Vasárnapi üzenet: 2022. május 22.

Szükségszerű, törvényszerű

„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!”

5 Mózes 30, 19

Én a gyomromban érzem először az érzést, amikor összerándul, és nem tud már ellazulni. Ezután megfeszülnek az izmaim, összepréselem az ajkam, hunyorítok, tudatosan igyekszem lassan és mélyről lélegezni, a szívem a fülemben dobog, gyorsan döntök, de sok esetben gyorsan át is gondolom, hajlamos vagyok a kapkodásra és a türelmetlenségre. Ilyen, amikor feszültség alatt vagyok.

Az előző év végén több emberrel beszélgettem ugyanarról a témáról, megkérdeztem őket, hogyan viselik a feszültséget. Csodálkozva néztek rám, majd bevallották: igen nehezen. Ilyenkor ők robbannak – van, aki kifelé, indulatokkal és hangosan, van, aki befelé, magába fojtva minden sértődést, bántást és vitát, míg az a bizonyos utolsó csepp is bele nem kerül a pohárba. A legtöbben igyekeznek elkerülni a feszült helyzeteket, kínos találkozásokat és szembenállásokat. De mi történik akkor, ha ezek a helyzetek nem elkerülhetők?

A háború közvetett (áremelkedés, üzemanyaghiány) és közvetlen (sorozások, támadások, menekültek érkezése) hatásai egy olyan közeget hoztak létre az egyébként sem békés hazánkban, amelyben a feszültség szinte harapható minden társas érintkezésben. Mondhatnám úgy is, a feszültség most az a tenger, melyben evickélünk a békés idők hajótöröttjeiként, kapaszkodva józan eszünk, tartalékaink, reménységünk deszkaszálaiba. Nem találkoztam még olyan kárpátaljaival, aki ki tudott volna emelkedni ebből a tengerből, akin ne láttam volna a feszültség szülte új ráncokat, az aggódás nyomait. De talán tanultam valamit a háború ideje alatt: szükségszerű és törvényszerű, hogy feszültségben legyünk. Nem csupán azért, hogy fejlődhessünk, hanem azért is, mert a bűneset óta így működünk.

Akik rendelkeznek minimális bibliaismerettel, azok számára nem kell részletesen elmondani Ádám és Éva történetét, ahol találkozunk egy tökéletes világgal, amely elbukott és végérvényesen elromlott. Ádám és Éva el kell hagyja az Édent, együtt kell éljenek elrontott életükkel, és házaspárként meg kell birkózzanak azzal, hogy Ádám nem túl udvariasan Évát okolta azért, mert evett a tiltott gyümölcsből. Aztán rögtön megtörtént az első testvérviszály, és Isten figyelmezteti Káint: „Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1 Móz. 4, 7). Mindannyian ismerjük a véres folytatást. Mennyi feszültség, pedig még csak a Biblia elején vagyunk.

A feszültség szükségszerű, mert ez egy bukott, tökéletlen világ, melyben olyan dolgok is történnek, mint a háború, halál, szenvedés – ezek egyáltalán nem voltak benne az Atya eredeti tervében. És a feszültség törvényszerű, mert egy igen hatékony eszköz Isten kezében, hogy lenyúljon jellemünk mélyéig, és formáljon minket, mint Józsefet a rabszolgaság, a népet a fogság, Pál apostolt a betegség ideje alatt. Feszültségről feszültségre megyünk, közben pedig kiábrázolódik bennünk a Krisztus.

Ez az igevers arról a feszültségről szól, amely még a legnyugodtabb, legbiztonságosabb környezetben élő ember életében is nagy szerepet játszik. Nevezhetném ősfeszültségnek is, mivel Ádám és Éva is ebben a feszültségben égett: választani kell, dönteni kell. Áldást és átkot, életet és halált tesz Isten az ember elé, és ránk bízza, melyiket szeretnénk befogadni az életünkbe. Jó hír ez, mert manapság sokan ragadnak bele a reménytelenség, kilátástalanság sarába, belülről őrli fel őket, hogy tehetetlenek egy lehetetlen helyzetben. Pedig van döntési lehetőség: választhatod azt, hogy jobban hiszel Istennek, mint a félelmeidnek, logikád elképzeléseinek, a híradók által közvetített információknak.

Ha feszültségben vagy, emlékezz vissza, hogyan kezelte a feszültséget Jézus a Getsemáne-kertben: küzdött, szenvedett, verejtékezett, megkísértette a Sátán, hogy ne vegye el a keserű poharat, mégis döntött, és kimondta a végén: „Legyen meg a te akaratod.” Az Atya akarata az volt, hogy a Fiú keresztre menjen, hogy te Jézusban választhasd és örökölhesd az áldást. Neked is szabad a feszültséggel odalépni az Atyához, és kérni, várni, hagyni, hogy előtte feloldódjon a feszültség, és képessé tegyen arra, hogy elvégezd, amit rád bíz.

A feszültség adott, nincs élet, és nincs ember, aki ki tudna bújni alóla. Dönts hát, barátom, hogyan szeretnéd hordani a személyes feszültségedet, és idővel áldássá válik számodra a leglehetetlenebb élethelyzet is, amikor az életet választod.  

Laskoti Zoltán
református lelkipásztor