Ukrán gabonaexport: közel a megoldás

2022. július 20., 09:03 , 1117. szám

Az ukrán kikötők zárlatának feloldásáról folytatott tárgyalások a végső szakaszban vannak – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter a Forbesnak adott hétfői interjújában, amelyet a korrespondent.net idéz.

„Tisztában vagyunk a politikai keretekkel. A logisztikával és a biztonsággal kapcsolatos kérdések megoldása van hátra. Tegnap (vasárnap – a szerk.) a delegációk és a tárgyalócsoportok nagyrészt megoldották ezeket a kérdéseket. Most mindezt papírra kell vetni” – mondta.

Kuleba ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem fog beleegyezni egyetlen olyan döntésbe sem, amely rést hagyna az ukrán kikötők elleni frontális tengeri támadás lehetőségének az Oroszországi Föderáció részéről.

Az ukrán külügyek irányítója azt mondta, egyetlen okot lát, amiért Putyin beleegyezik a kikötők zárlatának feloldásába.

„Ez a vágya, hogy megmutassa azoknak az országoknak (Afrikában, Ázsiában), amelyek ragaszkodnak a semlegességhez vagy a háborút illetően inkább hajlanak az orosz álláspontra, hogy ő mentette meg őket az éhezéstől, az élelmiszerárak emelkedésétől. Különben nem értem, miért lehet rá szüksége. Azzal, hogy beleegyezik az ukrán kikötők zárlatának feloldásába, aláássa saját erőfeszítéseit az ukrán gazdaság megfojtására” – tette hozzá.

Kuleba feltételezte, hogy Putyinnál a mérleg egyik serpenyőjébe Oroszországnak az ázsiai és afrikai országokbeli hírneve kerülhet, a másikba pedig a vonakodása attól, hogy Ukrajnát hagyja pénzhez jutni.

Korábban jelentették, az ukrán fekete-tengeri gabonaexport újraindításának tervei között szerepel, hogy Ukrajna részlegesen aknamentesíti a kikötőket és az azokhoz vezető útvonalakat, valamint tűzszünet lép életbe a gabonát szállító hajók áthaladásának idejére.

(hk/korrespondent.net)