A háború vétlen áldozatai

2022. szeptember 14., 18:06 , 1125. szám

A szeptember 9-i állapot szerint az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziója 14 059 polgári áldozatot ellenőrzött és igazolt. A harci cselekmények következtében 5 767 civil halt meg, 8 292-en pedig megsérültek. Ugyanakkor az áldozatok tényleges száma valószínűleg sokkal magasabb – jelezte egyebek mellett Matilda Bogner, az ENSZ-misszió vezetője.

Az ENSZ weboldalán megjelent közleményében a misszióvezető megerősítette azt is, hogy február 24. óta legalább 416 ember lett önkényes fogva tartás és – a hivatalos terminológia szerint – erőszakos eltűnés áldozata az Oroszországi Föderáció által elfoglalt vagy az akkor az oroszországi fegyveres erők és a hozzájuk kapcsolódó fegyveres csoportok ellenőrzése alatt álló területeken. Közülük 16-ot holtan találtak, 166-ot szabadon engedtek. Rögzítettek továbbá 51 önkényes letartóztatást és további 30 olyan esetet, amelyek – a tájékoztatás megfogalmazása szerint – „ukrán bűnüldöző szervek által elkövetett erőszakos eltűnéseknek” minősíthetők.

„Számos jogsértést rögzítettünk a hadifoglyokkal kapcsolatban. Az ukrán kormány által ellenőrzött területen szabad hozzáférést kaptunk az internálási és fogva tartási helyekhez. Az Oroszországi Föderáció azonban nem engedélyezte a bejutást a területén vagy a megszállása alatt álló területen, többek között a fegyveres erői és a kapcsolódó fegyveres csoportok által ellenőrzött területeken fogva tartott hadifoglyokhoz” – jelezte Matilda Bogner.

„Ez annál is aggasztóbb, mivel dokumentáltuk, hogy az Oroszországi Föderáció fegyveres erői vagy a velük kapcsolatban álló fegyveres csoportok által fogva tartott vagy őrizetbe vett hadifoglyok kínzásnak és kegyetlen bánásmódnak voltak kitéve, egyes fogva tartási helyeken pedig nem voltak biztosítottak a megfelelő táplálkozás, az ivóvízhez, orvosi ellátáshoz való hozzáférés feltételei és az egészségügyi feltételek” – tette hozzá.

Az ENSZ tájékoztatást kapott az olenyivkai kolóniában fertőző betegségekben, többek közt hepatitis A-ban és tuberkulózisban szenvedő ukrán foglyokról is.

„Számos olyan esetet is rögzítettünk, amikor az ukrán hadifoglyok nem tájékoztathattak a fogva tartásukról, tartózkodási helyükről és egészségi állapotukról. Az elfogott katonák családjai kétségbeesetten kutatnak információk után, mivel meg vannak fosztva attól a joguktól, hogy megtudják, mi történt a szeretteikkel” – közölte Bogner.

Az ENSZ figyelemmel kíséri több, az Oroszországi Föderáció fegyveres erői és a velük kapcsolatban álló fegyveres csoportok által ellenőrzött helyekre internált várandós hadifogoly esetét is.

„Felszólítjuk az Oroszországi Föderációt mint fogva tartó államot, hogy fontolja meg e nők humanitárius okokból történő azonnali szabadon bocsátását” – hangsúlyozta az ENSZ.

A Reuters idézi Bogner genfi sajtótájékoztatóját, ahol a misszióvezető kérdésre válaszolva jelezte, hogy ezen cselekmények egy része – a kínzás és a hadifoglyokkal való kegyetlen bánásmód – háborús bűnnek minősülhet.

„A kormány által ellenőrzött területen is dokumentáltuk kínzás és kegyetlen bánásmód eseteit hadifoglyoknál, általában elfogásuk után, a kezdeti kihallgatások során vagy internálótáborokba szállítás közben. Missziónknak alkalma nyílt felkeresni egy ukrán hadifogolytábort. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a hadifoglyokat továbbra is jobbára büntetés-végrehajtási intézményekben tartják fogva, ami sérti azt a szabályt, miszerint a hadifoglyokat nem lehet elszigetelten internálni” – írta Bogner.

Bár az Oroszországi Föderáció által 2014 óta megszállva tartott Krímnek az elmúlt hónapokban kevesebb figyelem jutott, ott a helyzet további jelentős romlását tapasztalták az ENSZ munkatársai. Ez vonatkozik az alapvető szabadságjogok gyakorlásának korlátozására, a kínzásra és a kegyetlen bánásmódra, az erőszakos eltűnésekre és az önkényes letartóztatásokra, a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésére, valamint az emberi jogok megsértése miatti elszámoltathatóság hiányára – mutat rá sajtóközleményében Bogner.

„Aggodalomra ad okot, hogy a Krímben 2014 óta megfigyelt emberi jogi jogsértési tendenciák megismétlődhetnek az Oroszországi Föderáció által nemrégiben megszállt ukrajnai területeken” – teszi hozzá az ENSZ-tisztviselő.

(zzz/un.org/reuters.com)