Szüreti hagyományőrző nap a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben

2022. november 11., 11:50 , 1134. szám

Hagyományőrző szüreti napot tartottak a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben november 9-én. A rendezvényt minden évben megszervezik a műhely oktatói növendékeik számára. A rendhagyó program során a diákoknak lehetőségük nyílott kézműves-foglalkozásokon részt venni, valamint ügyességi játékokkal, táncházzal és a szürethez kötődő népi játékokkal, népdalokkal várták a fiatalokat a szervezők.

A rendezvény elején a műhely oktatói előadást tartottak a szüretről és az ahhoz kötődő szokásokról a diákoknak. Ezt követően a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja jóvoltából kézműves-foglalkozásokra került sor, melyek során a hálózat kézművesei oktatták a gyerekeket. Danku Margit péterfalvai csuhéfonó különböző technikákat mutatott be a csuhéfonás kapcsán, Nagy Rita  péterfalvai kézműves a fonaltechnikákat ismertette meg a diákokkal, míg Horvát Erika szintén Péterfalváról a gyöngyfűzés rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. Papp Viktória beregszászi kézműves által a gyerekek egy vidékünkön kevésbé ismert, kihalófélben lévő kézművestechnikával, a kötélveréssel ismerkedhettek. Ezt követően a gyerekek az általuk hozott őszi termésekből a kézművesek segítségével terméskiállítási alkotásokat készítettek.

A program második felében Orosz Péter és Várady Enikő, a műhely néptáncoktatói tartottak népi gyermekjáték-foglalkozást, valamint táncházat a fiatalok számára, illetve meséltek a szüreti hagyományokról és a vidékünkre jellemző szokásokról. A táncház során mezőföldi, szilágysági, magyarbődi, tyukodi táncokkal és népdalokkal ismerkedtek a gyermekek, valamint a szürethez kapcsolódó népi énekekkel. A talpalávalót a Sodró együttes zenészei biztosították: Szilágyi Gergely (hegedű), Vida Sándor (harmonika), valamint Boda Márton (nagybőgő). Az eseményen a gyerekek számára lehetőség nyílott ügyességi játékokon is részt venni Orosz Péter koordinálásával, ahol csoportokba verbuválódva mérték össze erejüket.

Várady Enikő, a Beregszászi Rezeda Folkműhely vezetője elmondta: „Minden évben megszervezzük a hagyományőrző szüreti napunkat, amikor a gyerekekkel felelevenítjük a szüreti hagyományokat, valamint rendhagyó módon kézműveseket is hívunk. Az idei éven nehezítette a programot a légiriadó, amely sokszor az oktatási mindennapokat is megnehezíti. Ennek ellenére végül mégis sikerült megszervezni a programot. Ezeken az alkalmakon kötetlenebb formában igyekszünk elterelni a figyelmüket és a gondolataikat a jelen körülményeiről, s olyan jó látni, hogy felhőtlenül tudnak örülni a közösségben való együttlétnek. Külön jelentőséggel bír, hogy ilyenkor a műhely minden korosztályú csoportja – a legkisebbektől a legnagyobbakig – részt vesz a programon, s így egymástól is tanulhatnak a diákok, valamint jobban megismerhetik egymást.”

A hagyományőrző szüreti napon közel hatvan gyermek táncolt, kézműveskedett, zenélt és énekelt együtt. A program támogatója a Csoóri Sándor Alap volt.   

Kőváry