Bethlen Gáborra emlékeztek Huszton

2022. október 10., 14:27 , 1129. szám

Idén a háborús helyzet miatt csendes koszorúzással méltatták az egykori erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor emlékét. Huszt város és Máramaros megye történelmének egyik kitörölhetetlen egyénisége volt a nagy erdélyi fejedelem. Az ő irányítása alatt a térség jelentős virágzásnak indult.

Az elmúlt nyolc évben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a helyi KMKSZ-szel, valamint a történelmi egyházakkal együtt rendszeresen a Bethlen Nap keretében méltatta az egykori fejedelmet. Azonban a jelenlegi helyzetben nem volt lehetőség megtartani a fesztivált. Az idei csendes megemlékezést megnyitva Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke leszögezte: Bethlen Gábor szellemisége nagy jelentőséggel bír, amelyet nem szabad elfelejteni, emlékezni kell rá, és követni példáját. Kiemelte: „Üzenete van Bethlen szellemiségének, mégpedig az, hogy élhetnénk másképp is, mint ahogy élünk. Kárpátalja fejlődhetne másképp is. A történelemben vannak olyan példák, melyeket érdemes a köz elé tárni. Bethlen ilyen példa volt, aki Erdélyt európai szintű országgá változtatta. Erdély aranykorát az ő fejedelemsége idején élte. Ezért az itt élő lakosoknak szembesülniük kell azzal, hogy lehetne más világ is, mint amilyenben élünk. Minden évben meg kell idézni Bethlennek azt a gondolatát, mely szerint »Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet«. Ez egy olyan üzenet, melyet most, a XXI. században – legyen szó gazdaságról, politikáról vagy akár a háborúról – nem szabad elfelejteni, sőt tudatosítani kell.”

A Bethlen Nap keretében évről évre együtt emlékezik meg a fejedelemről Huszt magyarsága, s így történt ez a mostani alkalommal is. Kora reggel ökumenikus istentiszteletet tartottak a huszti római katolikus templomban, melyen a helyi plébános, Szulincsák Sándor és a református lelkész, Jenei Károly szólt Bethlen Gáborról és munkásságáról. Ezt követően a megjelentek megkoszorúzták a várhegy lábánál található emlékjelet, melyen Kölcsey Ferenc Huszt című epigrammája olvasható, valamint fent a várnál a KMKSZ által állított Kölcsey-emléktáblát is.Idén a háborús helyzet miatt csendes koszorúzással méltatták az egykori erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor emlékét. Huszt város és Máramaros megye történelmének egyik kitörölhetetlen egyénisége volt a nagy erdélyi fejedelem. Az ő irányítása alatt a térség jelentős virágzásnak indult.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Örülök annak, hogy minden évben megemlékezünk Bethlen Gáborról, arról az államférfiről, aki »két pogány közt egy hazában« tudott Tündérországot teremteni Erdélyben. Nekünk is az a feladatunk, hogy Bethlen szellemiségében megpróbáljunk itt, a szórványvidéken rá emlékezve valami fontosat létrehozni, valami fontosat teremteni. Örülök annak, hogy most itt, a háborús viszonyok között szerényen bár, de megemlékeztünk, nem feledkeztünk meg erről az ünnepről. Hiszem és remélem, hogy a jövőben  is találkozhatunk” – fogalmazott az elnök. 

Az elmúlt évek során a helyiek számára fontos kulturális eseménnyé nőtte ki magát a Bethlen Nap, amelyen a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarsága évről évre találkozhatott. Az itt élők számára a nehéz időkben Bethlen Gábor szellemisége egyfajta lámpás és iránytű.

Várady Enikő