A belügyminiszter a bűnözés növekedésére számít a következő hónapokban

2022. augusztus 20., 09:03 , 1121. szám

Az Oroszországgal vívott teljes körű háború kitörése óta Ukrajnában csökkent a bűnözés általános szintje, de a válság miatt a következő hónapokban emelkedhet – jelentette ki Denisz Monasztirszkij belügyminiszter az ukrán hírtelevíziók közös műsorfolyamában, amelyet a korrespondent.net idéz.

Monasztirszkij szerint az Oroszországi Föderáció teljes körű inváziójának első hónapjaiban a bűnözés szinte minden kategóriában a felére esett vissza, ellenben megjelent egy teljesen új kategória: a háborús bűnök. Ugyancsak a háború következtében nő a súlyos és különösen súlyos bűncselekmények száma az orosz megszállók miatt.

„A csökkenés objektív jelenség a válság kitörése miatt. Arra is számítunk, hogy 2–5 hónapon belül növekedés következik be, különösen a bűncselekmények bizonyos kategóriáiban. Elsősorban a lopásról beszélünk. Nyilvánvaló, hogy amikor visszaesik a gazdaság, nő az ilyen bűncselekmények száma” – mondta a miniszter.

Monasztirszkij a járműlopások és az illegális fegyverkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények számának növekedésére is számít.

A korrespondent.net emlékeztet, a Belügyminisztérium korábban lakossági felmérést végzett a Gyija mobilalkalmazásban a lőfegyverviseléssel kapcsolatban. Február 23-án a parlament már elfogadta első olvasatban azt a törvénytervezetet, amely legalizálja a polgári lakosság körében a lőfegyver viselését önvédelem céljából.

(pszv/korrespondent.net)