Halászléfőző verseny a nemzeti összetartozás jegyében Kiskőszegen

2022. június 7., 15:48 , 1111. szám

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) idén a nemzeti összetartozás napján rendezte meg a történelmi Magyarország legrangosabb halászléfőző versenyét. A rendezvénynek Kiskőszeg Duna-partja adott otthont, ahol 7 ország 21 csapata mérhette össze halászléfőző tudományát, köztük a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) delegációja is.

A Nemzetpolitikai Államtitkársággal együttműködve megrendezett Kárpát-medencei Halászléfőző Magyar Bajnokság már évek óta olyan jeles szakmai vetélkedő, amely a maga nemében páratlan. Mivel szerveződése kiterjed a történelmi Magyarország egész területére, ezért nagyban hozzájárul a leszakított területen élő magyarsághoz fűződő kapcsolatok erősítéséhez. A szervezők a Kárpát-medence minden térségéből olyan személyek jelentkezését várták, akik korábban különféle halászléfőző versenyeken már bizonyítottak, s mint legjobbak, méltó módon képviselhetik tájegységüket a kiemelkedő hungarikum készítésének versenyén, melynek ötletgazdája Forschner Rudolf volt.

Az ünnepélyes megnyitón elsőként Jankovics Róbert horvátországi parlamenti képviselő, a HMDK elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ha van valami, amivel mi, horvátországi magyarok is hozzá tudunk járulni a nemzet nagyságához, az a halászlé” – szólt szerényen a képviselő. Elmondása szerint a versenynek otthont adó Drávaszög vidéke méltó egy ilyen rendezvény lebonyolításához. „Remélem a mai napra mindannyian emlékezni fogunk, hisz ez egy olyan esemény és hozzájárulás a magyar nemzet egységéhez, ami az itt élőkre jellemző” – mondta Jankovics Róbert, majd külön köszönetét fejezte ki a szervezőknek, illetve külön köszöntötte a Kárpátalját képviselő versenyzőket.

Az esemény fővédnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért köszöntő szavait Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető tolmácsolta. „Nemzeti történelmünk legszomorúbb gyásznapja, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum napját naptárainkba a gyász színeivel írták bele, de a sok viszontagság ellenére mi mégis itt vagyunk, meg tudjuk mutatni magyar magunkat, magyar közösségeinket” – kezdte beszédét a főosztályvezető. Véleménye szerint az idei nemzeti összetartozás napja azért is különleges, mert egybeesik egyik legnagyobb ünnepünkkel, pünkösddel.

A hivatalos megnyitót követően Opóczky István életműdíjas mesterszakács, a zsűri elnöke köszöntötte a versenyzőket és ismertette a szabályokat. Minden csapatnak egy tányérnyi halászlét kellett elkészíteni és átadni a zsűrinek pontosan az érkezéskor választott borítékban meghatározott időpontban.

Míg a csapatok nekiláttak az előkészületeknek, majd pedig a főzésnek, addig a színpadon baranyai és szlavóniai tánccsoportok ropták a magyar táncokat.

Az egész verseny folyamán barátságos légkör volt a Duna-parton. A versenyzők nem csupán a halászlé elkészítésével, hanem az ismerkedéssel is foglalatoskodtak. Minden tájegység asztalán helyi finomságok voltak megtekinthetők és megízlelhetők is. A nap folyamán 21 halászlé készült, de jóval több barátság köttetett. A gasztrokulináris rendezvény minden bizonnyal igazi ínyencségnek bizonyult volna a kritikusok számára is.

A kora esti eredményhirdetés alkalmával nem született túl nagy meglepetés. Az idén már három halászléfőző versenyt is megnyert, előző évi bajnok, a helyi Munk Erik vihette haza a vándorkupát és az „év halászléfőzője” titulust. A KMKSZ csapata bronzérmet szerzett a TV21 Ungvár főzőműsora (Kárpáti Kulináris) sztárséfjének, Bakos Csabának a receptjével.

Simon Dávid