Szellemi kulturális örökség lett a kárpátaljai magyar szilvalekvár

2022. július 28., 15:41 , 1119. szám

A szilvalekvárfőzés hagyománya Kárpátalján több száz éves múlttal rendelkezik. Az egyedi lekvárfőzési technikához a régmúlttól egészen napjainkig szokások kapcsolódnak. Ukrajna Kulturális és Információs Politikai Minisztériuma jóváhagyta a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács, valamint a gecsei lakosság támogatólevelét, s felvette a szellemi kulturális örökség nemzeti listájára a kárpátaljai magyar szilvalekvárfőzés hagyományát.

A hír az állami hivatal honlapjára is felkerült. „A Nemzeti Lista mára három új elemmel egészült ki, amelyek az ukrán kultúrát a maga gazdag sokszínűségében képviselik, bemutatva mind az ukrán hagyományos mesterségeket, mind a krími tatár és a magyar népek hagyományos ételeit. A legfontosabb azonban az, hogy ez egy újabb bizonyítéka az ukrán kultúra, valamint az ukrán közösségek életének és fejlődésének, még a háború ellenére is” – olvasható a jelentésben.

A magyar szilvalekvár mellett a listát a volinyi szalmafonás és a krími tatárok hagyományos ételeinek (csiberek, jantik) elkészítése gazdagítja. Az ukrán szellemi kulturális örökség elemeinek nemzeti listáját az UNESCO szellemi kulturális örökség védelméről szóló egyezményének 12. cikkelyével összhangban vezetik, amelyet Ukrajna 2008-ban ratifikált. A kulturális örökség elemeinek listáját 2012-ben kezdték meg vezetni az ukrán kulturális minisztérium rendelete alapján. A listán jelenleg 50 örökség szerepel.

A szilvalekvár amellett, hogy kellemes, zamatos ízű, tartósítószerek nélkül is eláll – jelenleg is szilkékben tárolják –, s kenyérre kenve, reggeliként, uzsonnaként is fogyasztható, de többféle ételt is készíthetünk a felhasználásával. A nyalánkság szavunkat is a lekvárnak köszönhetjük, ami a nyelvújítás korában a német „leck­ware” szó magyarosításával született meg. A lekvár ekkor már azt a finomságot jelentette, melyet manapság is ismerünk.

A lekvárfőzés, hasonlóan sok más ételkészítési eljáráshoz, igazi közösségi eseménynek számít. Rézüstöket állítanak fel a ház előtt vagy az udvarban, amelyekbe a megmosott és kimagozott gyümölcsöt helyezik.

De hogy miért is kell védeni a lekvárfőzés hagyományát, és melyek azok a tényezők, amelyek az eltűnéséhez vezethetnek? Először is, mivel ez egy időigényes, kézzel végzett munka, fennáll a veszélye annak, hogy az emberek idővel leegyszerűsítik a technológiát. A tradícióra kihatással van a globális piac is, hiszen a termék kereskedelmi forgalomba hozatala céljából a lekvárt tömeggyártású, cukrozott, színezékeket tartalmazó dzsemekkel helyettesíthetik. Ne feledjük továbbá az urbanizáció tényét sem, hiszen a lakhelyek korszerűsítésével az emberek lemondanak a nyílt tűzön való főzés hagyományáról, és praktikusabb, egyszerűbb megoldást keresnek az elkészítésre. Végül, de nem utolsósorban a hagyományt átadni képes személyek kiöregedése, valamint a háború alatti kimenekülés is veszélyt jelent a lekvárfőzés tradíciójának megőrzésére.  

VV