Magyarországra kirándult a Sámuel Alapítvány
A 2001-ben bejegyzett Sámuel Alapítvány egy nonprofit jótékonysági szervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy azokat a csecsemőket, kisgyermekeket vegye pártfogásába, akik Kárpátalja csecsemőosztályain, kórházaiban, utcáin, gyermekotthonokat gyakorta váltva, szüleiktől elhagyatottan, az ápolóktól legtöbb esetben csak a legszükségesebbet megkapva (étel, gyógyszer) várják sorsuk alakulását. Fő céljuk reményt és lehetőséget adni ezeknek a gyermekeknek arra, hogy normális körülmények között, a családi szeretet valóságát megtapasztalva, biztonságban nőjenek fel.
A már 21 éve működő Sámuel Alapítvány gyakorta szervez különböző programokat a „nagycsaládjai” számára, viszont a jelenlegi körülmények az ő életükre is rányomták a bélyegüket. Ezért az alapítvány munkatársai úgy döntöttek: hogy egy időre elfeledtessék tagcsaládjaikkal a nehézségeiket, többnapos kirándulást szerveznek Magyarország fővárosába. Így augusztus 23-án 65 fővel érkeztek meg Budapestre, ahol az ELTE Márton Áron Szakkollégiumában találtak szállást. A kirándulásról, a megélt élményekről Túri Ágnest, az alapítvány munkatársát kérdeztük.
– Kedden délután érkeztünk meg Budapestre, majd a közös étkezést követően a Margit-szigetre mentünk sétálni, kikapcsolódni, pihenni, illetve ellátogattunk a híres zenélő szökőkúthoz is – kezdte élménybeszámolóját Túri Ágnes. – Másnap Esztergom városát tűztük ki úti célul, ahol megtekintettük a bazilikát, ahonnan csodás kilátás nyílt számunkra a környékre, valamint a Dunát átszelő, Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hídra. Estére egy kis fürdőzést is terveztünk, amit viszont az eső elmosott, így vacsora után a gyerekekkel a Millenáris Parkba látogattunk ki. Csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben töltöttük az egész délelőttöt, ahol megannyi állatfaj egyedeit láthatták a gyerekek, valamint nagyon különleges és érdekes bemutatókon is részt vehettek.
Ezt követően az együttlét végén a gyerekek a VONESZO Alapítvány jóvoltából iskolakezdési csomagot vehettek át, így a rengeteg élmény mellett még ajándékot is kaptak. Délután pedig a 8 család és gyerekeik buszra szálltak és hazautaztak Kárpátaljára.
A Sámuel Alapítvány adminisztrátora azt is elmondta, hogy ez a néhány együtt töltött nap mindnyájuk számára több szempontból is nagyon jó kikapcsolódást és feltöltődést jelentett, hiszen a „sámueles nagycsalád” egy fél évet követően újra együtt lehetett.
– Mi alapítványként adományokból élünk, így amikor összegyűl egy bizonyos pénzösszeg, akkor tudunk programokat szervezni a gyerekek számára. A mostani kirándulásért is nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, akik lehetővé tették, hogy ez a program megvalósuljon: a Sydney Magyar Kaszinónak, a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyháznak és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, illetve külföldi és belföldi magánszemélyeknek. Istené legyen a dicsőség ezért a tartalmas három napért és annak áldásaiért! – zárta beszámolóját az alapítványi munkatárs.
Azonban az alapítvány életében nem ez volt az egyetlen nyári program. Nyár elején sor került a gyermeknapi rendezvényükre, illetve az édesanyák számára két alkalommal szerveztek lelki és testi feltöltődéshez szükséges programokat.
Ezenkívül a Sámuel Alapítványhoz tartozó családtípusú otthonokban élő vagy gyámság alatt lévő, illetve a Dorcas Segélyszervezet által támogatott gyermekek a nyár folyamán egy felzárkóztató programban is részt vettek – összesen harmincan –, amely különböző tantárgyakból nyújtott számukra támogatást: ukrán, magyar és angol nyelvből, illetve matematikából fejleszthették tudásukat a gyerekek. A felzárkóztatás négy tantárgyból négy oktató segítségével négy hét – nyolc foglalkozás – alatt valósult meg.
Túri Ágnes azt is elmondta, hogy ezen a héten iskolakezdési támogatást fognak átadni a családoknak, hogy ezzel is megkönnyítsék a helyzetüket, és hogy a gyerekek teljes felkészültségben tudják elkezdeni, folytatni a tanulmányaikat.
Dankai Péter