Vasárnapi üzenet: 2022. június 12.

Megtérés, ami nélkül nincs új élet

„Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangyéliomban.” Márk 1, 15

Életünk során döntések százezreit hozzuk meg, amelyek kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják életünket, helyzetünket. Ezek lehetnek jó és rossz döntések is. Az emberi élet elképzelhetetlen döntések nélkül. Viszont vannak dolgok, amelyek rajtunk kívül álló okok miatt történnek meg velünk, vagyis nem a mi döntésünk következtében. Ilyen például az, hogy bűnben születünk. Felfoghatatlan súlya van annak, hogy egy újszülött, aki még semmit sem tett, semmilyen döntést nem hozott, már magában hordozza a bűnt. Ez persze az idő múlásával nyilvánvalóvá válik.

Ahogy az ember felett múlik az idő, egyre inkább látható lesz az életében a bűn jelenléte, amely áthatja egész gondolkodását, jellemét és magatartását. Nincs olyan része az életünknek, amelyre ne lenne hatással a bűn. Ennek az állapotnak vannak rövid és hosszú távú következményei. Rövid távon tapasztalható a félelem, bizonytalanság, meggondolatlanság, harag, gyűlölet, bosszú, kételkedés stb. Hosszú távú következmény a kárhozat. A lényeg, hogy nincs következmények nélküli élet. Az ember tehát születésétől fogva egyre távolabb kerül Istentől.

Bár elszomorító ez a tény, de nem reménytelen. Isten látta ezt a helyzetet, amelyet az ember egyetlen édenkerti rossz döntése okozott. De nem hagyta az embert ebben az elveszett állapotában, hanem Krisztusban megoldást küldött a bűnre. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy az ember kapott egy második esélyt. Krisztusban elkészítette Isten a szabadulást, a megbocsátást, a megoldást, az utat, a lehetőséget arra, hogy az ember ne vesszen el a bűnei következtében. Ez pedig egyetlen módon lehetséges: megtérés által. Igen, megtérés. Nem életmódjavítás, nem érdemszerző cselekedetek, nem vezeklés, sem önmagunk megemberelése. Egyedül Krisztushoz való megtérés által, amelynek része a bűneinkkel való szembesülés, amely bár nem kellemes dolog, hiszen az ember itt szembesül a maga romlottságával, de ez még nem a cél. A bűnei felismerése után Isten kész fogadni a bűneit megvalló embert. Igen, meg kell vallani, mert az a bűn, ami nincs nevén nevezve, az elhallgatott bűnként megmaradhat és tovább mérgez. Ennek a folyamatnak része a bűnbánat, amelyben az ember bánkódik, ha kell, siratja a maga tékozló, istentelen mivoltát. Ez a három lépés jelenti az ember múltjának lezárását. De ez még csak félmegoldás lenne. Van tovább. Isten nem csupán arra készít lehetőséget, hogy az ember szakítson a múltjával, hanem arra is, hogy éljen új életet, amelyben már nem a bűn ereje irányítja az embert, hanem az Isten kegyelme. Az a kegyelem, amely képes a bűn által eltorzult embert újjáteremteni, helyreigazítani és folyamatosan ott tartani Isten közelében. Szükséges tehát a régi élet lezárása és az elindulás az új életbe.

Jól látható, hogy a megtéréskor az ember életében egy hatalmas fordulat következik be, amelyben megszűnik az Istentől való távolodás, és elkezdődik az Isten felé való közeledés. Véget ér a tékozló élet, és elindul az ember vissza az atyai házhoz. Halálmenetből átvált életmenetbe. Megtörténik egy gondolkodás-, magatartás- és cselekedetbeli változás. Egy olyan folyamat, amelyre nem magától lesz képes az ember, hanem Isten lelke teszi képessé rá. Olyan állapot ez, amely folyamatos Isten jelenlétében való életet jelent. Persze sok olyan elmélettel és prédikációval találkozunk, amely igyekszik elhallgatni, feleslegesnek vagy veszélyesnek feltüntetni a megtérést, mondván, hogy nem kell az embert ilyen lelki krízisbe taszítani, mert stresszhelyzetbe kerül, és olyankor nem tud jól dönteni. Ebben az az érdekes, hogy mind az Ószövetségben a próféták, mind pedig az Újszövetség apostolai, sőt maga Jézus és Keresztelő János is jó néhányszor kezdték így mondanivalójukat: „Térjetek meg!” Talán felelőtlen kijelentés volt ez a részükről, amelyben nem mérték fel a várható stresszfaktort vagy lelki krízist? Vagy inkább életet mentő kiáltások, hívások, amelyek mögött mentő szeretet és figyelmeztetés volt.

Ma sincs más módja az emberi élet megmentésének, mint a megtérés melletti döntés. Ma is érvényes Jézus figyelmeztetése: „…ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el” (Lukács 13, 5). A ma élő ember sem képes az önmegváltásra. Neki is a Megváltóra van szüksége, aki kegyelmet adhat a megtérésre. Megtérés nélkül lehet élni, csak nincs értelme. A megtért ember élete viszont értelmet nyer, célt nyer, és van jutalma: az örök élet. Nem az a kérdés tehát, hogy szükség van-e megtérésre, hanem az, hogy megtörtént-e? A megtérés nem részletkérdés, hanem létkérdés.

Ifj. Pocsai Sándor
református lelkipásztor