MunKaland a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban

2022. november 11., 13:15 , 1134. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által elindított MunKaland program legutóbbi járata a beregszászi színházba vezetett 2022. november 5-én. A programon közel húszfős csapat vett részt, kicsik, nagyok vegyesen.

A színház az elmúlt időszakban indította útjára a Kulisszajárás-ON nevű programját, amelyet egybevontak számunkra a MunKaland járattal. A részletes körutat Vass Magdolna, Rajkó Balázs, Cséke Adrienn és Szabó Dezső vezette.

Korábban már ellátogattunk a színfalak mögé egyesületünkkel, de az elmúlt évek alatt a színházban sok változás történt. Kiépítették a Fedák Sári Kulturális Központot, amely méltó emléket állít a színésznőnek. Ebben az épületrészben kezdődött a járat, ahol bemutatták a művésznő képeit, valamint a jelmezeit, amelyeket fel is próbálhattak a gyerekek. Érdekes információkat tudhattunk meg a beregszászi színház kialakulásáról, életéről.

Ezt követően interaktív játékok következtek, amelyek révén ízelítőt kaphattunk a színészek feladataiból. Megtanultuk, hogy minden területen összpontosítva, folyamatosan éber elmével kell állni a színpadon, ahol bármikor történhetnek váratlan fordulatok.

A gyerekek színházi kellékekbe bújhattak, fotózkodhattak, amit nagyon élveztek. Tovább folytatva utunkat a színpadra érkeztünk, amely teljesen más képet mutatott a nézőtér felől és a színfalak mögül. A gyerekek nagy lelkesedéssel próbálták ki magukat különböző szituációkban. A vezérlőből pedig megcsodálhatták, hogyan működik a fénytechnika, hogyan világítják meg a színpad bizonyos területeit.

Összességében nagyon izgalmas, tartalmas és érdekes programon vehettek részt a gyerekek és szüleik.

Köszönjük szépen a színháznak ezt a lehetőséget, és a program élvezetes bemutatását a színészeknek, munkatársaknak! Köszönet a program megvalósulásáért Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

Kopinec Emese,
a KMNE munkatársa