Fogászati támogatás a nagycsaládosoknak

2022. június 16., 13:38 , 1113. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) immáron nyolcadik éve segíti tagcsaládjait fogászati kezelések támogatásával.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyfokú érdeklődés övezi a fogászati támogatást a nagycsaládosok egyesületében. Ez talán az egyik legkeresettebb pályázati lehetőségük.

Idén több mint száz jelentkező nyújtotta be igényét a támogatásra, azonban az anyagi korlátok miatt mindössze 45 család fogászati kezelésében tud anyagi segítséget nyújtani az egyesület.

A támogatott fogászati kezelések közé tartozik a foghúzás, a gyökérkezelés és a fogtömés. Nagyon nagy segítség ez a családoknak abban, hogy elinduljanak fogászati kezelésre – tudhattuk meg Szilágyiné Tóth Gabriellától, a KMNE alelnökétől.

Ahogy az eddigiekben, úgy ezúttal is csak azon tagcsaládok jelentkezhettek, akik vagy ez idáig soha, vagy az elmúlt két évben nem nyújtottak be pályázatot fogászati támogatásra, emellett aktívan részt vesznek az egyesület programjaiban.

A pályázatok benyújtásának határideje június 10-én zárult. A nyertes pályázók a fogorvosok által kiállított számla ellenében vehetik majd át az összegeket az ősz folyamán a KMNE irodájában.

A programot Magyarország Kormánya, Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

K. K.