Kulisszajárás-ON – új program a beregszászi színházban

2022. július 7., 09:22 , 1116. szám

Kulisszajárás-ON címmel új programot indított a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Az érdeklődők csoportos foglalkozások keretében nyerhetnek betekintést a színház kulisszák mögötti varázslatos, titokzatos világába.

A másfél–két órás program alatt a résztvevők a beregszászi színház színészei társaságában járhatják be a teátrum épületét, bepillanthatnak a színfalak mögé, megismerhetik a színház működésének sajátosságait, s megtudhatják, milyen előkészületek elengedhetetlenek egy-egy színdarab bemutatásához. Mindemellett helyi vonatkozású színháztörténeti érdekességekről is hallhatnak, s magukra ölthetik Beregszász híres szülöttje, Fedák Sári pompás jelmezeinek hű mását.

A beregszászi színház számos programmal készül a nyárra, melyek közül az elsők között indították el a Kulisszajárás-ON című alkalmakat, melyek nemcsak az ifjúság, de a felnőtt közönség számára is betekintést nyújtanak a színház meseszerű világába.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója elmondta: „Látjuk az érdeklődésen azt, hogy nagyon régen várják már az emberek, hogy újra visszajöhessen egy kicsit a kultúra az életükbe. Mi ezt a módszert és utat találtuk arra, hogy így, a háborús időszak alatt is egy kicsit közelebb kerüljenek hozzánk a nézőink. Rengeteg érdekességgel készülünk ilyenkor számukra, hiszen megismerhetik a beregszászi színház történetét, de úgy egyben a kárpátaljai magyar színjátszás legfontosabb alakjait és pillanatait, megnézhetik a jelmez- és díszlettárunkat, s különböző interaktív játékokkal készülünk ilyenkor a legkisebbek számára. A Kulisszajárás-ON-t elsősorban a nyári táborokban részt vevő magyar gyerekek számára hirdettük meg, hiszen látjuk azt, hogy milyen fontos a háború borzalmait és bizonytalanságait megélt gyerekek számára az, hogy egyfajta stabilitást tudjunk ez által a program által is biztosítani számukra. Itt egy közösségben lehetnek, a színház játékaival, varázslatos világával, eszközeivel tudnak egy kicsit szórakozni, ellazulni és saját közegükben lenni, és bízunk benne, hogy a későbbiekben ők is színházjáró nézőinkké válnak majd ezáltal.”

A kulisszajárásokon a színház szinte minden részegységének munkatársa részt vesz, ugyanis a vezérlőt a fény- vagy a hangtechnikus indítja el, a kosztümös a helyszínen várja készenlétben, hogy a jelmezekből egyfajta bemutatót tarthasson, s az érdeklődő csoportok minden alkalommal a színészek és színésznők kíséretében járják körbe a színház épületét, miközben saját élményeikről, saját tapasztalataikról mesélnek, nem mellesleg az interaktív játékokat is a színészek vezetik le.

„Én emlékszem arra, hogy nekem gyerekként milyen volt legelőször színházban lennem, és mindig arra vágytam, hogy láthassam, hogyan is néz ki hátulról mindez. Szerintem a gyerekek számára ez most nagyon-nagyon jó lehetőség a színház által, hogy megnézhetik, mi is történik a kulisszák mögött, vagy egyáltalán milyen az, amikor egy kelléket bekészítesz egy helyre. Azt érzem, hogy élvezik az egészet és megpróbálják magukat beleképzelni a mi helyzetünkbe is” – magyarázta újságírónknak Vass Magdolna, a színház színművésze.

„Egy színésznek nagyon sok mindenre kell figyelnie. Amikor többnyire bejönnek egy előadást nézni a gyerekek, ők már egy eredményt látnak. Azt, hogy mennyi minden van egy színházi darab elkészítése mögött, igazából el sem tudják képzelni még. Olyan játékokat szoktunk behozni ilyenkor, melyek arra utalnak, hogy egyáltalán figyelünk-e a másikra, s mennyire fontos az, hogy a színész hogyan tud reagálni a partnerének a reakcióira. Ezek a játékok azt szolgálják, hogy észrevegyék, mennyi minden kell ahhoz, hogy mi kommunikálni tudjunk egymással színészként is a színpadon” – mondta Vass Magdolna, hozzátéve: „Nem szokták látni azt, hogy mi van a vezérlőben, illetve a hangosítónál, hogyan adják be a fényeket, ezt csak elképzelni tudják. Azt sem szokták látni, amikor hátul a színész elkészül, vagy mennyire kell csendben jönnie. Most arról is beszéltünk például, hogy a kulisszák mögött – amire ők nem szoktak figyelni – hogyan kell egy színésznek viselkednie. Én azt hiszem, ezek mind hozzátesznek ahhoz is, hogy majd, amikor megnőnek, vagy már egyedül fognak színházba jönni, akkor olyan nézőink legyenek, akik figyelnek nemcsak a színházra, nemcsak a színészekre, hanem a körülöttük lévő világra és a többi nézőre is.”

A beregszászi színház első alkalommal a nagyberegi középiskolából érkezett 8–11 év közötti gyerekekből álló 34 fős csoportot látta vendégül. Az iskolások a rögtönzött kvízjátékot követően a nagyszínpadon élvezhették a színházi fények és hangok erejét, valamint plakátvadászaton is részt vehettek. A program zárásaként közös képet készíthettek az egykori primadonna beregszászi szobránál.

Kovács Mónika, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tanára aláhúzta, kiemelkedően fontosnak tartják azt, hogy a tanulók megismerkedhessenek a színházi élettel. Elmondta, hogy számos gyerekeket célzó előadáson vettek részt, s a tanári karral közösen előszeretettel látogatják az előadásokat. „Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek megnézzék a kulisszatitkokat is, hogy megismerkedjenek azzal, hogyan kell a színházban viselkedni, hogyan is néz ki maga a színházi élet, és úgy gondolom, ezzel felkeltettük azoknak is az érdeklődését, akik még nem vettek részt és nem tudtak még eljönni előadásokra” – hangsúlyozta.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház interaktív programjain július és augusztus folyamán vehetnek részt 30–50 fős gyermek- és felnőttcsoportok előzetes bejelentkezést köve­tően.

Cs. A.