Újraindult a KárpátHáz civil szervezet néptáncoktatási programja

2022. október 19., 13:08 , 1130. szám

A 10 éves múltra visszatekintő KárpátHáz civil szervezet a megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy gazdagítsa a helyi magyar kulturális életet, támogassa hagyományaink megőrzését. Az évek során mind programjaik sora, mind tevékenységi körük bővült. A szervezetnek az anyaországi támogatások jóvoltából sikerült több kulturális központot is felújítani, azonban itt nem állnak meg, hiszen csak akkor van értelme az épületeknek, ha élettel is meg tudják azokat tölteni.

Tóth Győző, a szervezet ügyvezetője elmondta, hogy fontosnak tartják a magyar kultúra és hagyományok ápolását, ugyanakkor a szervezet tevékenysége kiterjed a különböző falunapok és fesztiválok támogatására is. A 10 év alatt nagyon sok olyan program indult el, amelyek most is élnek. Szintén nagyon fontos számukra a kárpátaljai magyar családok támogatása, ami idővel bővült, hiszen a kárpátaljai ukrán családokat is támogatják. „Örömünkre szolgál, hogy a több éve beindított néptáncprogramok is sikeresek, amelyek az általunk, illetve a mi közvetítésünkkel felújított kulturális központokban szerveződnek. Igaz, hogy jelenleg kevesebb gyermek van itthon, azonban fontos számunkra, hogy folytonosságot tudjunk mutatni, amivel többekben bizalmat keltünk” – mondta az ügyvezető.

A Covid-járvány és az orosz–ukrán háború megnehezítette a helyzetüket, azonban szeptembertől újra népzenétől hangosak a termek. Jelenleg 5 településen óvodás kortól 21 éves korig körülbelül 270 gyermek és fiatal járhat néptáncoktatásra. Korábban ez a szám 300 felett volt.

Kovács István néptáncoktató arról tájékoztatott, hogy jelenleg Haláboron, Csetfalván, Mezőváriban, Nagyborzsován és Badalóban tartanak foglalkozásokat. „Nyírségitől kezdve mezőföldin át, egészen a rábaköziig mindenféle régió táncait táncoljuk. Ukrán táncokat is tanítunk, van hopák és huculka táncunk. Sajnos a pandémia, illetve a jelenleg kialakult helyzet ránk is hatással volt. Kevesebben lettünk, nehezebbek lettek a próbák, átálltunk mi is az online foglalkozásra, ami elég nehezen, de működött – magyarázta. – Köszönet támogatóinknak, Péter Csaba megyei tanácsi képviselőnek, a KárpátHáz civil szervezet elnökének, hogy újra tudtuk kezdeni szeptembertől a foglalkozásokat. Hála Istennek, a gyerekek nagy örömmel jönnek, táncolnak, csinálják, amit kell.”

Ezek a gyerekek február óta nem húzták fel a tánccipőt, azonban a produkciókon ez nem vehető észre, mivel alig várták, hogy ismét táncoljanak.

A csetfalvai Blanár Orsolya elmondta, hogy 2021 óta jár a néptáncoktatásra, amit nagyon szeret. „Többféle néptáncot táncolunk, amelyek között van több modernebb stílusú is. Már nagyon vártam, hogy újrainduljon a foglalkozás” – mondta örömmel.

A szervezet tagjait megelégedéssel tölti el a látvány, a tudat, hogy a gyermekek csillogó szemekkel érkeznek a próbákra és igazán szeretik a magyar néptáncot.                

TV21 Ungvár/Dankai Péter