Ecsettel a békéért – egyhetes alkotótábor Tiszapéterfalván

2022. július 12., 12:31 , 1116. szám

Nincs egyetlen olyan tevékenységi kör sem, mely ne érezné valamilyen módon a háború borzalmas, hidegrázó fuvallatát. Mindannyian a béke mihamarabbi eljövetelét várjuk. A művész legjobban az alkotómunkával tudja kifejezni önmagát, gondolatait, érzelmeit, érzéseit, az elkészült alkotással képes leginkább reflektálni a környezetében zajló eseményekre. Éppen ebből a célból gyűlt össze tizenhárom neves művész abban az egyhetes alkotótáborban, melyet Tiszapéterfalván szervezett meg a nyíregyházi székhelyű Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE).

A magyarországi és kárpátaljai képzőművészek összefogásából alakult egyesület idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját, s ennek apropóján született meg a július 3–10. közötti Ecsettel a békéért címmel ellátott kárpátaljai alkotótábor ötlete is. A KMKE más rendezvényeihez hasonlóan a mostani esemény is magában hordozta az alapítók egyik alapgondolatát, mely szerint a kultúrának nemzetmegtartó ereje van, ugyanakkor hidat is teremt a különböző nemzetek között, mely által kölcsönösen gazdagítja azokat.

Őry László, a KMKE elnöke kiemelte, az egyesület egyik legfontosabb törekvése a magyar–ukrán határ menti művészeti együttműködés erősítése. Ezt támasztja alá a KMKE jeligéje is: a kultúra összeköt, és nem elszakít. Elmondta, hogy a 15 éves évforduló kapcsán 2022 elején egy budapesti kiállítás szerepelt a tervek között, az Oroszország és Ukrajna közötti háború azonban keresztülhúzta a számításokat. Az egyesület ezután döntötte el, hogy a kiállítást megszervezi. Ennek eredményeként Művészettel a békéért címmel június 23-án a magyar fővárosban megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az a jubileumi kiállítás, melynek anyagát az Őry László által működtetett Nyíregyháza-Sóstófürdőn található Mária Alkotóház gyűjteményéből válogatták össze. A kiállítás 11 magyarországi és 11 ukrajnai képzőművész alkotását vonultatta fel, hitet téve a háború mihamarabbi befejezése mellett.

A népszerű és nagy sikernek örvendő kiállítást követően a főszervező Kárpátalja felé vette az irányt, ahol július elején Ecsettel a békéért címmel alkotótábort szerveztek, ezzel is reflektálva napjaink eseményeire.

Az egyhetes művésztelepen tizenhárom kárpátaljai – vagy jelenleg vidékünkön menedékre találó – művész vett részt. Kopriva Attila, az alkotótábor kurátora elmondta, a közös alkotói munka nagyban hozzájárul a lelki traumák feldolgozásához is. „Most nagyon fontos, hogy valamilyen szinten legyen tartás minden emberben, hogy kibírjuk ezt a nehéz időszakot, és a művészet sokat segít ebben” – közölte a munkácsi festőművész, aki egyet értett abban, hogy a háború kihatással van mind a művészre, mind annak művészetére. „Én magam is keresek új formákat, új eszközöket, melyekkel próbálnám azt az emocionális jelleget átadni, hiszen a művésznek az a lényege, hogy őszintén alkosson és azt alkossa meg, ami benne van” – szögezte le. Bár minden résztvevőnek megvan a saját technikai felszereltsége és a rá jellemző stílusa, ha egy pillantást vetünk az elkészült képekre, feltűnik, hogy szinte egytől egyik változásokon mentek keresztül.

Látogatásunkkor Andrij Csebikin, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke kitüntető oklevelet adott át Őry Lászlónak a 15 éves magyar–ukrán határ menti művészeti és kulturális munkája elismeréseként.

A művészek ellátogattak a településen található képtárba, valamint a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolába is, ahol a helyi fiatalok egy rövid koncert keretében betekintést adtak az intézményben zajló zenei életbe. Az előadás színes volt, ugyanis a tanulók népi énekeket, klasszikus zenét és modern táncot mutattak be, melyet a KMKE művészeti kellékekből álló adománnyal köszönt meg.

„Amit itt láttam az az, hogy ebben a környezetben, a Tisza mellett, a gyönyörű környezetben alkotnak a művészek. Rögtön a látottakat viszik vászonra, és sok dolgot megjegyeznek, melyek évekig az emlékükben maradnak, s több alkotásukban is megjelenik majd. Más elfoglaltságaim miatt kicsit késve érkeztem, de ez alatt a három-négy nap alatt nagyon komoly feltöltődésben volt részem, melyre ezelőtt már rég volt lehetőségem. Nagy öröm számomra, hogy együtt lehettünk a művészekkel, s különösképpen, hogy a magyarokkal közösen alkottunk” – foglalta össze Andrij Csebikin a helyszínen töltött napok impulzusairól.

Az alkotótáborban részt vett Andrij Csebikin (Kijev), Angyalossy Sándor (Munkács), Borisz Kuzma (Ungvár), Erfán Ferenc (Ungvár), Homoki Gábor (Tiszapéterfalva), Ihor Lucenko (Munkács), Jurij Selevickij (Munkács), Kopriva Attila (Munkács), Matl Péter (Munkács), Olekszandr Zsilcov (ideiglenesen Munkácson tartózkodó, Donyeckből majd Kijevből menekült művész), Szerhij Biba (Ungvár), Szerhij Lakatos (Munkács), Villásek Tibor (Munkács), valamint a fotográfus Andrej Avdeenko (Kijev).

„Egy bizonyos gyógyszert próbálunk kovácsolni abból, amit csinálunk, hiszen a társadalomnak meg kell tartania azokat az értékeket, melybe a kultúra is tartozik. […] Az alkotói folyamat be van zárva a művészbe, de a művei által képes közvetíteni azt a néző irányába. A művészetnek és az alkotói folyamatnak pedig ebben rejlik a legfontosabb szerepe” – magyarázta Erfán Ferenc festőművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója.

Az itt készült alkotásokból a tervek szerint a Munkácsy Mihály Magyar Házban jótékonysági aukcióval egybekötött kiállítást szerveznek a jövőben. Az árverezésen befolyt összeget kárpátaljai rászorulók, valamint a háború elől menekülők támogatására ajánlják majd fel.

Csuha Alexandra