Egy évvel, 2023. október 1-ig elhalasztotta a nők katonai nyilvántartásba vételét a Védelmi Minisztérium

2022. szeptember 7., 14:12

A Védelmi Minisztérium 2023. október 1-ig halasztotta a nők katonai nyilvántartásba vételét, az intézkedés elnapolásáról szóló rendeletet Olekszij Reznyikov már alá is írta – jelentette be szerdán Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettese egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A tudósítás szerint a helyettes védelmi miniszter az ukrán televízió non-stop háborús műsorában hangsúlyozta, hogy október 1-jétől nem tiltják be a nők külföldre utazását, melyről korábban hírportálunk is beszámolt. „Ugyanakkor, tudva, hogy a jogalkotási folyamat hosszadalmas, a Védelmi Minisztériummal ezzel párhuzamosan, hatáskörén belül rendeletet készített, amely ismételten egy évvel 2023. október 1-ig elhalasztotta a nők katonai nyilvántartásba vételének határidejét a megfelelő szakmák-szakterületek szerint” – emelte ki.

Maljar egyúttal emlékeztetett arra, hogy a nők érintett szakmák-szakterületek szerinti kötelező katonai nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályát pontosan a törvény szabályozza. „Ez a rendelet nem változtat a jelenlegi jogszabályok normáin, de lehetővé teszi a szakbizottság, majd a parlament egésze számára, hogy véglegesítse és módosítsa a jogszabályt a probléma megoldása érdekében” – magyarázta.

„Ezért még egy évvel, 2023. október 1-ig elhalasztották az intézkedést, és ezen idő alatt a parlamenti képviselők törvényi szinten megállapíthatják, hogy a nők katonai nyilvántartásba vétele az érintett szakmákban-szakterületeken kizárólag önkéntes. A kérdéssel kapcsolatos munka folytatódik” – jelezte a miniszterhelyettes.

Hanna Maljar azt is közölte, hogy a Legfelső Tanács szakbizottságában aktívan folytatódik a munka, de a nők önkéntes katonai nyilvántartásba vételére vonatkozó jogszabályok vonatkozó módosításainak elfogadása után többé nem lesz szükség arra, hogy a Védelmi Minisztérium újra és újra elhalassza azt.

(vb/karpat.in.ua)