Átvették okleveleiket a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző résztvevői

2022. május 30., 15:08 , 1110. szám

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) azokat a tehetségeket köti össze, akik pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül nemzetben és közösségben gondolkodnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MCC posztgraduális programjainak diplomaátadóján május 28-án Budapesten. A rendezvényen a Női Közéleti Vezetőképző, a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző és az Erdélyi Politikai Iskola végzős diákjai vehették át az okleveleiket.

„A Mathias Corvinus Collegium nagyon helyesen abból indult ki eddig, hogy a magyarság, a magyar nemzet egységes, ahogy azt az Alkotmány is tartalmazza, s ennek megfelelően mindenhol, ahol magyarok élnek, legyen bármilyen nehéz vagy könnyű a sorsuk – Kárpátalján most éppen nagyon nehéz –, ott legyen arra lehetőségük, hogy egy tehetséggondozó keretében egyetem mellett olyan többlettudást szerezhessenek meg, amely ráadásul a nemzeti közösséget is megerősíti. Ezért külön is fontos a Mathias Corvinus Collegium valamennyi határon túli programja, s a jelenlegi helyzetben pedig talán kiemelten is az Kárpátalján” – jelentette ki az oklevélátadót követően Gulyás Gergely a TV21 Ungvár stábjának adott interjúban.

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző végzőseit köszöntötte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is. Brenzovics László hangsúlyozta: nem választhatjuk meg, hogy milyen korban élünk, a kihívásokra azonban megoldásokat kell találni. A kárpátaljai magyar politikus felidézte a Szovjetunió szétesésekor jelentkezett nehéz helyzetet, mely visszatekintve „úgy tűnik, az az időszak volt a boldog békekor, hiszen a háború, annak következményei, a halálesetek, a rendkívüli gazdasági válság, az emberek elmenekülése a szülőföldjükről, mind rendkívül nehéz feladat elé állítja a kárpátaljai magyarokat, a fiatalokat” – fogalmazott, hozzátéve: „Azonban az ember nem tudja megválasztani azt, hogy milyen korba szülessen, s emiatt fontosak ezek a képzések, és fontos az, hogy az ember minél többet tanuljon, hiszen ebben a nehéz időszakban a tudásnak hasznát veszi majd.”

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző (KKV) résztvevői összesen négy képzési hétvégén vettek részt különböző helyszíneken. A program elindítását a KMKSZ Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is fontosnak tartotta. Az első Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző, mely a Kárpátaljai Közéleti Akadémia egyfajta továbbgondolásaként utat tört magának a posztgraduális képzések között, 2018 szeptemberében indult el.

„Négy év sok idő, sok történés, pozitívak és negatívak egyaránt. […] Ha számot kellene vetnem az elmúlt évek történéseiből, a szimbolikus mérleg nyelve mégis a pozitív irányba billenne. Sok olyan fiatalt ismerhettem meg, akik hatalmas küzdők, többen karriert is futottak be, de legyenek a világ bármely pontján, egy dolgot biztosan nem felejtenek el, hogy honnan indultak” – osztotta meg gondolatait a vezetőképző elmúlt éveire reflektálva Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke.

Ez alkalommal 13 diák vehette át a képzés sikeres teljesítését igazoló oklevelét. „Ez véleményem szerint egyfajta üzenete a kárpátaljai magyar közösségnek: az, hogy minden nehézség ellenére élni akar és élni is fog” – szögezte le Dobsa István, hozzáfűzve: „Annak idején, amikor létrehoztuk a vezetőképzőt, éppen ezek a gondolatok inspiráltak minket: jelenjenek meg azok a fiatalok, akik a közélet felé nyitnak, akik nem félnek cselekedni, és hasznos elemei lehetnek a közösségnek. Én bízom benne, hogy az eddigi évfolyamok és a mostani évfolyam is nagyon hasznos része lehet a kárpátaljai magyar közösségnek.”

Az, hogy immár több mint 70 tehetséges kárpátaljai fiatal juthatott tudáshoz, kapcsolati hálóhoz a vezetőképzők képzésein keresztül, nem valósulhatott volna meg jószándékú segítők nélkül – hangsúlyozta a KMKSZ ISZ elnöke, aki köszönetet mondott a Robert Schuman Intézetnek, amely nélkül az első, kísérleti képzés elindítása nem valósult volna meg; Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő asszonynak, aki a legelső vezetőképző meghirdetésétől a mai napig a csapattal van; a KMKSZ vezetőségének, akik lehetőségeikhez mérten támogatják a kezdeményezést, valamint a Mathias Corvinus Collegiumnak, amely a képzés főszervezőjévé vált az elmúlt évek alatt, s amelynek köszönhetően „egy élő és összetartó közösségé nőtte ki magát a KKV”.

Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő a hivatalos közösségi oldalán gratulált a képzést sikeresen teljesítőknek: „Négy évvel ezelőtt nagy reményekkel indítottuk útjára a Kárpátaljai Közéleti Akadémiát, mely ma Vezetőképző néven ugyanazt a funkciót látja el: Kárpátalja iránt elhivatott fiatalokat találni, akik képviselni tudják és akarják a kárpátaljai magyar közösséget a különböző fórumokon és testületekben. Akkor még nem is sejtettük, milyen változásokon megy keresztül az életünk, ám folytatódott a képzés a Covid alatt és a háború árnyékában is, hisz a jövő a fiataloké! Kívánom, hogy a programban részt vevők a képzéseken megszerzett tudást a kárpátaljai magyar közösség javára tudják fordítani ebben a közel sem egyszerű időszakban!”

Az MCC már 24 képzési központtal rendelkezik és több mint 5 ezer diákkal foglalkozik a Kárpát-medencében, melyek közül 9 külhoni helyszínen közép- és általános iskolásoknak szóló programokat működtetnek. Mindezek mellett tervezik, hogy a Felvidéken és a Délvidéken is hamarosan MCC-központok nyílnak.

TV21 Ungvár/CsA