgetést választottam.

Plenáris délelőttünkön dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus, egyetemi oktató előadását hallgattuk meg arról, hogyan kapcsolódik össze a vallás és a lelki egyensúly.

Ebéd után tovább folytatódtak a programok. Több panelbeszélgetés közül választhattunk. Voltak, akik a Pesti Vigadóban hallgathattak előadásokat. Volt, aki a Mélylevegő projekt keretein belül a függőség négy arcáról és a mentális egészség megőrzésének módjairól tudhatott meg többet.

A Mélylevegő projekt egy fiatalokból álló sikeres kezdeményezés, amely a közösségi média felületein elsősorban fiatalok számára teszi közérthetővé a pszichológiával és a mentális egészséggel kapcsolatos tartalmakat, fókuszba helyezve a hangulat- és szorongásos zavarokat. Célja, hogy társadalmi szinten többet tudjunk a mentális egészség támogatásának fontosságáról és módjairól.

Nagyon érdekes volt kárpátaljai diákként részt venni az Önkénteskedés a kárpátaljai menekültekért című programon. A beszélgetés keretein belül adománycsomagokat állítottunk össze, melyből a kárpátaljai MCC-s családtagok részesülnek már sokadszorra. Véleményem szerint elismerésre méltó és lélekmelengető, hogy ebben a nehéz helyzetben az MCC intézménye és minden diákja ennyi segítséggel él nemzettestvéreik iránt – irántunk.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a hétvégén, hiszen feledhetetlen élményekkel és új tanulmányi szemlélettel gazdagodtam. A három nap alatt nagyon sok embert ismertem meg, akiktől sokat tanultam. Már alig várom, hogy más KP-s programon is részt vehessek. Hálásan köszönöm az MCC vezetőségének, hogy egy ilyen közösség része lehetek!

Komári Katalin
MCC Beregszász KP-s diák