Vasárnapi üzenet: 2022. augusztus 21.

2022. augusztus 21., 08:36 , 1121. szám

Augusztus 15-e az Istenszülő elszenderedésének ünnepe. Ezen a napon az ókeresztény hagyományra alapozva azt ünnepli az egyház, hogy az Istenszülő Szűz Mária földi életének végén testestül-lelkestül a mennybe vétetett.

Ha az Istenszülő Szűz Máriára tekintünk, akkor a hit zarándokútját járó személy életének beteljesedését látjuk. Ahogyan felolvassuk Szent Lukács evangéliumából egy másik Mária és annak testvére, Márta történetét, mintha csak az Istenszülő életfilozófiájába nyernénk betekintést. A templomban nevelkedő Istenszülő Mária elsősorban a hosszú távon fontos dolgokra irányítja a figyelmét. Azokban az evangéliumi szakaszokban, amelyekben az Istenszülőt említik, valahogy mindig a távolabbi jövővel van összefüggésben a szerepe. Emlékezhetünk az angyali üdvözletre, amikor Mária kimondja a legfontosabb mondatot az angyal felé: „Legyen nekem a te igéd szerint”, de Jézus megszületése után is, amikor a templomban vannak, szintén a jövőre vonatkozó szavakat hall az agg Simeontól: „A te szívedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok.” Végül pedig megemlíthetjük a kánai menyegzőt Jézus működésének kezdetén, ahol szintén megjelenik Mária. Ez az alkalom részben kivétel, hiszen az édesanya egy égető probléma miatt szól Jézusnak, mivel elfogyott a boruk az esküvő szervezőinek, de itt is a távolabbi következmények járhatnak a fejében: mi lesz majd az ifjú családdal, ha az életükre rányomja a bélyegét az esküvői szerencsétlenség?

Márta nővére, Mária is a hosszú távon fontos dolgokra figyel. Ott ül Jézus lábánál, és hallgatja az örök életre szóló igéket, miközben lenne éppen még intézendő házi dolog is, hiszen az mindig van.

Az ember a mindennapi mókuskerekében nemegyszer elfeledkezik arról, hogy az életének hosszabb távú, sőt örök életre szóló céljai is vannak. Az Istenszülő esetében olyan életutat láthatunk magunk előtt, amely összhangban van Isten akaratával, nemcsak a mindennapok apró kihívásait tekintve, de a nagy célt nézve is. Ő ki tudta mondani, hogy „legyen nekem a te igéd szerint”, azaz „legyen meg a te akaratod”, annak minden nehézségével és árával együtt. Ennek az Istennel járó életszemléletnek az eredményét, jutalmát látjuk megvalósulni az Istenszülő elszenderedésének ünnepén. Irányítsuk hát életünket mi is olyan irányba, amely összhangban van a mi Istenünk akaratával, hogy egykoron mi is – az előttünk járókhoz hasonlóan – mennyei jutalomban részesülhessünk!

Iván Gábor
görögkatolikus áldozópap