Szalai Ádám csodagóljával már biztos továbbjutó a magyar válogatott az NL-ben

Labdarúgás

2022. szeptember 24., 07:57

Csaknem telt ház, 39 513 néző előtt lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott pénteken este Lipcsében, a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A találkozó tétje egyrészt a csoportelsőség, másrészt az A divízióban maradás bebiztosítása volt. A divízió 3. csoportját a magyarok vezették hét ponttal, másodikok a németek voltak hattal.

Bátran kezdett a magyar csapat, már az első percben sarokrúgáshoz jutott, a megilletődöttség halvány jele sem látszott a játékosokon. A 8. percben előbb a magyar, majd a német oldalon volt egy jó kiugratás, de az utolsó passzba mindkét alkalommal belelépett egy védő. Marco Rossi csapata időnként lefocizta a németeket, aminek pedig meg is lett az eredménye, mert az első lehetőségek is a magyarok előtt adódtak, így Szalai Ádám révén − aki sarokkal perdítette a labdát a hosszú felsőbe − a vezetést is sikerült megszerezni a 17. percben. Aztán szűk tíz perccel később Gazdag Dániel megduplázhatta volna a továbbra is okosan, merészen, sőt, helyenként látványosan játszó magyar csapat előnyét, viszont a németek kapusa, Marc-André ter Stegen bravúrral akadályozta meg ebben. A németek lendülete egyáltalán nem volt tapasztalható a pályán, egyszerűen képtelenek voltak komoly helyzetet kidolgozni. Ellenfelénél jobban futballozott Marco Rossi együttese. Aztán a németeknek is volt az első félidőben egy nagyobb helyzete, de Thomas Müller fejesét magabiztosan hárította Gulácsi Péter, így magyar előnnyel mentek a szünetre a csapatok.

A második játékrész előtt Hansi Flick cserélt, és játékrendszert is váltott, a németek átálltak 3-5-2-re. A németek ezt követően több helyzetet is kidolgoztak, viszont csak egy, az 53. percben szerzett lesgólig jutottak, amit a játékvezető azonnal érvénytelenített. Az 57. percben Werner került helyzetbe, de hiába lőhetett 11 méterről, rosszul találta el a labdát, így Gulácsi könnyedén védeni tudott. A 60. percben Kimmich próbálkozott távoli lövéssel, de Gulácsi nagyot védett. Ekkor nagyon nagy volt a német nyomás, ami abszolút meglátszott a csapatok játékán. Ám egy óra játék után még mindig 1-0-s magyar vezetést mutatott az eredményjelző. A német fölény ellenére Lang Ádámék derekasan tartották magukat, mi több, a 67. percben a magyar tábor vastapsa közepette levonuló Szalai Ádámot váltó Ádám Martin öt perccel később megduplázhatta volna a magyar előnyt, ám a német hálóőr ismét védeni tudott. A 77. percben Kimmich lőtt 15 méterről, de Lang kifejelte a labdát, óriási mentés volt. A 86. percben Kleinheisler került ordító ziccerbe, azonban a németek kapusa ismét hárítani tudott. A hátralévő időben nem esett újabb gól, így hatalmas csodát végrehajtva, 1-0-ra nyert a magyar válogatott. Így a magyar együttes csoportelsőként várhatja a hétfői, Olaszország elleni zárótalálkozót.

Az egységes Németország ellen ezen a néven az 1912-es olimpia óta (110 éve) nyertek a magyarok tétmeccsen először. A két csapat ezt megelőzően 53 alkalommal találkozott egymással. Eddig 25-ször Németország, 17-szer az NDK és 11-szer az NSZK volt az ellenfél. A mérleg: 20 magyar és 17 német győzelem, valamint 16 döntetlen.

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Magyarország 10 pont

2. Olaszország 8 pont

3. Németország 6 pont

4. Anglia 2 pont

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)

Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)

Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Styles Callum (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország).

Mivel a csoport másik meccsén az olaszok 1-0-ra legyőzték az angolokat, így a csoportelsőség még nem biztos, az viszont igen, hogy bennmarad az A csoportban Marco Rossi csapata.

Reméljük, hogy hétfőn folytatódik a magyar focicsoda!

Dankai Péter