Lelkészbeiktatás Badalóban

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak!”

2022. november 8., 11:50 , 1133. szám

A badalói református templom bejárati részén elhelyezkedő egyik emléktábla arról tanúskodik, hogy az 1577 óta, tehát 445 éve fellelhető feljegyzések szerint a helyi református gyülekezetnek 48 lelkipásztora volt.

A negyvennyolcadik lelkész, Sápi Zsolt immáron 12 éve szolgál beosztott igehirdetőként a Badalói Református Gyülekezetben, november 6-án, vasárnap pedig sor került a hivatalos beiktatására is.

Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Zsukovszky Miklós, a KRE Bereg megyei esperese.

Az igehirdetők Pál apostolnak a rómabeliekhez írt levele 12. részéből vett idézettel: ,,A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak!”, valamint a Máté 7, 24–27. verseiből, a kősziklára épített ház példázatával tolmácsolták Isten igéjét a gyülekezetnek. Elhangzott: háború idején egy közösségnek a lelkészbeiktatási törekvése arról tanúskodik, hogy az itt élők mindenképpen hosszú távra terveznek, szülőföldjükön, a jövőben is református keresztyén lelki közösségükben kívánják megélni mindennapjaikat, megmaradni hitükben, ragaszkodni nemzetükhöz.

Székfoglaló beszédében Sápi Zsolt arról beszélt, hogy nagy felelősséget és komoly örökséget vesz át ettől a naptól, hiszen a gyülekezet vezető lelkésze mostanáig Zán Fábián Sándor püspök úr volt, aki mindig szívén viselte az itt élő gyülekezeti tagok hitbéli épülését.

Köszöntötte a beiktatott lelkipásztort és a helyi gyülekezetet többek között az egészségi állapota miatt távollévő Nagy Béla, a KRE főgondnoka, Halász Balog Zita lelkésznő, Jakab Attila lelkipásztor, Székely Ádám és Homoki Attila badalói–macsolai gondnok (Sápi Zsolt a Macsolai Református Gyülekezetben is szolgál), Szalai Imre, Badaló elöljárója.

Orosz Viktória Nádudvari János Biztató köszöntés című versét adta elő, míg Sápi Anna, a beiktatott lelkipásztorunk kislánya egy szívhez szóló házi áldást adott elő énekszóban Kocsis Katalin kántor kíséretében.

Az áldásokban gazdag esemény nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével, illetve szeretetvendégséggel zárult.

A mai alkalom minden történéséért és megtapasztalt áldásaiért egyedül Istennek legyen hála és dicsőség.

Jakab Lajos
presbiter