Hálaadó istentiszteletet tartottak Beregszászban

2022. szeptember 13., 10:29 , 1125. szám

A Kárpátaljai Református Egyház a 90-es években, a Szovjetunió felbomlását követően komoly ébredési időszakot élhetett meg, hiszen olyan alkalmakat is meg tudtak szervezni, amelyek korábban csak szűkebb körben, otthoni bibliaórákon, ahogy akkor mondták, „szülinapok” formájában tarthattak meg. A templomok újranyitásával a gyülekezetek megújultak, ifjúsági, gyülekezeti bibliakörök, házi csoportok alakultak, a határok átjárhatóságával pedig lehetőség nyílt magyarországi ifjúsági lelki napokon való részvételre is. Ebben az időszakban nagyon sok hívő tért meg, aminek hatása mindmáig érződik. Ennek tiszteletére tartottak hálaadó alkalmat a beregszászi református templomban, ahol az egykori ébredés meghatározó lelkészei, Zimányi József, id. Pocsai Sándor és Seres János tettek tanúbizonyságot és emlékeztek vissza az akkor történtekre.

Az alkalmon Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, aki sokakhoz hasonlóan ebben az időszakban fogadta el Isten hívó szavát. „A hűséges embereknek nagyon nagy a szerepük. Ők építenek, és így épült újra az egyház a romjaiból. A diktatúra, az ateizmus korszaka után úgy állhatott talpra, hogy Isten igét adott, a lelkét adta, és vezetett embereket, akik hűségesnek bizonyultak az elhívatásukhoz. Hirdették az igét, és az igehirdetéseket kísérte az Úr lelke, így ébredést, megújulást, születésnapokat hozott. Ez ma is látszik a Kárpátaljai Református Egyházon” – fogalmazott.

„Én rég láttam már ennyire tele a református templomot itt, Beregszászban. Ez azt mutatja, hogy nagyon sokan, akik itthon vannak, hittel, reménységgel, bizonyossággal tekintenek önmagukra s a jövőjükre, azért, mert Isten hittel ajándékozta meg őket. Ez annak is köszönhető, hogy voltak emberek, akik helytálltak. Ugyanakkor ma is nagyon sok múlik az embereken. Így én azt szeretném, ha ma is hűségesen helytállnának az emberek, mert az ige ma is adatik, és a lélek a »valamit« áldja meg. Hallhattuk az egyik igehirdetésben, hogy elkezdtek kutat ásni és élő víz forrására találtak” – mondta a püspök és kihangsúlyozta: „Oda kell tenni magunkat nekünk is az Isten ügyének a szolgálatában, hogy legyen vetés, és akkor lesz aratás is.”

TV21 Ungvár/Dankai Péter