Könyvbemutató Budapesten: A kárpátaljai magyarok és németek internálása és deportálása 1944 és 1955 között
A közelmúltban Budapesten is bemutatták A kárpátaljai magyarok és németek internálása és deportálása 1944 és 1955 között című közös magyar–ukrán könyvprojekt magyar nyelvű kiadványát. A rendezvényre, amelyre Olekszij Korszunt, az ukrán kiadvány szerkesztőjét, valamint az ungvári kiadókat is meghívták, a Fővárosi Levéltárban került sor.
– Nagyon fontos esemény a mai, mert ez olyan hivatalos könyv, amelyet a kárpátaljai regionális közigazgatás is támogatott, akárcsak ennek a korábban zárt vagy tiltott témakörnek a feltárását. Az a tényező, hogy a könyv Magyarországon is ismertté vált, nagyon jelentős momentum, és mindkét ország tudósainak a munkáját dicséri. A szerkesztő, Olekszij Korszun rendkívül szorgalmas alkotó, akinek a múlt egy bizonyos időszakában hozzáférése volt a moszkvai archívumokhoz, hiszen több mint 25 éven át dolgozott a Honvédelmi Minisztérium archívumában. Személyes dokumentumokba, a Szovjetunió központi archívumába nyert betekintést – nyilatkozta Viktor Braszlavec, a Kárpáti Kiadó igazgatója.
Az ukrán nyelvű változatot a Kárpáti Kiadó adta ki még 2012-ben. Az ungvári bemutatót követően Beregszászban is sikerült ismertetni a könyvet, így a magyar nyelvű kiadók is érdeklődni kezdtek iránta. Majd Budapest Főváros Levéltárának igazgatója, Kenyeres István szerződést kötött a Kárpáti Kiadóval a könyv magyar nyelvű fordítására és kiadására.
A kiadvány igazán egyedülálló, hiszen olyan kárpátaljai, valamint zárt levéltárakban is kutatott a könyv szerkesztője, amelyek alapján hatalmas mennyiségű anyagot sikerült összeállítania. Ezek az anyagok megvilágítják a történelem sötét vagy fehér foltjait, amelyekről korábban nem sokat tudtak az emberek.
A 800 oldalas könyvben több ezer olyan magyar és német nemzetiségű ember tragikus sorsáról van információ, akiket a szovjet hatóságok erőszakkal és tömegesen deportáltak Kárpátaljáról a Szovjetunió különböző területeire.
Abban az időben nemcsak a Magyar Honvédség volt katonáit internálták, hanem köztisztviselőket, vasutasokat, postásokat és másokat. Ez több ezer, egyes becslések szerint 20–30 ezer kárpátaljai magyart érintett, akiket a nemzetgazdaság újjáépítésére küldtek Keletre. Elsősorban Tyumeny térségébe, ahol fakitermelésre, pályaudvarok és alagutak romokból való újjáépítésére kényszerítettek. Nagyon sokan sajnos nem tértek haza, emellett a hozzátartozóik sem tudtak semmit a sorsukról – fogalmazott Viktor Braszlavec.
Kárpátalján a könyv magyar nyelvű bemutatójára – magyarországi kiadók részvételével – az ősz elején kerül sor.
TV21 Ungvár/Dankai Péter