Hetmancev: A költségvetést 55,8%-ban a nemzetközi partnerek finanszírozták
A teljes körű háború kezdete óta a nemzetközi partnerek az állami költségvetés teljes finanszírozásának 55,8%-át biztosították – jelentette ki Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának vezetője, akit a korrespondent.net idéz.
„Ez idő alatt a külföldi segélyek beérkezése átlagosan havi 2,7 milliárd dollárt tett ki a háború hét teljes hónapjára” – mondta.
Hetmancev szerint a külső források legnagyobb hányadát az amerikai adományok teszik ki (8,49 milliárd dollár, vagyis az összes támogatás negyede). Az Ukrán Nemzeti Bank után az amerikai támogatás a második legjelentősebb finanszírozási forrása az állami költségvetésnek.
Amint azt a képviselő megjegyezte, az állami költségvetés finanszírozására kapott külföldi segélyek összege a múlt hónapban mindössze 1,5 milliárd dollár volt (szemben az augusztusi 4,6 milliárd dollárral).
„Októberben jelentősen fel kell gyorsulnia a külső forrásból beérkező finanszírozásnak, ami elsősorban az 5 milliárd eurós uniós makroszintű pénzügyi támogatás átutalásával függ össze” – mondta el a parlamenti szakbizottság vezetője.
Korábban jelentették, augusztusban Ukrajna rekordbevételhez jutott külső forrásokból.
(korrespondent.net/Kárpátalja)


