Potápi: mélységesen megdöbbentőnek tartjuk és elítéljük a munkácsi vár magyar turulszobrának eltávolítását
Nyilatkozat
Mélységesen megdöbbentő és felháborító a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának mai döntése, miszerint a munkácsi várból eltávolítják a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: még inkább megdöbbentő, hogy a szobrot rekordidő alatt, délutánra már el is távolították.
Az államtitkár kiemelte: „Sajnálatos, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ukrajnai háborús menekültek megsegítésére. Hozzátette: „Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete és megőrzése, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában ez az egyik fokmérője az adott ország kisebbségpolitikájának.”
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: „Ez a lépés az Ukrajnában dúló fegyveres agresszió idején rendkívül átgondolatlan és időszerűtlen, amely a soknemzetiségű Kárpátalja stabilitása ellen hathat.” Felidézte: „Magyarország az orosz–ukrán háború kirobbanásától kezdve jószomszédként segítette és segíti Ukrajnát és közel 1 millió ukrán menekültet fogadott.”
A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontottak le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztotta be a közel 1 tonnás bronzszobrot. Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projektet teljes finanszírozását Pákh Imre amerikai magyar üzletember biztosította.
Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság