Vasárnapi üzenet: 2022. szeptember 11.

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.”      (2 Kor. 1, 3–4)

A korinthusiakhoz intézett második levél nyitánya a mai olvasó számára olyannak tűnik, mint egy részvétnyilvánítás, hiszen nyomorúságról és vigasztalásról hallunk, s valahol ezek a fogalmak azonnal veszteséget, gyászt, fájdalmat juttatnak eszünkbe. Holott a nyomorúság a mindennapos életünk elemi része, a tehetetlenség, az erőtlenség, a dolgokon való változtatásra való képtelenség mindannyiunkat terhel. A teendőink végeláthatatlansága, a körülöttünk forgó világ gyorsulása, embertársaink érzéketlensége, közömbössége egyre inkább szorít, lenyom bennünket. Az Újszövetségben használt görög eredeti szavát ma akár úgy is fordíthatnánk: stressz. Nem tudunk segíteni önmagunkon, sokszor nem vagyunk hatással az életünket felforgató eseményekre. Az elmúlt évek különösképpen is beláttatták velünk, hogy mennyire törékeny az emberi élet. Világjárványok és háborúk formálják a gondolatvilágunkat, amely így egyre szűkül. Kilátástalanná válnak sokszor a hétköznapok, megváltoztathatatlanná az élethelyzetek, tornyosulnak a megoldhatatlannak tűnő problémáink.

Senki sem ismeri a helyzetünket jobban, mint az Úr, aki megalkotott bennünket, akiről Pál úgy szól ebben a fejezetben, mint az irgalom Atyjáról és minden vigasztalás Istenéről. Az irgalom szava ebben a mondatban az együttérzés, a beleérzés kifejezése. Amikor Isten Krisztusban testet ölt, mindenben közösséget vállal velünk. Ismeri a fájdalmunkat, ismeri a gyengeségeinket, megízleli a halált is. Ezért tud és akar megkönyörülni rajtunk, kiemelni az önsajnálat mocsarából, átvinni a fájdalom sötét hullámvölgyein, s levenni rólunk azokat a terheket, amelyek már-már agyonnyomnak bennünket. A vigasztalásban pedig ott van az emberi segélykiáltásra adott válasz, ha más nem hallaná meg, Ő hallja. Ha más meg nem is indulna az erőtlenségünkön, Ő megteszi. Kész átformálni és megújítani, bűneink láncától Krisztus áldozata révén megszabadítani, s egyúttal felszabadítani egy olyan életre, amely más életekre is hatással van. Hogy mi magunk is vigasztalhassunk. A történelem sötét óráit éljük, a nyomorúság elharapódzik körülöttünk. A világnak, nekünk s a körülöttünk élő embereknek pedig világosságra és vigasztalásra van szükségünk. Ennek a forrása pedig Istennél van. Halljuk meg Krisztus hívását: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11, 28) Ámen.

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor