Fogadj örökbe egy nagymamát

Dorcas Jótékonysági Alapítvány

2022. június 10., 18:19 , 1112. szám

Az ukrajnai Dorcas Jótékonysági Alapítvány a nehéz időkben sem feledkezik meg az idősekről. A Fogadj örökbe egy nagymamát elnevezésű projekt több mint harminc településen működik Kárpátalja-szerte. Az akció célja, olyan szépkorúak támogatása, akik többnyire egyedül és nehéz körülmények között élnek.

Az orosz agresszió következtében az országban kialakult helyzet miatt talán még aktuálisabbá vált az idős emberek megsegítése, mint eddig. A kedvezményezettek a projekt keretein belül egy évben 5, illetve 7 alkalommal kapnak élelmiszercsomagot, amely körülbelül két hétre elegendő tartós élelmiszert tartalmaz. Emellett a tisztálkodáshoz szükséges termékek és mosószerek is vannak benne.

Szabó Diana, az alapítvány kárpátaljai projektfelelőse elmondta, hogy a szervezet bő tíz éve működik Kárpátalján, amelynek keretén belül több mint 500 idős embernek tudnak segítséget nyújtani. A projekt két részből áll. Az egyik anyagi támogatás, amely 750 hrivnya értékben élelmiszercsomag formájában kerül a rászorulók asztalára. A másik része pedig különböző programok szervezéséből áll, amelynek keretein belül igyekeznek a „nagyikat” bevonni különböző foglalkozásokba, hogy ne érezzék magukat elszigetelve, egyedül. A jelenlegi időkben nagyon fontossá vált az idős emberek támogatása, hiszen nagyon sokuknak ha eddig volt is támaszuk, segítőjük, azoknak esetleg külföldre kellett utazniuk, vagy nem tudnak a szerettükkel találkozni a háborús helyzet miatt. Ezért a szervezetnél igyekeznek minél jobban támogatni őket.

TV21 Ungvár/D. P.